Amikor az év elején elterveztük, hogy bizony ismét behúzunk két országot, még nem gondoltam arra, hogy ez engem a sok eszetlen bulizás, és tandíj mellett egy valódi pénzügyi dögvészbe fog dönteni, de miután már le volt foglalva az utazás és a szállás, eszembe sem juthatott a…


Három pont

2010.04.29. 22:34

Az alábbi történet egy pályázatra készült, de mivel ott nem nyertem vele semmit, közzéadom itt. A téma a főzelék volt, bármilyen megközelítésben.István 15 éves volt, szakközépiskolai tanuló. Szülei nem sokat fordítottak neveltetésére, étkeztetésére. Zsebpénz hiányában…


Kened a lóvét

2010.04.28. 20:21

Már Kozel három és fél éve a nagyvállalati multinacionális szcénában dolgozom, és mivel azért nem átallom az időmet a Cég szolgálatába adni, így azért már egy magamkorabelihez képest egészen jól keresek. Persze most nem arról beszélünk, hogy nem-e lehetne nálam jobban…


Ha hiány az alvás

2010.04.27. 23:15

-Fordulj meg 'some - mondta egy hang neki, majd felébredt. Néhány pillanatig még az álom és a valóság határmezsgyéjén táncolt, ahogy az szokott általában lenni, ha az ember egy mély álomból ébred föl - főleg ha még rossz is. Bár szükség volt néhány pillanatra, három…


süti beállítások módosítása