Andre Agassi - Open

Szerintem lehet már annak egy éve is, hogy Józsinál (aki ugye köztudottan teniszrajongó) olvastam Agassi Open című könyvéről. Már akkor felírtam, hogy ezt el kell olvasni, mert Angelday olyan hevülettel írt róla, hogy mindenképpen átjött a dolog. Mostanra jutottam el odáig, hogy én is elolvassam, és direkt nem néztem meg ezen post írása előtt a fentebb említettet, mert nem akartam, hogy bármilyen szinten is befolyásoljon az.

A könyv első pár oldala már beránt, és ezt mondom úgy, hogy még utána sem érdekelt a tenisz, és nem tudom a szabályokat sem. Tegyük szívünkre a kezünket: tudjuk, hogy Agassi jó volt, azt is, hogy elég jó, de amikor így kezdi a könyvét, hogy ő gyűlöli a teniszt, és világéletében gyűlölte, akkor az már jelent valamit (persze ez a kijelentés később azért árnyalódik majd valamit). Jelen esetben azt jelentette, hogy ez egy irtózatosan jó könyv. Az első fejezetben in medias res beleugrunk a 2006-os zárómeccsébe, és aztán szépen felelevenítjük az egész életét kisgyerekkorától kezdve.

Meglátjuk, hogy már a fiatal Agassi is kivételes tehetség volt, de nem úgy, hogy egyik nap még verseket írt, másik nap pedig Grand Slamet nyert. Egyáltalán nem. Az apja a nagy számok törvénye értelmében nevelte, és látástól vakulásig gyakorlatilag teniszeztette, majd amikor már nem tudott mit tenni, beíratta egy bennlakásos iskolába. Agassi előbb utóbb látta az életének egy relatíve korán eljövő pontján, hogy neki teniszezőnek kell lennie, más választása nincs, ha pénzt akar keresni. Innentől ez vitte előre az életét, és ami a legdurvább, hogy a hullámvölgyekből is ki tudott jönni, és a teniszezőkhöz képest idősebben, még harminc fölött is olyan tornákat tudott nyerni, és helyezéseket elérni, mint még előtte soha senki.

Andre életét végigkövetik különböző "mellékszereplők" is, bár nem is ez a jó szó rá, hiszen nekik is legalább annyi szerepük volt a sikerben, mint Agassinak, és ezt ő is nagyon jól tudta. Megismerhetjük különböző edzőit, a testvérét, barátait, az első és a második feleségét is, és egészen egyszerűen megcsodálhatjuk azt, amilyen alázatosan állt ő hozzájuk. Teljes mértékben lejön, hogy a hozzá közelállókat mindig is egy nagyon kiemelt pozícióban kezelte, és ugyan a külvilággal goromba és lázadó volt sokszor, ezt pont a félelmeinek a legyőzésére csinálta. Érdekes, hogy a könyv minimum felében teniszmeccsek leírásáról van szó konkrétan, mégsem válik az ötszáz oldal egy ponton sem unalmassá, ugyanolyan aktivitással fejeztem be az egészet.

Annyi biztos, hogy aki kitartáshoz, erőgyűjtéshez keres valami olvasmányt, főleg ha sportol is, ez kötelező olvasmány. Az elejétől a végéig áramlik belőle a pozitív kisugárzás, és jó látni, hogy ha az ember akarja meg lehet csinálni. Még akkor is, ha az adott pillanatban ez teljes mértékben hihetetlen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.