Egy húsvét Bajorországban - Harmadik rész

Az előző rész tartalmából: "Már kezdtünk emelkedett állapotba kerülni, úgyhogy akár el is indulhattunk a Danubia Soundra, egy, a helyiek által rendezett illegális bálra."

Először átsétáltunk Wolfganghoz, akinek a csomagtartójából betankoltunk sörökből (Kinga vocóval, Szuri meg whiskyvel nyomta), majd indult a közel egy órás gyalogtúra az egyre inkább sötétedő éjszakában a Duna melletti gáton a helyszínre. Mire odaértünk, már eléggé készen voltunk, ott a seggünkön csúsztunk le a töltésről, és szembesültünk a látvánnyal, hogy Cartman szavaival élve egy hippifesztiválra érkeztünk. Na jó, a helyzet nem volt ennyire súlyos, de azért hatalmas tábortűzek égtek, körülötte emberek kempeltek, középen meg nyomta egy bécsi reggaebanda. Valamiért volt egy olyan korábbi elképzelése Michaelnek, hogy mi ott este bábozni fogunk (erre este próbáltunk is, de a baszós poénokon kívül mást túlzottan nem sikerült), de aztán ez szerencsére elveszett a sörök ködében. Kábé ötszáz ember lehetett ott, ami egy illegális bulinak nem rossz, csak sajnos a zene maradt meg a túlzottan lightos vonalon - valószínűeg ha betépek, én is jobban lelazulok, de az nem volt terítéken.

Az ivás ezzel szemben annál inkább, úgyhogy visszafelé, amikor helyi szokás szerint stoppoltunk, én szó nélkül beszálltam egy random fekete Mergába (amit ráadásul egy csaj vezetett), de szerencsére se el, se ki nem raboltak, ezzel szemben legalább elvittek kis falunkig, sajnos és többre nem emlékszem, és a következő kép az, hogy másnap reggel 6.50-kor elkezdtek dörömbölni az ajtónkon, miszerint 7-kor indulunk. Egyrészt érzésre kissé megfáztam, másrészt mocskosul másnapos voltam, szóval a búcsúzkodás után az anyósülésen ülve csak azon drukkoltam, hogy nehogy hánynom kelljen, mivel Michael apja nem beszélt angolul, és az ablaklehúzót sem találtam. Szerencsére megúsztam.

A vonaton ülve (emlékszünk: másfél óra az út Plattlingtól Münchenig) lenyomtam egy alapos szenvedés, jött a finn heroikus eposz, a Kakkamana is, de aztán mire beértünk, csak éhes voltam. Mivel a Railjet csak fél kettőkor indult tovább, belefért egy kis városnézés is, szóval csomagok a megőrzőbe, és go. Megnéztük a belvárost, a táncoló kis emberkéket a városháza tornyában meg minden, de elég egy perverz hely az, ahol még délelőtt 11-kor is McReggelit adnak, az meg olyan állapotban nekem aztán nem kellett, így maradtam éhes.

A város szép volt amúgy, csak egyrészt húsvét hétfő miatt minden zárva, másrészt pedig én olyan szinten hulla voltam, hogy a végefelé már csak zombi módjára vonszoltam magam. Megnéztük az egyik kertet, aztán mellette a másik angolkertet (ami egyrészt baromi nagy volt, másrészt az elején volt egy vízkiömlő, ahol városi sportok jelleggel szörfösök nyomatták - hát ilyet én még nem láttam, Budapestre is kellene egy hasonló). Ezután már idő volt, irány vissza a pályaudvarra.

Itt búcsút vettünk Kingától és Petitől, toltunk egy közepesen szar dönert (a hús valami kritikán aluli volt, és ezt a baromi friss saláta és a finom szósz sem tudta feledtetni), utána vettünk pár dolgot itthonra, egy jópofa csavart-sült krumplit, majd fel a vonatra. Két érdemleges dolog történt hazafelé: az egyik, hogy nem tudom hogyan, de több jegyet adtak ki, mint ahány hely volt, szóval a közlekedőt eltorlaszolták a bőröndjükön ülő utasok - na ilyet nem tudom, hogy csinálhattak. A másik, hogy a három napban valahogy sikerült megfáznom (tippre a bazimeleg bicózás utáni jégeső, illetve az illegális buli az erdőben pulcsi nélkül játszik), és hazafelé vidám láz közepette kapkodtam be a Rubopheneket a vonaton, miközben a kiváló síneknek és a felfüggesztésnek köszönhetően a vonat nem, csak a hideg rázott. Este kilencre szerencsére hazaértünk, majd otthon következett a kidőlés. 

Ha ezek után le kell írnom külön, és nem lett volna egyértelmű, megteszem: kibaszott jól éreztem magam Bajorországban (Bavaria for life), és annyi élményünk volt ezalatt a nem teljes három nap alatt, mintha egy hét lett volna. Igazán gyönyörű tájak, jó társaság, remek búzasörök - mi kell még? Köszönöm mindenkinek a lehetőséget, és az élményt. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.