District 9

Azt hiszem, mindenki hallott már a filmről, ha mást nem az elég erős marketingkampány okán, ahol a kihelyezett plakátokon és posztereken kívül még egyes mozik wc-jét is felcimkézték "csak emberek" jelzéssel, és vigyáztak, nehogy véletlenül is egy prawn (garnélarák) besétáljon. Ugyanis nekik nem szabad.

Ez az alaphelyzete a fentebb említett filmnek is, mely előzményét a rendező, Neill Blokamp már egyszer röviden eljátszotta az Alive in Joburg című rövidfilmben. Megjegyzendő, hogy a mostani főszereplő, Sharlto Copey alias Wikus van de Merwe már abban is játszott, egy mesterlövészt. A rendező amúgy néhány sorozatepizódon, illetve 3D animáción kívül nem sok nyilvános projectben vett részt, nem úgy, mint a másik nagy név, Peter Jackson, akit azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni.

Spoilerek lesznek valamennyire, de igyekszem visszafogni magam, már csak azért is, mert ezt a filmet érdemes megnézni, nagyon érdemes. Ugye a nyolcvanas években megjöttek azűrlények , itt vannak, kaptak egy külön részt (a cím), ahol közel másfél millióan élnek (tehát kábé egy Budapest). Itt támad az a csodás ötlete a hatalomnak, hogy amúgy is sok a balhé, telepítsük ki őket. Másfél millió rákot. Itt merült fel az egyik kérdés: hogy a rákba (hahaha...) van az, hogy értik az emberek az űrlények nyelvét, és oda vissza. Ez valahogy nem volt tiszta.

A fentebb említett Wikus a vezetője a deportálásnak, és már itt lehet asszociálni mindenféle elnyomott kisebbségre, főleg, mivel Dél-Afrikában járunk, és azért a kisembernek bizony ott sincs túl sok szava, a jelek szerint, még ha másfél millióan vannak, akkor se. Szóval indul alátszatkampány, azért minden rákkal aláíratnak egy pappert is, hogy saját szándékából megy el (jókérdés lenne, hogy ha nem írnák alá, akkor jönnének e az érdekvédelmiek. Apropó, miért védik valakik az űrlények érdekeit, akikből amúgy a nagy népességnek frankón elege van?)

Wikus bácsi elég nagy pöcs, gyanúm szerint csak az űrlényekkel, mert azok a gyengébbek, mégis van felesége, gyerekei, család, boldogság. Egészen addig, míg mohosága nem győz, és nem spriccolja pofán magát valami űrolajjal, amit szerencsétlenek eldugtak volna előle. Idáig nincs is gond, csak a genya, kis barátunkból szépen lassan elkezd rákot varázsolni. Metamorfózis. És itt kezd el a történet a kegyetlen kemény határain járni.

Wikus eddig is kellemetlen volt néhol, most azonban szó szerint szánalmassá válik, hiszen hasonlatossá kezd válni azokhoz, akiket eddigegrecíroztatott. Mindemellett ugye a katonaság sem szereti az űrlényeket, és a hatalommal együtt összesen két dolgot szeretnének vele csinálni: vagy kivizsgálni, és darabokra szétkapni, vagy pedig end of the partyt hirdetni (értelemszerűen a pénz nagy úr, szóval előbbi jobban üdvözölt). Na most Wikusnak ez annyira nem tetszik, és indul a menekülés, mégpedig oda, akiket azelőtt, a hatalom színeiben cseszegetett: a rákokhoz, és a slum lakóihoz. Nem túl sok sikerrel. Azonfelül, hogy előbbiek nem igazán befogadóak, utóbbiak még meg is spékelik a játékot, egy kis törzsihiedelmes-sámános-jövendölős témával, így végképp rosszra fordul a történet.

Mégis akad azonban olyan rák, aki haza szeretne jutni (ha még nem mondtam volna, Joburg felett lebeg egy baszomnagy űrhajó, csak nincs, ki vezesse), aztán mihelyst visszaszerzik a naftát, mehet is a móka. Persze ezt a katonaság nem így gondolja (meglepő), meg Wikus is kezd egyre szarabbul festeni, így az állás eléggé vesztős. Ez az a pont, ahonnan már nem írok többet, nézzétek meg, de igazából ezek a sorok a tizedét sem tudják visszaadni az élménynek.

Az átváltozásról rögtön gondolhatnánk Samsára, és nem is lenne elhibázott az okfejtésünk, hiszen körülbelül ott is hasonló történet zajlott le. Mindenki elfordul, és otthagyják a szarban afőhőst , akinek aztán vajmi kevés esélye van a győzelemre: mind fizikai, mind erkölcsi értelemben. Az eddig mondhatjuk nem kedvelt szerepbe bújás egyikünknek sem menne könnyen, főleg, ha gyakorlatilag is ennyire távol áll a normális emberiségtől. Az emberek és a rákok is jól vannak súlyozva, hiszen azűrlények sem az egyértelműen szegény, elnyomott szerepkörben tetszelegnek, az emberek is sokszor antipatikusak; de mindkét oldalnak vannak olyan részei, melyek igazán értékesek, vagy pedig azzá válnak, szintén átformálódnak.

A film hol dokumentarista szerepbe bújik, egyes szereplők megszólaltatásával, hogy pedig a normális külső nézetből mutatja a történetet, de egyik sem válik unalmassá, érdektelenné. A képi világ gyönyörű, sehol nem bazmegoltam a CGI miatt, úgy meg van csinálva, hogy semmi kivetnivalót sem találtam benne. A zenéje, főleg a második felétől szintén szót érdemel, hiszen a heroikus, katartikus (Wikus... ((már megint nem bírtam)) küzdelmeknek tökéletesen megfelelő aláfestést ad. A szereplők pedig jól játszanak, mindenkinek sikerült elhitetni a szerepét, és végül is ez a színészek dolga.

Ha valami befejezést kéne még írnom ide, akkor azt mondanám csak ismételten, hogy megnézni kéretik, mert miután túllesztek rajta, némi szomorú fájdalom ül majd meg bennetek (főleg az utolsó képkocka után); de legfőképp csak másnap, ha elgondolkodtok jöttök rá, hogy miért is volt ez, ha nem is kiemelkedően, de nagyon jó film. Mert az.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.