Craig David a VeszprémFesten (2013. július 20.)

Craig David 2000-ben, mindössze 18 éves korában robbant be a zenei köztudatba, és a számára nagy sikereket hozó 2-step/garage stílus lecsengése után is megtalálta a helyét klasszikus singer-songwriterként. Ma már azonban hiába keresnénk a nevét az aktuális toplistákon, ezért míg tíz évvel ezelőtt egy hazai Craig David koncert igazi szenzáció és vezető hír lett volna mindenütt, most kevés helyen olvastam arról, hogy karrierje során először fog fellépni nálunk, méghozzá nem is a fővárosban, hanem a VeszprémFest keretein belül a veszprémi várban, az intim hangulatú Szentháromság téren.

Az alkalom ne tévesszen meg senkit: a még mindig csak 32 éves Craig David nem retrohaknit tartani érkezett hozzánk, hanem folyamatosan lemezeket készítő zenészként, világkörüli turnéja ausztráliai és az amerikai részének teljesítése után, rendes zenekarral - és mint kiderült, topformában. Az impozáns környezet éppen annyit tett hozzá a koncerthez, amennyit hozzátehetett: unalmas arénabelső helyett az érseki palota falai, ledfalak vagy vásznak helyett a színpad melletti épületeket megfestető kivetítés és úgy teltház, hogy kezdés előtt fél órával még bőven lehetett jegyet venni.

A koncertkezdő What's Your Flava dallamaira először a feka zenészekből álló banda jelent meg, majd a verzére Craig David is színpadra lépett. Energikus előadásmódja instant hatást váltott ki a jelenlévőkből, a kérdőjelek azonnal eltűntek a fejek fölül. Néhány újabb szám mellett sorra jöttek a korai slágerei, és ekkor tűnt csak fel igazán, hogy hány emlékezetes dalt jegyzett annak idején: a Hidden Agenda, a Walking Away, a Sting-féle Rise And Fall vagy a Rendezvous ugyanis mind hibátlan popdalok. A banda néha RNB-sebb, néha funkysabb hangszerelésben játszotta őket, Craig David pedig meglehetősen szépen és tisztán énekelt. És közben persze hajlítgatott is, de nem olyan öncélú és irritáló módon, mint ahogy az itthon Caramel védjegyévé vált, hanem a dallamokhoz szervesen illeszkedve, mértéktartóan és ügyesen.

A rendes program kétharmadánál kitoltak az énekes elé egy DJ-pultot, majd következett egy kb. fél órás DJ-set, eleinte olyan klasszikusokkal, mint Luniztól a 5 On It vagy Missy Elliott-tól a Get Ur Freak On, de a Terror Squad Lean Back-jéből is kaptunk egy pár perces ízelítőt. Ezekkel a számokkal nem lehetett hibázni, viszont később jött egy kis UK garage, majd technósabbra váltott, itt már kezdett lankadni a hangulat még úgy is, hogy Craig David több számra is ráénekelt. A szettet végül az Artful Dodgerrel közösen jegyzett Rewind-dal zárta (éppen időben), ebbe már az addig a színpadon bulizó zenekar is becsatlakozott. Egyébiránt a kísérő zenészek sem voltak unalmas figurák: a billentyűs két szám között a Jay-Z és Alicia Keys-féle Empire State Of Mind-ot énekelte el New York helyett Hungary refrénnel önmagát kísérve, a Hendrix-fizimiskájú gitáros pedig amellett, hogy remekül pengetett és szólózott, általában vidáman és látványosan ugrabugrált. Craig David is élvezte a dolgot, többször megdicsérte a közönséget, profin kommunikált, de mindvégig szimpatikus maradt, nem volt semmi felesleges sztárallűrje.

A rendes programot a dance-es lüktetésű Insomnia zárta, ami Craig David utolsó nagy slágerének nevezhető. Érdekes módon a közönség erre nagyobbat bulizott, mint a ráadás keretében felcsendülő ultimate number one sláger Seven Days-re és a koncertzáró Fill Me In-re.

A VeszprémFest szervezői nagyot húztak az idén, mert a héten Craig David mellett Diana Krall és Paco De Lucia is szerepelt a belvárosi fesztivál repertoárján. Lehetne persze azon élcelődni, hogy ezek mind csak amolyan igényesch zenét játszó sztárok, akiket sikk megnézni akkor, ha az ember értelmiségi és művelt zenehallgatónak hiszi magát - ami az esetek többségében nem jelent többet annál, hogy minden titkárnőnek itt a helye. Ők most is itt voltak, de szerencsére nem csak ők, másrészt pedig Craig David tényleg a legpopulárisabb zenében vált világhírűvé alig több mint egy évtizede, Michael Jackson meg már négy éve halott. Ami biztos, ez egy nagyon szerethető másfél óra volt, én sokkal gyengébbre számítottam. Az Utcazene Fesztivál nagyszínpadjának is otthont adó veszprémi vár pedig olyan különös hangulatot adott az egészhez, hogy talán legközelebb a Muse-t is ide kellene elhozni a lefüggönyözött negyedházas Budapest Sportaréna helyett, biztos nem bánná meg senki.

A fényképek a szerző felvételei.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.