A Kaméleon

Új magyar film a mozikban, Johnnynak ezernyi hamarosan lejáró kultúra utalványa van, és e két esemény konstellációja lett az, hogy a moziban kötöttem ki kedd este (tanulás helyett). Gondolom már mindenki izgatottan várja, hogy indul a fikahalom, a szardobálás, ismét egy fos magyar film, gratulálunk, köszönjük, leülhet, egyes. Pedig nem. 

Meglepő módon ez a film jó. Nem is kicsit. Olvastam róla már előtte több helyen is több mindent, kezdve Kulka homodoktoros szerepétől, odáig, hogy steril az egész - megpróbálom most nem ezeket az általánosságokat nézni, hanem kicsit a saját, film közben felmerülő gondolataimat monitorra (sic!) vetni. 
Elsőként a főszereplő srác Gábor (Nagy Ervin), nekem az elején baromira nem volt szimpatikus, inkább a haverja Tibi (Trill Zsolt), aki masszívan hozza a közepesen gyökér prolit. Mindketten árvaházban nőttek fel, csak egymásnak voltak barátai, rendben is van ez így, jól kijön a dolog. Gábor ugye csajokat szed fel, és elszedi a pénzüket, míg Tibi a hátteret biztosítja ehhez. Okés is az egész, míg nem jön Hanna (Hámori Gabriella), és hősünk (?) bele nem szeret. 

A már említett Marton Mágenheim 2.0 szerepében találjuk Kulka Jánost, aki egészen (talán túlságosan is) jól hozza a jellemében elnyomott homokos, az érzékeny (férfi)szeretetre vágyó doktort. Találkozunk még Csányi Sándorral, aki szintén jót játszik a béna, buta, színészkedni akaró szerepben (róla pedig Joey jutott eszembe elsőre); valamint a Tűzvonalban már megkedvelt László Zsolt is megjelenik Hanna pszichológusa szerepében. Ha már itt tartunk, akkor feltűnik a sorozat másik főgonosza, Balikó Tamás is egy kis szerepben - öröm ez az egyszeri sorozatnézőnek. 

Az egyik fő kritika volt, hogy Ikeás bútorozású lakások, semmi élet nincs benne, csak úgy, mint az egész környezetben - ezt sem tudom aláírni, hiszen simán el tudom képzelni, hogy a kicsit pénzesebbek ilyen kecóban laknak, ilyen környezetben mozognak. A helyszíneket tekintve is rendben van a film, hiszen magam is sokszor ismertem fel akár lakóhelyemhez közeli dolgokat, ahogy a 7-es buszon többször is mentek, jó volt látni. 

Említettem, hogy Gábor figurája nem volt túlságosan szimpatikus az elején, de ez a film végére teljesen megváltozott, ahogy kezdett beütni a krach. Egyrészt az ő kapcsolata Tibivel nagyon megváltozik, egyre fellengzősebb, és deklaráltan bunkóbb kezd lenni az egyszerű sráccal, melynek következményeképp a végére eljutunk odáig, hogy teljesen különböző oldalra kerülnek, a korábbi véd- és dacszövetség ellenére is. Tibi stílusa ugyan erősen megkérdőjelezhető (az örökös tesózása és egyszerűsége valahol még szimpatikus (és egyben riasztó) is, hiszen tudjuk, hogy nem egy nagy lumenről van szó); ám a realitást mégis ő képviseli. Gábor pedig egyre inkább kezd elmerülni a hazugságokban, és mondjuk ki, a végére kerülhetne sokkal nagyobb szarba is. Mindemellett amit a végső showdownban lenyom, az nagyon jól össze van rakva, és köze nincs az elején „kispályázó" sráchoz benne. 

A magyar filmekre, sorozatokra jellemző életidegen dialógusoknak szerencsére nyoma sincs a filmben, a forgatókönyvíró szerencsére jó úton járt, hiszen szinte semmibe sem tudtam belekötni, a néha bedobott poénok is a helyükön ülnek, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy azt mondjam, jó film lett. A vége lehet, hogy egy kicsit kiszámítható volt (nekem ugyan nem), hiszen talán más befejezés nem is lehetett, de azt mondom, hogy aki jó magyar filmet akar látni, annak ez mindenképp kötelező. Az Argó, és a Kontroll után ez is egy olyan hazai alkotás, amit meg kell nézni, mert érdemes.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.