Egy hirtelen felindulásból elkövetett receptet mutatnék most be, mely Jamie Oliver ...és egyszerűen csak főzz könyvéből van. A címben szereplő édesség-kiegészítő remekül mutat csokoládés-öntetes dolgokhoz, de akár magában fogyasztva is kitűnő - minek is mennénk Marokkóba, ha itthon is ki tudjuk vitelezni a dolgot?

Vegyünk egy serpenyőt, tegyünk bele 5 egység kristálycukrot, 2 egység szezámmagot és ehhez mérten nyolc evőkanál (egy-másfél deci) vizet. Kezdjük el főzni, és ne csodálkozzunk, ha az elején csak valami ronda, szürkés színű szmötyi lesz. Szép lassan kezd majd kibarnulni (10-15 perc alatt kb), és ekkor szórjuk bele a szezámmagot. Fakanállal kevergessük, míg egészen sötétbarna nem lesz, ezt a tűzről lehúzva tudjuk ellenőrizni, mert akkor mutatja meg inkább a valódi színét. 

Miután kész van, a tűzről levéve, terítsünk valami olvadásbiztos helyre alufóliát, és öntsük ki rá, majd simítsuk el kábé fél centi vastagra. Vigyázzunk, mert nagyon forró a cucc, csak óvatosan piszkáljuk mind fölülről, mind alulról. Ha ez megvan, várjunk negyedórát, majd tördeljük szét, és ímé, a homemade szezámmagos lapocska! 

Amire felhívnám még a figyelmet, hogy a serpenyőnkben is ugyanolyan hamar megszilárdul (ha nem hamarabb) a cucc, mint amúgy, tehát érdemes iszonyú gyorsan utána elmosni. Erre még nincs jó módszerem, mivel ha lehűtöm egy picit, akkor is megszilárdul, és máris indul a küzdelem. Konkrétan a fakanálról alig jött le, és a serpenyővel is megküzdöttem rendesen; szóval ha nem vagytok biztosak magatokban, lehet, hogy érdemes nem a legüberebb edényt használni ehhez az akcióhoz.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr191174662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása