Marosvásárhely-Szováta - Városnézés

Plastik Józsi egyik postját nézegetve indult el az egész ötletfolyam, kábé másfél héttel a konkrét események előtt. Mivel még nem voltam Romániában, főleg nem fesztiválon külföldön, úgy döntöttem, hogy akkor ideje megnézni, odakint mi fán terem az ilyesmi. Gyorsan foglaltunk is buszjegyet az OrangeWays megfelelő járatára, egészen jutányos, oda-vissza tízezres ajánlatával.

Ezután a szállás következett, pontosabban annak a hiánya. Úgy gondoltam, hogy odaérünk szombat délelőttre, nézelődünk, este fesztivál, aztán az kitart másnap reggelig, átmegyünk aztán Szovátára, ott egy kis egészséges chill-out a Medve-tó partján és ennyi. Nos, ha jót akartok magatoknak, ilyen hülye ötletet utánam még egyszer ne hozzatok - majd meglátjátok miért.

Ami még kellett, az a jegy a Félszigetre, ez kemény 5500 forint volt, ami lássuk be, igazán nem volt soknak mondható. Igaz, hogy a mi napunkon a nagy nevek csak a Europe- Omega- Noisia- Cattaneo volt, de másnap ugyanennyiért kaptál Korn-t, meg Dub FX-et is. A fesztiválról amúgy külön bejegyzésben emlékezünk meg, mivel megérdemel ennyit.

Az utazásra nem kísért el a camera crew, csak Andi, akivel már egy ideje boldogítjuk egymást a gyárban, és hasonlóképp vevő az ilyen ötletekre, főleg ha a két pont közt néhány országhatár is húzódik. Ennek szellemében az este 11-kor induló buszra is együtt szálltunk fel, elfoglalva remek lábtérrel rendelkező helyünket, és örülve, hogy a nemrég esni kezdő esőt is megtréfáltuk ezzel.

Előtte még nem utaztam OrangeWays-es buszon, szóval az egész új volt nekem. Mondjuk azután, hogy a jegy ilyen piszok olcsó volt, túl sok minden már nem kellett, tegyük hozzá a meleg ital kellemes gesztus volt, valamint a füles is elméletben jó szolgálatot tehet (hallgathatsz vele egy rádióadót, meg a kis LCD-ken fent menő film audióját), ám gyakorlatban az ember füle megfájdul tőle negyedóra után. Lehet, hogy csak én voltam hisztis primadonna, mivel volt olyan kedves utastárs, aki képes volt az elejétől a végéig a fülébe bömböltetni, először a Juventust, vagy mi szólt, aztán odakint ennek a román megfelelőjét is. Filmek terén az Avatar ment le, aztán a többi valami szemét volt, de legalább az egyikből megtanultam, hogyan kell croissant csinálni.

A menetidő is felért egy mókával, konkrétan öt órába telt, míg kiértünk a határhoz (matekból erősek már vágják is rá, hogy hajnalinégyre), aztán onnantól kezdődött a móka igazán. Ahogy kelt fel a nap, egyre inkább látszott a táj szépsége: hatalmas hegyek, völgyek, kis patak, minden ami kell, és persze a feledhetetlen építészeti megoldások helyenként. Volt egy kellemes kis megálló Kolozsváron is, ahol először kezdtem el sejteni, hogy azért nem lesz minden habostorta, mivel konkrétan a pályaudvar úgy nézett ki, mint egy közepesen szar állapotban lévő parkoló, középen drótrács, megfejelve néhány kutyával, omladozó járdaszigettel, és kisebb busszal. Mindezek után amikor a végcélt 9.50 helyett 8.50-kor értük el, néhány erőművet, és hasonló objektumot elhagyva, még arra is fény derült, hogy visszább kell állítani az órát, főleg ha nem akarjuk visszafele lekésni a buszt.

Miután belőttük magunkat (mármint, hogy hol vagyunk), elindultunk befelé a Gheorghe Doje úton, amiről nekem aztán le nem esett volna, hogy Dózsa Györgyről van szó. Elérve a remek nevű Mures Mallhoz, úgy döntöttünk, hogy váltsunk pénzt (saccra ugyanúgy kaptunk, mintha itthon lettünk volna), és együnk egyet. Nos, maga a mall nem volt túl nagy, ellenben a kínálata annál szegényesebb. Mindegy, a KFC-ben toltunk három törpecsirke szendvicset, két kólával 15 lejért összesen. Az átváltás meg úgy működik, hogy meg kell szorozni 70-el.

Továbbhaladva sorra kerültek a belvárosi dolgok, mindenféle Kultúrpalota, templomok, és hasonlók. Az idő igazán napsütéses volt, amiért egy szavunk sem lehet, azért már annál inkább, hogy egy normális bolt sehol sem volt. Vagy eldugott sikátorokba kellett kutakodni, vagy maradtál a fősodorban, de ott hamarabb találtál 200 méteren belül három Xerox gyorsmásolót, mint egy normális vegyeskereskedést. Dél felé közeledvén gyorsan be is ültünk egy jó Ursusra, de itt adódott a második megfigyelés, miszerint a helyiek beszélnek ugyan magyarul, ámde nem szeretnek, sőt, mintha neheztelnének is emiatt. Nem tudom milyen lehet a közhangulat (Talger később azt mondta, hogy városban lehet, hogy így van, de vidéken nem, ott mindenki örül a magyar szónak), de például itt is eljátszottuk a magyar-angol-magyar kört, ami igazán mókás volt.

Mindezek után tartottunk tovább tervünk szerint, Bólyai Líceum, a vár, fatemplom, majd irány az állatkert. Maroson ez egy hegy tetején helyezkedik el, ami valóban kb. olyan magasban van, mintha gyalog szeretnénk felmenni a Svábhegytől a Normafáig, tehát zsákokkal, napsütésben, árnyék nélkül, valódi élmény volt. Odafenn aztán volt minden, kajaárusok, kisvasút, és a Zoo, melyről azt írta a wiki, hogy Románia egyetlen EU-s szabványa szerinti állatkert, tehát ejj de fasza. Namármost elég gyenge állapotban volt, tehát egy veszprémi állatkert is simán leveri sajnos, nagy meglepetést nem is okozott, maximum azt, hogy néhány állat fel volt cserélve a ketrecében.

Toltunk egy kaját is, sült kolbászt, meg hasábot kólával. Mi idegen földre szakadva tényleg nagyon értékeljük, hogy például kaptunk egy nagy kosár kenyeret kérés nélkül, felszámítás nélkül a kajához, ez pozitívum; de hogy a kolbászban minden második falat mócsingos volt, a krumpli meg egy konkrét olajtemető volt - na ennek viszont nem örültünk. A kisebb probléma, hogy mi nem, a nagyobb az, hogy a hasam sem. Szerencsére volt egy közületi meditálókamra az állatkertben, így nem történt tragédia. Miután megnéztünk mindent, indultunk lefelé a Félsziget Fesztivál felé, de ez már a következő post tartalma lesz...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.