Kitaláltam egy újfajta értékelési rendszert, az előzőekben tárgyalt kicsit sekélyes „jó volt vagy nem volt jó" helyett - hátha ez majd jobban beválik. Most megpróbálom úgy, hogy ami meghallgatásra érdemes az kap egy 1-es jelet, ami neutrális, azaz semleges megítélésű, az 0-át, ami pedig rossz, nem tetszett, nem kell vele foglalkozni, ő lesz a -1. Ebből bőven látszik, hogy mi az, ami tetszett, a megmondó-emberkedést pedig meghagyom másnak. 

 

Ska-P - Lagrimas Y Gozos 

Nem tudom miért, de bennem az a kép élt, hogy ez a spanyol ska banda már feloszlott, néhány éve voltak a Szigeten is, de azóta semmi. Erre most találkoztam ezzel a lemezzel, és ugyanaz a lendület folytatódik tovább, ami az előző lemezekre is jellemző volt. Hallgassátok, ha szeretitek ezt a stílust, ez is be fog jönni!

Értékelés: 1 

 

Sizzla - Rastafari 

Mit is írhatnék, nekem ez a cucc is bejött. Nem vagyok zenekritikus, nem tudok okosakat mondani, fasza, aztán kész

Értékelés: 1

 

Isten Háta Mögött - A Kényelmetlen Lemez 

Az IHM-et szokás sokféleképpen aposztrofálni, az előző lemezeire is kábé véletlenül, öcsém ajánlása folyamán akadtam rá, még nagyon régen (2005 környékén), de már akkor is bejöttek az iszonyúan elvont szövegek, és a váratlan zenei megoldások. Idén először, a Szigeten láttam őket fellépni, de ott is meggyőztek, az új lemezről játszott néhány számukkal együtt. Ez elvileg egy dupla lemez, rajta a szokásos stíluskavalkád (van itt hardtól stonerig minden); hosszan felépített számok, végére a kibontakozás - sokszor kell meghallgatni, de úgy sem unjuk meg.

Értékelés: 1

 

AC/DC - Black Ice 

Nem vártunk mást, és nem is jött más: a szokott rock&roll támad. Valójában semmi újdonság nincs az eddigiekhez képest, tökéletes aláfestő zene, kellemes a háttérbe.

Értékelés: 1

 

Kaiser_Chiefs - Off with Their Heads 

Ha emlékeim nem csalnak, az előző anyaguk, amit még kábé 2005-ben hallgattam a BMF óbudai campusa felé menet, jobban bejött. Ez valahogy olyan elhallgatom, de különösebben nem fog meg cuccosnak sikeredett, tény, hogy nem is szenteltem épp emiatt olyan sok időt neki.

Értékelés: 0


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr421174622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása