Nemrég láttam a Jamie Amerikában című sorozat első részét, ahol az USA déli részén járt, ahol Mexikóval határos, talán LA-ben, és ott főzte a helyiek segítségével ezt a spanyol/mexikói alap kaját (annyit tesz kb h csirke chillivel). Amint láttam, hogy csinálják, rögtön gondoltam, hogy ezt nekem is ki kell próbálni, mert kellőképp érdekes volt ahhoz, hogy reprodukáljam. Mindemellett a sorozat is jó, hat részes azt hiszem, de nem vágom, hogy itthon, pl a Spektrumon megy-e..

Szóval ami kell hozzá: 20-40 dkg csirkemell (300-500 forint), ezt apróra vágjuk, és megfőzzük. Egy hagymát kockázunk, serpenyőben inkább pirítjuk (hetesen), mint rottyantjuk, aztán bele a csirke is, sózzuk, borsozzuk, római köményezzük. Utána bele egy konzerv csípős-paradicsomos bab (tuskóban találtam ilyet 160-ért), kicsit rottyant, utánafűszerez.

A trükkös rész a kajában annyi, hogy feltételezi otthon maradék tortilla meglétét (persze csinálhatunk is magunknak otthon, ebből nem lesz vita), ebből kell 3-4 (Ázsia boltban 12 db olyan 600 forint, először gyrost csináltam bele, most meg ezt, és még mindig maradt, egyelőre hűtőben eláll), fogjuk, pár másodpercre rádobjuk a serpenyő tetejére, aztán értelemszerűen abba az oldalába töltünk a babos-csirkés témából, összetekerjük úgy, hogy az alja legyen lefelé, egymás mellé bedobjuk a tepsibe. Tetejüket megkenjük tejföllel (egy kis vagy fél nagy doboz, max 100-as), és reszelt sajt (15-20 dkg, 200-ból kijön); ezek után 180 fokra melegített sütőben sül olyan fél órát. Iszonyat finom (komolyan meglepődtem), laktató, és persze olcsó is. Ajánlott.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr432550612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása