Speyer-Frankfurt-Luxemburg, 2/3

A pályaudvaron elvileg háromnegyedkor jött volna a vonat, de késett néhány percet, ami helyzetünkben azért volt kritikus, mivel időre ment Mainzból a vonat tovább Frankfurtba (csak éppen másik, pályaudvaron rohangászás, jegyvétel, etc... kellett az idő). Erre mi történt? Mire beértünk Mainzba, faragtunk kemény három percet - a menetrend szerinti időből. Nem is kellett jobb arconcsapás a kispolgári magyar mentalitásnak, mely már-már táncra perdült volna kárörvendő örömében, de a német vasprecízitás egy kemény pofonnal a helyére teremtett azonnal minket.

A következő pofont viszont az adta, hogy nem találtuk, hol lehet jegyet venni, mire meglett ott sorszámos baszakodás volt, az automata meg szintúgy rohadtkodott, és nem adott nekünk jegyet. Le is késtük az egyik vonatot, végre lett jegyünk is, így a fél hetes emeletes jószágot el is értük. Egyedüli probléma az volt, hogy olyan fél nyolc körül már erősen elkezdett lemenni a Nap, szóval drukkoltunk, hogy időben átérjünk, mert azért az európai világpolgárságnak nincs is szebb jelképe mint sok, napfényben sütkérező nagy baszomány üvegfalú ház egymás mellett. Végül be is értünk a monstre főpályaudvarra (Hauptbanhof ja ja ja), és gyalog beindultunk a nagy felhőkarcolók közé.

Nem igazán néztem Frankfurtnak sem utána, de egy eléggé modern város képe jött vissza, jó sok jó magas toronnyal, de volt egy két régi templom meg ház is, szóval érdekes volt, annyi szent. Az egyik toronyházba fel is lehetett menni, 5 euro, hát hogy a fenébe ne. A lift odabenn kőkemény 18m/s gyorsulással ment, belső dobhártyáim, szevasztok. Felérve először is valami durván jó kajaillat fogadott, mivel egy szinttel lejjebb valami elit zabálda volt. A kilátás pedig olyan 200 méter magasból... egészen fantasztikus volt.

Ráláttunk a város nagyrészére, és a lemenő nap okozta kékes félhomályban baromira bejövős volt az egész... el is voltunk vagy háromnegyed órát, miután úgy döntöttünk fél kilenc körül, hogy akkor gyerünk tovább. Érdekesség, hogy lefelé a liftben úgy elment mindkét Nokfon térereje, hogy csak a restart segített, egyszerűen istennek nem találta meg a carrier szignálját.

Ezek után mentünk tovább a fentről látott zöld sorokkal elválasztott többsávos sétálóutca felé, de legangyobb sajnálatunkra péntek este nem volt túl nagy élet arrafelé... sok alkesz/szararcú/mulatozó fiatal volt, kábé mint egy szarabb felhozatalú Gödör előtti gyökérkedés, csak kevesebb emossal. Ezt sajna be is láttuk, valamint azt is, hogy vissza kell térnünk a pályaudvarra. Ott választottunk egy jó vonatot hazafelé, majd betértünk a helyi MC-be, hogy zabbantsunk valamit. Azt is beszéltük később, hogy vicces, Nyugat-Európában tényleg a csórók zabálják a mekit, de itthon meg frankón hasonló árkategória, mint más.

Nem is ez a lényeg, hanem az egy eurós vegaburger, amit kénytelen voltam megkóstolni, hátha valami fantasztikus megvilágosodást hoz húszabáló életembe, és onnantól aztán húha. Hát, jelentem, nem. Panírozott zöldségpogácsa, benne mindenféle színes témával, de sajna még finom sem volt, úgyhogy nem vesztettünk túl sokat vele, hogy itthon még nincs.

Mindezek után vonat, egy óra út haza (érdekes arcok voltak, de semmi extra, a reptérnél ezren jöttek kb, csomó ott dolgozó is, valószínűleg akkor ért véget a műszak), este 11-re értünk vissza a Mainz főpályaudvarra, ahol már a punkok és kutyák parti zajlott erősen, mi meg vártunk egy jó félórát a vilire. Végre az is befutott a Johannes Kepler strassehoz, mi haza, sörike, majd jóéjtalvás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.