Speyer-Frankfurt-Luxemburg, 3/3

A reggeli étkezés még gyorsabb ütemben volt kénytelen lezajlani, melyhez a szűk keresztmetszetet a csak fél hétkor kinyitó zabaszekció adta, de végül elértük a nyolckor visszainduló buszt a Hahn reptére (fun fact: így hívják a Linkin Park dj-jét is, és ha már itt tartunk, az új album egy nagy szar). Ott bedobtuk a táskáinkat egy önműködően záródó csomagmegörzőbe, majd felpattantunk egy másik buszra, és irány Luxemburg.

A táj olyan feletávtól kezdett csodálatosan szépen kinézni, hatalmas folyóvölgyek, felette viaduktok, és ez, ameddig a szem ellát. Olyan két óra múlva át is értünk, és három dologgal szembesültünk. Az első volt, hogy a repülők olyan kurva alacsonyan szálltak (erről később), hogy majd levitték a fejünket, a második, hogy itt aztán van keveredés a bevándorlók közt, és ez a káoszos alaphangulatot is szolgáltatta, a harmadik pedig, hogy három csöves összeverekedett a szemközti buszmegállóban.

Először az amerikai katonai temetőt mentünk megnézni, ez pedig kicsit távolabb volt, a hegyen (mindig próbálok budapesti vonatkoztatást keresni, de itt még a hegy tetején is nagy irodaház építkezések voltak, pedig eléggé fölment), de olyannyira, hogy a repülőgép-leszállópálya fényei már az út melletti réten villogtak. Kis séta után kicseleztük az autópályát és a vonatsínt is, majd átértünk a temetőbe.

Aki nem tudná: a második világháború fontos eseményei dőltek el errefelé (nem tudok jobb referenciát mondani, mint a Band of Brothers végignézése), és ennek szellemében egy hatalmas emlékmű/kápolnával kezdődött a dolog, majd pedig szemünk elé tárult az, amit az amerikai filmekben is oly sokat látni: végeláthatatlan zöld rét, és ezernyi kereszt. Nagyon megindító és szép látvány volt, főleg, hogy az időjárás is kegyes volt, és még a nap is kisütött. Kifelé még megnéztem, és mint arrafele mindenhol, ott is Villeroy & Boch vécécsésze volt (sajnos Tatát nem hatották meg az ilyen tények, ő csak attól fosott, hogy lekéssük a buszt).

Fentebb említettem a repülőket, meg az alacsony szállást, nos innen kevesebb mint egy kilométerre volt a reptér, és a leszálló gépek is adták neki rendesen, de a felszállók, amikor rátolta a kakaót... a teret körbeölelő erdő miatt olyan kibaszott hangos volt mindegyik, hogy beszarás, iszonyat durva akusztikát adott neki a környezet (ott is maradtam volna még egy kicsit hallgatni, de tudjátok, a busz, meg a lekésés...).

Szóval visszatértünk a városba, ott pedig mivel megéheztünk toltunk egy igen tisztességes kebabot, 4 euróért. Nem számítottam túl sok extrára, és az a durva, hogy nem is volt, de egyszerűen olyan jót már régen ettem hasonló kategóriában. A pita kicsit ropogósra volt pirítva, a hús kiváló, a zöldségek minden egyes falata elképzelhetetlenül friss, és az öntet sem az az átlagos joghurtos/erőspistás fos volt. Ettem már külföldön máshol is ilyet (az itthoniakat nem is veszem bele a versenybe, mert megalázó vereséget szenvednének), de ez kiemelkedő volt.

Ha már ilyen jól bezabáltunk, és még vécé sem kellett, irány a katakombák. Állítólag ha bármi vész volt, ide tudtak menni tömegével a városlakók, és bár nem volt olyan hosszú rész megnyitva, így is elvoltunk odalenn egy félórát, csöpögött és vizes volt minden, valamint néha el akart vándorolni a lábunk alól a talaj. Amúgy ha még nem említettem volna, Luxemburgot kettéválasztja egy bazi nagy árok, odalent van benne patak, meg kis út meg minden, de a látkép alaphangulatát mindenképp ez határozza meg.

Ezután még belvárosnézés, egy sörike, oldtimer autók, utána meg vissza a kp pályaudvarra, ahol a busz majdnem befosatott, hogy késik, vagy netán nem is jön (tíz percet offolt), de már megint beindult a nyugati csodagépezet, és ismét hoztunk a végére egy két percet a menetrend szerinti (!) időből. A reptéren csomagok ki, utolsó eurókból sültkrumpli vásárlása vacsi gyanánt, majd szuvenír, és repülő haza, mely negyed tizenkettőre ide is ért.

A kirándulás végére mit is mondhatnék mást, mint, hogy fasza volt, megint annyi mindent láttunk két nap alatt, hogy beszarás, viszont ezért különösebb “dugnám” faktor nem is alakult bennem a városok iránt (mint mondjuk Genf, vagy Madrid esetében). Majd legközelebb.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.