A bluest lehet végtelenül modorosan játszani a korabeli hangulatot imitálni próbáló sznob helyeken, meg lehet jól is játszani – bárhol. A Living Blues Project az utóbbit teszi már öt éve, szüntelenül változó felállásban, klasszikus blues és funky számokat előadva, minden határterületen kellő jártassággal és magabiztossággal. Bár alapvetően nem vagyok vájtfülű bluesrajongó, és inkább a keményebb műfajok színterein mozgok, Living Blues Project koncertekre a fenti okokból szívesen járok. A fővárosi elismertségük viszont lehetne jobb: voltam már nem egy olyan budapesti LBP-buliban, amelyen a banda szűk baráti körén kívül nem nagyon volt ott senki, és bár ilyenkor is remek teljesítményt nyújtottak, kivártam a megfelelő alkalmat, hogy írjak róluk. Azt az LBP-koncertet vártam, amely mind hangulatában, mind a közönséget és az összhangot illetően is tökéletesre sikerül. Nem kilencpontosra, hanem tízesre. És most pénteken végre ez is összejött.
A mostani nagyobb érdeklődéshez az is hozzájárulhatott, hogy a korábbi tagokon kívül vendégként Tátrai Tibor neve is fel volt tüntetve a flyeren és a beharangozókban. Ha ez kell ahhoz, hogy a Living Blues Project egy tágas pesti klubban teltház előtt játsszon, akkor legyen így, főképp, mert Tátrai egyáltalán nem csak díszletnek bizonyult, de erről kicsit később.
Maga a Muzikum a Múzeum utcában, a Palotanegyed szívében, a volt Hasenfeld-házban található. A szecessziós épületet az eredeti állapotoknak megfelelően felújították, egy régi polgári lakás hangulatát idézi, a funkcióval való társítás így kellemesen bizarr. Úgy elegáns, hogy mentes minden sznobériától, nem akar drága jazzklubnak kinézni. A koncertteremnek remek az akusztikája, itt láthatóan minden a zenéről szól, a körítés pedig visszafogottan és érzékenyen illeszkedik hozzá.
Amire megérkeztünk, a koncertterem telve volt, bal oldalon székeken ültek, jobb oldalt pedig álltak az emberek, így mindenki úgy szórakozhatott, ahogy neki kellemes. (Ruhadarab szempontjából kicsit több volt a zakó a nézőtéren, mint amennyit indokoltnak tartok, de mindegy.) A Living Blues Project aktuális felállása fél tízkor csapott a húrok közé. Az első számok a funky körül mozogtak, de senki se egy olyan haknibandára gondoljon, amilyet minden második esküvőn látni, a diszkókban elcsépelt Superstition is meg tud úgy szólalni, hogy legyen benne dög, főleg ha előkerül benne egy Third Stone From The Sun-betét Hendrixtől. Szóval ez messze nem az a gagyi lakodalmas zene, amire manapság a járatlanabbak asszociálnak a műfajról. Hamarosan érkezett az első vendég, a félelmetes hangú Dobozy Dóra (ő a női Voice, helló!), aki a Play That Funky Music után már komolyabb vizekre evezett, és a remekül felépített, fokozatosan beinduló Proud Mary-vel már egyre közelebb kerültünk a lúdbőr állapotához.
Dobozy Dórát újabb vendég, Radovics László (Kyru) váltotta a mikrofonnál. Ő vitán felül a legjobb torok, aki valaha megfordult a Living Blues Projectben, és ez nem a jelenlegi fiatal énekes, Kovács R. Gábor kritikája, mert ő is tökéletesen illik a bandába, nagyon jó hangja van. Kyruval nagy örömömre a Blue On Black című dalt játszották el Kenny Wayne Shepherd-től, nekem sokat jelent ez a szám, Kyru előadásában pedig főleg ütős. (Update: videórészlet itt.) A dalvégi szólókat már jó néhányszor végighallgathattam, de sosem lehet megunni.
