KAP - Multigáz

2010.12.16. 09:47

Már így az elején kegyetlen leszek, és megmondom, hogy a könyv sajnos nem jó. Illetve pontosítok: nem üti meg azt a szintet, amit vártam, és sajnos azon félelmemet is igazolja, miszerint attól, hogy valaki jól stand-up-ol, még nem biztos, hogy írásban is jó lesz.

A sztori egy szélhámosról és egy paranoiás kisemberről szól, akik szarba keverednek, behálózza őket a gonosz multi vezére, aki egy nagy balhét akar ezáltal rájuk kenni. Kábé ennyi a fősztori, és ugyan pozitívumként látszik, hogy full itthon játszódik (noha sokszor kitalált helyeken, plázák, stb), de ebből túl sok előny nincs. A könyv a magyar Blöff-hasonlatként volt emlékeim szerint meghirdetve, de ebből sajnos semmi sem jön át, sem a szleng, sem az élethelyzetek. Valójában egy tipikus sztorit kapunk, amelyet csak néhányszor szakít meg vagy valami váratlan, vagy valami tényleg jó poén. Mert az, hogy a csaj közönséges, hogy a másik nem bír helyesen beszélni, ezért ezt írásban adjuk át, hibákkal, hogy ismételjük magunkat, az nem jó.



Ami például poénos volt, az az, hogy a szerző beleírta magát a regénybe, vagy helyenként a szituációkat nagyon jól el tudta maga elé képzelni az ember. Ezek a részek megmenthették volna a könyvet, de sajnos nem, és így miután elolvastam, úgy tettem le, hogy “na ez is megvolt”, de úgy összességében semmit sem adott. Kár érte.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr812516258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

biododírium 2010.12.16. 11:50:05

Már a plakáton feltüntetett (a nagy plakáton. az ide beszúrt képen ez nincs rajta) idézet ("poén") is rossz, mert adott kérdésre pont más lenne a poénos és "elvárt" válasz. Most nem tudom már idézni, de emiatt eszembe sem jutna még kölcsönkérve sem elolvasni.

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.12.16. 12:19:22

Szerintem sem egy jó stand-up-os a srác, Hahotán nőtt fel, az látszik.

Cyrano 2010.12.16. 12:29:38

Épp most olvasom...hát...nem vagyok elájulva. Néhol vicces csak, és ha leteszem, nincs a késztetés hogy olvassak tovább. Kár.

Nyomek 2010.12.16. 12:38:58

Aszongyátok, nem jó Stand Up-os?

Akkor muszáj leírni az én véleményemet:
Jó Stand Up-os!
(látom, inkább erről szólnak a hozzászólások, mint a könyvről)

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2010.12.16. 12:40:38

@Nyomek: szerintem is jo stand-up-os, ezert is volt meglepo, hogy a konyvbol a sok potencial ellenere miért lett ez..

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.12.16. 13:07:43

@Nyomek: szerintem 10-ből kb. 3-szor jó a műsora.
süti beállítások módosítása