Régi sztorik - Hatodik rész - Szilveszteri történet 1

Kevesen tudják manapság az Utolsó Éjjel eljövetelét várva, hogy ezelőtt is volt egy blogom, amely körülbelül 3 évig húzta (2005-2008), de még kevesebben tudják (na jó, csak egy fél gimnázium), hogy előtte is írtam ám mindenfélét, többek között a kedvenc underground suliújságát is a No.1 rózsadombi gimnáziumnak. Többet ezzel kapcsolatban már igazán nem mondhatok, mert már így is gyorsan meginduló kommandókat vízionálok lent az utcán, melyek csak rám várnak...

A lényeg annyi: mostantól péntekenként régi sztorik, írások jönnek, melyeket jó eséllyel még senki sem olvasott online, csak papíron. Ez János története.

Már csak napok választanak el minket az újévtől. Ennek fényében, és tanulságképpen megosztok veletek egy kis történetet, amely tavaly évvégén esett meg velünk. (azaz 2004-ben)

Történt ugyanis, hogy december havának harmincegyedik napján, délután egy órakor üldögéltem a szobámban, és azon töprengtem, hogy mi a fasz lesz az aznap esti szilveszteri program. Már összevissza telefonálgattunk mindenkit, és gyakorlatilag semmire sem jutottunk, már-már az a – szívderítőnek semmiképpen sem mondható –  jövő fenyegetett bennünket, hogy a Sportban fogjuk ünnepelni az újévet, a részeg Pepe és Beácska társaságában… szóval ezek után érthető, hogy miért voltam egy kicsit letörve. De az utolsó utáni pillanatban érkezett a megváltás: Stimpy felhívott, hogy nincs e kedvem nekem is jönni Nagyhörcsökpusztára, ahol az egyik évfolyamtársunknak van egy zsír kis kecója. Gondolatot tett követett, kiderült, hogy volt, aki már lement oda, és még Szédült Simon az, aki velünk jön. Villámgyors összepakolás után el is indultam, és a Moszkván szembesültünk azzal, hogy mennyi előre-nem-látó gyökér van, aki szilveszter délután akar vásárolni… azaz: dugig van a bolt. Szerencsére azért nagy nehezen megoldottuk a problémát, Simon is befutott, így indulhattunk is a Délihez, ahol már várt a vonatunk.

A lefelé út nyugalmasan telt, Stimpy hi-tech kütyüjét basztattuk, söröztünk, kábé ennyi. Az egyedüli szilveszteri hangulatot az a két, már feltehetőleg mókás hangulatban lévő kalauz okozta, akiknek egy egyszerű jegykezelés is gondot okozott, értsd: egészen közel kellett az orrához emelnie a jegyet, hogy le tudja csekkolni, de aztán végül sikerült. Fél hat tájékán meg is érkeztünk Sárbogárdra, ahol is azt az információt kaptuk, hogy megy még busz Nagyhörcsök felé, és olyan 6 körül jön majd. Rendben, gondoltuk, az idő is barátian langyos volt december végéhez képest, leültünk hát egy padra a buszmegállóba, és a hátralévő fél órát kajálással, petárdázással töltöttük (amúgy egy teremtett lelket nem láttunk…).

Negyed hét körül már kezdett gyanús lenni, hogy egy fia busz sem jön, de még csak nem is tesz úgy, mintha el akarna hamarosan indulni. Visszamentünk a váróba, ahol ugyanaz (!!) a két forgalom(félre)közlő közölte velünk, hogy már semmiféle busz nem fog itt jönni, mehetünk gyalog, VAGY mindjárt jön egy másik menetrendszerinti busz a főúton, és azzal mehetünk, vagy ha az már elment, akkor azon az úton. Természetesen mire kiértünk, a busz éppen az orrunk előtt ment el, tehát elindultunk gyalog. Még szerencse, hogy jött arra egy járókelő, akitől meg tudtuk kérdezni, hogy tényleg é ez a helyes út Nagyhörcsökre, mire a kijelentette, hogy hát igen, megy erre, de kábé 10-15 kilcsi lesz, szóval kezdhetünk is sietni… Kiderült a két balfasz forgalmi droid a busz útvonalán akart volna elküldeni minket, ezúton is egy masszív „akkurvaanyádat!” nekik.

No de, végül sikerült rátalálni a helyes útra, ekkor már lehetett este 7 óra is, a faluban mindenhol partyhangulat uralkodott, zene, meg hasonlók. Mi pedig mentünk, mentünk, míg ki nem értünk a faluból. Eddig volt a világítás is (hát vidék, az kérem mindenhol vidék), úgyhogy már mehettünk sötétben, és ami még szebb volt az egészben, hogy semmi térképünk nem volt, egyedül Stimpy kütyüje szolgáltatott némi fényt, és reméltük, hogy nem kell letérnünk az útról. Továbbmenve jobbra egy rét nyílt az út mellett, ahol is százszor, de lehet, hogy többször is eljátszottuk a „nézd már, ott van a ház! -mégsem” nevű játékot, ami eleinte csepegtetett belénk némi reményt, de aztán inkább már csak idegesítő volt. Időközben egy hmmm, hát mit ne mondjak egy elég hosszú egyenes útszakasz következett, és persze ami autók elmentek a mi menetirányunkba, egyik sem vett fel, ellenben láthattuk a hátsó lámpájukról, hogy milyen sokáig fogunk mi még menni, a megérkezés reménye nélkül.

Balra egyszer csak a sötétből feltűnt egy nagy sötét épület, amit én első pillantásra atomhulladék-finomítónak véltem, aztán pedig szupertitkos katonai bázisnak, de egyik sem jött be. Erre onnan jöttünk rá nagyon rövid időn belül, hogy a kerítésen kívül ott legelészett egy baszott nagy… tehén. Na gondoltuk szép este előtt állunk még… és innentől már nem is történt olyan sok minden, megállt nekünk még egy parasztlada, telitömve jóemberekkel, akik voltak olyan kedvesek nagy nehezen kivakkantani nekünk a választ, aztán további egy óra sötétben való séta, ezzel arányosan megegyező mennyiségű dekk elszívása mellett, valamint rémült telefonhívások fogadása, hogy „holakurvaéletbenvagyunkmár”, és hogy idén már nem érünk oda (amúgy ennek az elcsépelt mondásnak hirtelen igen félelmetes hátsó értelme keletkezett…), amikor is stoppolás nélkül megállt mellettünk egy srác egy Suzukiban, és intett, hogy szálljunk be. (Gondolom annyira szánalmasan nézett ki három magányos vándor szilveszter éjjelén a baszott nagy semmi közepén, hogy megesett rajtunk a szíve).

Le is vitt minket a nagyhörcsöki elágazásig; amúgy nem volt szívbajos a srác, beláthatatlan kanyarokba belement simán 80-nal… mint az este folyamán nem először, itt is szerencsénk volt. Itt megköszöntük a fuvart, kiszálltunk, és már jött is értünk Csigi a Portékás, aki fáklyát hozva navigált be minket a kecóba…

(folyt köv…)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.