Stockholm Szindróma 2. rész

Másnap reggel az ébredés ismét korai volt, hiszen az űrkabinos pancsi után (említettem már mennyire utálom azt, ha a víz egy tízmásodperces timerrel van összekötve, és folyton nyomkodhatod, ha nem akarod hogy elálljon?) hatalmas kontinentális reggelit fogyasztottunk a Formula 1 ebédlőjében. Nos ebből a reggeli volt igaz, mivel a svájci (francia) Ibis színvonalát meg sem közelítette. Volt péksütemény, vaj, margarin, lekvár, és sajt; valamint tea kávé és narancsdzsúz. Volt egy faszi aki a konyhából félig kilógva szemlélte és reloadolt, de nekünk gyanúnk volt, hogy valójában azért áll ott, hogy megölhessen, de legalábbis lebaszhasson, és a kezünkre csaphasson, ha túl sokat eszünk. Külön hangulatot szolgáltatott még a giccses miniszökőkút TJ mellett melyből egy ezüst béka köpte a vizet egyenesen Pai Mei mester fejére.

A kaja után összeszedtük magunkat, golyóállót húztam, majd indultunk a második napra, hogy beteljesedjen Stockholm végzete, és nyereséggel távozzunk a svéd földekről. Ezúttal a központból kezdtünk, feltérképeztük aszuvenírboltokat visszatérésre, majd az első állomás pedig a hatalmas városháza volt, hová sajnos nem jutottunk be, mivel hülye időpontokban voltak csak vezetések, és azok sem mind angolul. Ezután ismét áthaladva egy hídon (idő olyan fél 11 felé járt) a királyi palota felé irányoztuk magunkat, ahol már készülődtek a déli ünnepélyes őrségváltásra. Amúgy tök érdekes budapesti körülményekhez szokott agyamnak, hogy az egyik oldalon kicsit sétáltunk felfelé, megvolt a vár fless, aztán a másik oldalán pedig csak kis séta és ott is a normál szint.

Creditértékünket növelendő bementünk a Pénzmúzeumba is, ahol három szinten keresztül nézegethettünk mindenféle kontinens és időszak pénzeit, sőt, a svédek korábbi pénzügyi dolgaiba is betekintést kaphattunk. Ide illik az a megállapításom, hogy északi barátaink elég erősen rámentek az ijesztgetős dolgokra. Kezdődött ez már előző nap aVasa-múzeumban, ahol is az installációk közt volt olyan is, hogy egy fullsötét helységben egy 16. századi nyelvezetű svéd elbeszélés ment, mindenféle creepy háttérzajjal és zörejjel. Hát, az konkrétan egy horrorfilmbe is elment volna, a szinkronhangokról már nem is beszélve. Itt meg, pénz meg minden, aztán az egyik részben mintha a meseerdő elevenedett volna meg: sötét fák, csobogó patak, sikolyok(!), sárkány(?!) rémisztő varjúkárogás - mintha egy paráztató népmesében lettünk volna, csak azt nem értem, ez hogy került oda.

Kiérve a múzeumból lassan dél közeledett, így visszamentünk a királyi palota elé, ahol is kezdetét vette a lovas-zenés-őrségváltás. Érdekes esemény volt, nagyon sok fiatal katonával, szépen egyenruhában, lovaszenészek, komoly koreográfiával és ceremóniával, mindenkinek ajánlom aki arra jár, heti kétszer van, azt hiszem szerdán és szombaton. Ez tartott olyan egy órát, mi pedig utána célba vettük negyvenkettedik Gusztáv királyi palotáját.

A palotában hatalmas vigyázás volt, se fényképező, sem telefon, semmi, éppen ezért kicsit be is rághattak a teremőr nénik amikor Zoli vagy fél órán keresztül baszkodta a telefonját (végül is csak ketten követtek minket teremről-teremre), míg aztán végül a hatszázadik lebaszásunkra sikerült elraknia. A palota amúgy hihetetlenül grandiózus volt, mindenhol durva fényűzés, és ami a legviccesebb volt benne, hogy bizonyos termeiben még aktívan szoktak lenni bizonyos formális és kevéssé formális rendezvények, lásd Szilveszter. Persze ott ajónépek, lévén nem alkoholisták jóval szolídabban mulathatnak, hiszen ha belegondolok nálunk mik szoktak menni egy céges bulin...

A palota második felét igazából már csak muszájból mentük körbe, mivel a gyomrunk majd kilyukadt. Szerencsére még odafele kiszúrtunk fölfelé egy kis kajáldát az egyik utcában, ahol is ettünk 60-70 SEK-ért egy menüt, én konkrétan fish&chipset, melyhez járt egy pohár üdítő. Gee töltött egyet egy limonádénak kinézőből, én pedig mondtam fasza, tuti finom lesz, gyerünk. Hát, ha ittatok már citromos vizet, akkor az volt. Gyász, főleg, hogy az arabok közt nem mertünk az újratöltésnek még a gondolatával sem foglalkozni. Érdekes volt, hogy munkások is betértek oda ebédelni, teljesenjólszituáltak voltak, gyros-tál, egy 0,33-as gyengített alkoholtartalmú sörrel - hát itthon ilyet sem látni.

Mindezek után visszakanyarodtunk a belváros felé, spottoltuk a hatalmas ablaktalan bevásárlóközpontot, majd kezdődött a fékevesztett szuvenírvásárlás. Rénszarvasok minden mennyiségben kicsi sielő és nagy plüss kivitelben, sverige felespohár, hatalmas rénszarvas, kispárna, malacfasza, akció, vegyük még meg ezt is, veszünk ki pénzt, elbírja az AMEX. A végén, amikor az öreg már az édességesboltban kötött ki, és bonbont vásárolt, valamint mindenkinél volt minimum egy reklámszatyor, éreztük, hogy kicsit talán túllőttünk a célon (ugyan). Mindezek után mentünk egy kört a két párhuzamos sétálóutcán, amit az itthoni viszonylatban talán úgy tudnék érzékeltetni, hogy két paralell Váci utca. Nem is ez a lényeg, hanem, hogy itt olyan töménytelen mennyiségű jó nő volt (miniszoknyában OMG), hogy el tudtam volna lenni egy egész napot is akár. Komolyan, megragadó volt.

Kikeveredve innen nagy nehezen találtunk egy helyet, ahová be tudtunk ülni elfogyasztani egy, a tegnapihoz hasonlatos sört - de jaj, a fekakocsmába tévedtünk be! Társaságunk két tagja erősen ráparázott, hogy akkor most vernek meg/gangsztáznak el/lőnek le, vagy csak később, ha fizettünk, de ez természetesen nem történt meg a tesók közt. Ja amúgy nem teljesen volt ez igaz, hiszen a pultos arab volt.Mindenesetre nem tököltünk sokat, és a sör (valamint a pénzünk) fogytával álltunk is tovább.

Időközben a nap is kisütött, mi pedig egy teret is találtunk, és némi lépcsőmászás után kerestük a nagy vizet (ne kérdezzétek, nem tudom hol voltunk, ebben a városban úgy eltévednék ismét, mint a pinty). Egy jó sztori volt, hogy kuláztam (nem kaki, köpi) egyet, mire hallottuk a szirénát, hogy jönnek a rendőrök, és ráparáztunk, hogy fizetnünk kell 50 SEK-et (ami persze nem volt felesleges) (mondjuk ez az 50 kicsit kevésnek tűnik utólag, ez a hátránya, ha ilyen sokára írom meg a sztorit).

A másik élmény, hogy egy építkezés mellett megyünk el, erre mondja TJ, hogy ott egy nyúl. Húsvét előtt/után voltunk, mondom ja biztos ott van, megyünk tovább, erre Zoli/Gee megszólalt, hogy baszki, tényleg ott egy nyúl. Na mondom, ekkora fless van, vagy mi, amikor láttam, hogy egy jó húsban lévő nyuszika ott ül, épp eszik valamit, majd azzal a lendülettel beugrált az építkezésre. Elgondolkodtam, hogy vagy nekem tettek a fekák valamit a sörömbe, vagy mi, de aztán kiderült, hogy a többiek is látták, szóval a második verzió lépett életbe: mi a fenét keresett ott, a város közepén, egy Caterpillar mellett egy nyúl?

Mindezek után hol is étkeztünk volna, mint egy Burger Királyban, ahol találkoztunk Alexandrával aki egy gyönyörű szőke magyar lány volt a pultban - kár, hogy ez utóbbi tényre csak távozás után derült fény. Mindenesetre kajából úgy betankoltunk, ahogy csak a pénzünk bírta, nehogy már éhesek maradjunk. (Érdekesség, itt nem tálca, hanem kis kosárka van.)

Továbbhaladtunk a part felé, hol végül a naplemente ereszkedett szép lassan ránk, majd megtaláltuk a már távolból keresett nagy vitorlást, ami valójában egy youth hostel volt, és nem mondom meg, hogy ötpercenként kik mentek be az ajtaján (we need to come back). Ezután elkészítettük azokat a fényképeket, melyekért már csak érdemes volt Stokiba eljönni (horgony és pagoda). Mivel a nap már kezdett lemenni, így gohome volt (nyolc körül járunk), de a metrón (ezen a vonalon) megint akkora élményben volt részünk, amire nem is számítottunk.

Na jó, picit azért igen, hiszen én előzőleg olvastam, hogy az egyik vonal minden megállójában másfajta művészi performance van, de hogy ez ennyire mellbevágó legyen: konkrétan aluljáróba le, középen híd, balra jobbra árok, benne mindenféle díszlet, ember,anyámkínja, mögötte szól a pánsípos zene, te meg siess, hogy le ne késd a tízpercenként járó metrót. Lesznek videók is, hát majd meglátjátok, valami egészen félelmetes élmény volt.

Hazaérve természetesen fényképcsekkolás közben sör, majd nyugovó, hisz másnap reggel négykor keltünk. Csobb, pakolás, csekkáut, kurvahideg, első metró. Beérve a központi állomásra viszont (ami, mint talán már említettem egy bazi nagy háztömbnyi ojjektum) majdnem akkorát cumtunk, hogy nem jutottunk haza. Egészen konkrétan nem találtuk meg, hogy hol kell felmenni a buszunkhoz ami visz a reptérre, viszont az meg időben ment. Végül szerencsére egy útbaigazitásnak köszönhetően kábé másodpercre pontosan odaértünk (előtte még egy kétoldalú űrhajósdokkoló is volt, ami majdnem megakadályozott a kijutásban - tegye fel a kezét ami már volt Cape Canaveralban; én sem), és másfél óra út, és egy finom bagettes-szalámis-sajtos (saját) reggeli után meg is érkeztünk Skavsta-ba ismét.

Innen már menetrend szerint ment minden, és délre már a saját kis szobámban is voltam itthon. Tanulságos volt ez az út is, a youth hosteles rész miatt mindenképp tervezem visszatérni, valamint meg szeretném a mélabút is fejteni, ami a svédeket övezi (no pia? nem tépnek? túl nagy a GDP?).Mindemellett a folyamatos miniszoknyázás sem elhanyagolható, szóval fogunk mi még találkozni - előbb, vagy utóbb!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.