Hamarosan újabb vendég érkezett, a banda előző énekese, Hollai-Heiser Ádám. Ő egy valódi Travolta-klón elképesztő színpadi jelenléttel, és bár hangja nem sok tartományban van (a Voice-ban azért mehetett volna még egy kört), ezt humorral és önbizalomtól duzzadó előadásmóddal pótolja. Neki inkább a funky-vonal testhezállóbb, de a Tobacco Roadot is jól lehozta. Mindig jó őt látni, vidám és egyedi jelenség, klasszikus entertainer.
A szünet után hamarosan megjelent a színpadon a Radics Béla-tanítvány és már saját jogon is legenda Tátrai Tibor, és innen még magasabb szintre lépett a produkció. Az sok mindent elárul, hogy Tibusz szerényen meghúzódott a színpad bal sarkában, nem tolta magát előtérbe. Sztárallűröktől mentesen, de saját megszokott pózait le nem vetve bőgette gitárját úgy, ahogyan csak ő tudja. A zene iránti alázat közhelyét most hagyjuk, elég az hozzá, hogy a jó harminc évvel fiatalabb zenésztársak is bőven kaptak szerepet a szólókban, nem vált egyszemélyes Tátrai-showvá a koncert, és ez így volt rendjén. Ez a hozzáállás egyébként a Living Blues Project vezetőjét, Kőmíves Andrást gitárost is jellemzi, ő is a háttérbe húzódva penget és – amikor kell – irányít a színpadon. A koncert vége felé hosszabbra nyújtott blues-tételek (Them Changes, Hard To Handle, Lucille, Red House) érkeztek, olyan magabiztos előadással, hogy el nem tudom képzelni, hány éves zenei múlt és hány nap közös próba kellett ahhoz, hogy ez így lemenjen. A befejezéshez (Mustang Sally) mindenki előkerült, a négy énekes, szájharmonika, csörgő, shaker, basszusgitár (Borbély Tamás) kíséretében egyszerre három gitár (Draskóczy Csabát, a legjobb magyar Metallica-tribute banda, a Scary Guyz gitárosát, az LBP tagját is említsük meg köztük) jammelt kiemelkedő színvonalon, és túlzásoktól mentesen. (Update: A számról videó itt.) Azzal együtt, hogy a gitárokon volt a hangsúly, a teljes hangszeres szekció teljesítménye is kellett a végig egyenletes hangzáshoz, a ritkaságszámba menően telt dobhangzást, a kiegyenlített mélyeket pedig külön ki kell emelni.
Aki látott már olyan gitárjamet, ami öncélú virgázás volt mindenféle ív vagy harmónia nélkül, az tudja értékelni azt, ha egy jam valóban arról szól, amiről szólnia kell: a gitáros és a közönség közös öröméről, nem puszta technikai bemutatóról. A Living Blues Project koncerteken az embernek e tekintetben tökéletes élményben van része, ezúttal pedig Tátrai csodálatos szólói is fokozták ezt. A méltó jutalom is megvolt: őszinte vastaps egy értő és hálás közönségtől. A ráadás Little Wing meditatív szépségét nem is lehet igazán leírni, ez a felvétel talán visszaad belőle valamit. De a Muzikumot is dicsérnünk kell: a romkocsmák unalomig ismételt kliséi helyett élmény volt ezen a részletekig kidolgozott, mégsem sznob helyen bulizni.
Nem ismerem a Living Blues Project belső viszonyait, de egy ilyen koncertnek nagy lökést kell adnia nekik a jövőre nézve. Az eddigi utat nem szabad feladni, továbbra is járniuk kell nyáron a vidéki motorosfesztiválokat, zenei napokat, és remélem idén is ellátogatnak Révfülöpre, viszont ezek után a klasszikus blues-standardeket nagy merítéssel játszó bandák fővárosi ligájában is feljebb kell kerülniük. Oda, ahova valók: az élvonalba.
A fényképek a szerző felvételei.
Szerző: mtomi
Szólj hozzá!
Címkék: koncert blues tátrai tibor mtomi tibusz dobozy dóra muzikum living blues project kyru
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.