Eljött az év végi zárópost ideje, és egy olyan eseményt választottam rá témának, amivel mindenképp érdemes zárni az esztendőt. Amint a címben is láthatjuk, már másodszor került megrendezésre az úgynevezett Bivalypróba, és pár szóban azon kedves olvasóinkat is szeretném felvilágosítani, akiknek halvány lila fogalmuk sincs arról, hogy a kifejezés mit takar. 

Szóval a Bivalypróba nem saját találmány, és alapvetően arról szól, hogy egy ültő helyünkben meg kell inni az előre megszabott Borsodi Bivaly (6,5%) mennyiséget. Az első próba március tizennegyedikén volt (erre azért emlékszem ilyen pontosan, mert másnap hajnalban sikerült beletörnöm a kulcsot a bejárati ajtóba). Ott a normatíva négy sör volt, amit jószerivel mindenkinek sikerült abszolválnia. 

Előkerült az igény, hogy ismételjük meg a próbát, de emeljük a tétet. Így történhetett, hogy most hétfőn újra összegyűltünk a Sellőben, és eggyel magasabb szinten, öt Bivallyal néztünk szembe. Pontosan öt próbázó is volt a nézőkön kívül, mivel sajnos néhányan papírkutyák és kínai poliészter-fürdőkacsák voltak, és az utolsó pillanatban lemondták a megmérettetést - sorry for them. 

 

A Sellő nem rossz hely, a Bivi is csak három kiló, és a tulaj is megjelent, mindenkivel lekezelt, akár ismeretlenül is, szimpatikus dolog. Van csocsó (százassal sajnos), darts, a WC is egész jó állapotban van, pultos lányok jófejek, szóval maradunk. 

A próbát mindenki teljesítette, sőt, volt aki még túl is szárnyalta, szóval még nem tudom, hogy a következő hatos lesz-e, vagy mi fog történni, de annyi tuti, hogy márciusban lesz, az elsőnek az emlékére. Álmom amúgy, egyrészt, hogy a Borsodi Sörgyár Zrt. marketing és PR osztályával kontaktolva ha mást nem is, pár jó szót kapunk ezért, hogy az amúgy nem annyira slágerterméküket így ünnepeljük. Másrészt pedig országszerte kis Bivalypróbás kommunákat kellene létrehozni, egy honlap keretein belül összefogni az egészet, időpont, helymegadás, ilyesmi... szerintem működne, és ezzel viszont tuti el lehetne érni a fent említett figyelmet. Más kérdés, hogy 2009, melyet az egészség és a fejlődés évének szánok, milyen hatással lenne erre egy ennyire mocskosul alkohol-alapú project... szóval szerintem minimum a második félévre lesz tolva a dolog. Mondjuk ennek kapcsán felmerül az a dolog is, hogy az ügyosztály fejének kellene akkor a legnagyobb alkoholistának lennie... az meg mit jelentene, tíz Bivalyt? Fuck me running, azt hiszem leállok a gondolkodással... 

 


 

 

Ennyi volt erre az évre Az Utolsó Éjjel, reméljük jól szórakoztatok, a szerkesztők és jómagam nevében kívánok Mindenkinek jobb új évet, mint ez volt... szerintem nem lesz nehéz.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr371174660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jancsa 2009.01.07. 09:59:59

hé, erre én is beneveznék, tezsvírem! :D
süti beállítások módosítása