Akkor ennyit a pénzről

 Azt vettem észre, mind saját, mind mások példáján, hogy ha az ember szeret enni, és leírja, mi mennyibe került, rögtön megjelenik egy olyan réteg, aki egyrészt jó magyar módjára szeret más zsebében turkálni, és még inkább örül annak, ha nem is kell túrni ehhez, hanem valaki botor módon magától elmondja. Mtomi például szereti arra átváltani, hogy hány párizsis zsömlét, vagy sört tudna belőle venni. Ekkor jönnek az ilyen kommentek (nem tőle személyesen, ezek csak példák):

• -Hülye vagy, ennyit adni ezért?
• -Így már értem, miért nincs pénzed!
• -Ezt ennyiért én is megcsinálom neked!
• -Ilyen kis adag ilyen kurva drága? Úgy néz ki, mintha a macska szarta volna!

Nos, ezekre én nem vagyok kíváncsi, nyilván mindenkinek más fontos, de az alábbi kommentek csak arról adnak tanúbizonyságot, hogy nehogy már én jól merjem érezni magamat, és vegyem már észre, hogy kurva szar üzletet csináltam azzal, hogy elmentem enni, mikor sokkal jobban is el lehetett volna költeni a forintot (este a kocsmában ugyanezt elinni persze már tök normális dolog). Nos, az a rossz hírem van, hogy ez a világ így működik, van aki szeret kaját szolgáltatni, és van, aki szeret az élményben részesülni. Nyilván, ha ez nem lenne, nem lenne gasztronómia. Szóval innentől ezt a gumicsontot elveszem a blogolvasó gyerekektől, bocsi, de ez van.

UPDATE: mtomi nyomására úgy döntöttem mégsem annyira értelmetlen odaírni, hogy mi mennyi, mert attól válik kontextusba helyezetté a post, és nem csak lebeg a semmiben; ezzel tudja mindenki eldönteni, hogy érdekli-e a hely, vagy sem. Szóval marad a B-verzió azoknak, akik azt kritizálják mire mennyit költök: elküldöm őket a picsába.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.