Szováta

Végül, miután elszürcsöltük teánkat, melynek egyetlen pozitívuma a melegsége volt, átkeltünk a szemben lévő már említett óriási buszpályaudvarra, ahol, mint kiderült, volt váróterem is, mely teli volt alvó emberekkel. Itt tett jót velünk egy atyafi, mivel fogta, levetette cipőjét, feje alá hajtotta kabátját, megszabadult mellényétől, és lefeküdt aludni. Mivel én kulturált, fővárosi gyermek vagyok, ez magamtól eszembe sem jutott, de így... szóval sikerült nagyjából aludni egy órát, miután átcseréltem a zoknimat, cipőm szárad, én pedig próbáltam elbújni a nem annyira jó szigetelés miatt bejövő hideg elől.

Nagy nehezen kiderült, hogy reggel nyolckor megy egy busz, összeszedtük magunkat (nem volt egyszerű, átfázva a hidegben, álmosan), és beszálltunk. Két óra, 10 lej, itt kisbuszok/furgonok közlekednek olyan 15-40 fővel, ez a személyszállítás elterjedt módja ilyen távon. Negyed 11-re Szovira értünk, közben szunnyadtunk is egy kicsit, majd leszállva végigmentünk a főutcán, és megcsodáltuk a remek osztrák/francia alpok versus a román valóság című építészeti stílust. Majd ezt a későbbiekben még hússzor megtettük, mivel a busz csak öt órával később ment vissza (lásd Chamonix fless).

Körbejártuk a Medve tavat is, ami bár hívogató volt a meleg vízével, csak sajnos mostanra már a törülközőnk sem volt száraz, így fájó szívvel, de kimaradt a kaland. Ezek után kaja egy pizzéria-kávézóban, ahol bár a pizza annyira nem votl hívogató a vastag tésztájával, de ketten olyan jól megkajáltunk rántott hús, hasáb, savanyú, üdítő, borravalóval 38 lejből (*70 forint), hogy öröm volt nézni. A hely szintén egy érdekes keveréke volt a nyugat/kelet tengelynek, de amúgy tök pozitív volt (azonfelül, hogy a vécépapír közepén nem volt kartonhenger, és majdnem beragadtam a vécébe).

Mindezek után sétálgatás összevissza, evés összevissza unalmunkban, aztán végre háromkor indulás vissza. Már itt is látszott, hogy valószínűleg elég kemény harc megy utasrablás tekintetében, hiszen kb. a másik buszos elől csakliztak el minket (annyira nem érdekelt a dolog, a jegy ugyanannyi volt, onnantól meg nyolc, hogy mi van). Visszaérve Marosra jött megint három óra semmittevés, először is bementünk a Mekibe enni valamit, volt is valami akciósan kínált burger, de abban összesen volt egy panírozott csirke, meg valami szósz, szóval ezt úgy hagytam is annyiban.

Utána gondoltuk, iszunk még egy sört, be is ültünk oda, ahová legelső nap, de negyedóra várakozás után még senki sem jött oda, úgyhogy inkább helyet váltottunk. Találtunk egy másikat, ott megisz, aztán indultunk vissza. A pályaudvar előtt még betértünk egy kisebb hiperbe venni valami kaját, aztán ebből szendvicseket csináltunk, amíg be nem futott a busz 8 óra 20 perckor. Elhelyezkedés után rádöbbentünk, hogy frankón faszán sikerült még itthon helyet választani, mert pont az előttünk lévő ülés fölött volt a LCD TV... sebaj.

Indulás után jó zötykölődős volt az út, ismét remek filmek mentek, valamint a határon megint baszkolódás volt egy két utassal (csakúgy, mint kifelé). Ezt leszámítva még a szendóimat sem ettem meg (bár ebben lehetett némi szerepe annak is, hogy nyomatékosan mondta a stewardess néni, hogy csak kisdolog), inkább végigaludtam az út jórészét. Így amikor hajnali fél hatra begördült a busz a Fradi stadion mellé, már ébren konstatáltuk, hogy ezt is túléltük.

Egyvalami van csak hátra: a szokásos verdikt, miszerint a Medve-tó még visszamenős, Maros magában nem, viszont a Félsziget, ha tud jövőre olyan line-upot mutatni, szintén bejátszós lehet. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.