Budapest Bagel

2013.10.11. 10:03

Azzal, hogy újraindultunk, de immár kulturálisabb formában, beletartozik az is, hogy a mutatóujjam - mint a régi szép időkben - bizony rajta van a város ütőerén. A héten nyílt az Atelier, amit magyarul talán műteremnek fordíthatnánk. Fogadjunk nem tudtad.

2013-10-07 19.57.23.jpg

A Közhely helyén nyílt hely (tripla szóismétlés, király!) több profilnak is megfelelhet, egyrészt a már a címben említett bagel (bégöl? beagle?), másrészt van olyan 8-10 tételes étlap is, 1000-3500-ig terjedő árakkal, valamint szeszelni is be lehet ülni. A Tip-Top Bár odafönn perpill csak látogatható, pult nincs, de ha minden igaz, télen lesz valami melegítés megoldva, és akkor talán ismét fel tudunk menni majd a város fölé.

A szalámis és a pármai sonkás bagelek (kör formájú, középen lyukas, először főtt, aztán sült péksütemény) negyedóra alatt készülnek el, minden friss, ropogós. Olyan "igazi" bagelt én még sohasem ettem, de ezt el tudom hinni annak, pont annyira tömör, amire már azt mondanád, hogy hú, ez majdnem rágós... de nem! A sonka iszonyú jó, ebben még krémsajt van (folyik is rendesen), petrezselyem (!!), paradicsom meg rukkola, meg saláta. A szalámi finom, de túl sok extrát nem ad, dobtak mellé olívabogyót, szintén salit, meg szerintem szintén sajt, de erre nem emlékszem pontosan.

2013-10-07 20.06.36.jpg

Mindkét bagel 690, mellé ittam egy pohár Kronenburgot, az 4 kiló, elvileg lesz csapon cider is, na az még nem volt, de az üveges meg annyi majdnem, mint egy kaja, úgyhogy gondoljuk meg. Az árak jók, ha mennyiség kell, egyél egy gyrost ennyiért, de ha minőségre is vágysz, simán ugorj be ide, nem fogod megbánni. A közönséget elnézve mintha mindenki egy társaságból lenne (a snowboard/deszka/kötöttsapka szentháromságból), a berendezés pedig átmenet az összeszedett romkocsma és a régies építészet között.

Tipp legközelebbre: lazacos bagel és jacket potato. Elérhetőség: https://www.facebook.com/Atelier.k3


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr815562348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása