Dupla szombat este

2008.12.30. 14:42

December 27, nevem napja. Elindultunk este hát Tüsivel, hogy valamerre méltó módon megünnepeljük azt. Tudni kell hozzá, hogy előtte otthon főztünk néhány löketet a frissen otthonról hozott házi(alma)pálinkájukból, ami meglepő módon iszonyat erős volt, még mézesen is, szóval néhány sörrel kombinálva ütős kezdést biztosított éjfél körül, amikor is útrakeltünk első úticélunk felé.

Az említett klub a Mono volt, aholis eddig csak Metha bulikban fordultam meg, de most Naga + Beta volt, a Midbeats este keretein belül. Nos, azt kell, hogy mondjam, nagyon nem jött be a dolog. Nem is voltak valami veszett sokan (itt már egyhez közelített az óra mutatója), így egy sör legurítása után úgy döntöttünk, hogy továbbállunk, mégpedig a Diesel Clubba (ex-E-klub illetve a K2 utódja is azt hiszem).

Taxival közelítettük meg a helyszínt, így egészen hamar odaértünk. Amúgy a Dieselben hardcore és techno buli volt, DJ Lunaval, akit a Sensation Black-ről ismerhet a nagyérdemű. Én itt egyszer voltam annak előtte, mégpedig még BMF-es koromban: itt volt a gólyabálunk (OMG)... mit ne mondjak, azóta kicsit átalakították a dolgot.

Beértünk, és azt hiszem mondhatjuk, hogy egy álmom vált valóra. Ugye emlékszünk, hogy anno voltam már hard techno buliban, de itt ami volt... maga a tökély! Lézer, zene és tánc, hard muzsikák, a DJ-pultban négyen is ugráltak, volt közbedumálós MC is (mondjuk Tüsinek ez nem tetszett, de hát ő erre a zenére is azt mondta, hogy beteg), volt egy két táncos; valamint ment ezerrel a jumpstyle, a melbourne shuffle, párbaj, minden, amit eddig csak videón láttam. Már itt éreztem, hogy névnapom tökéletesen van ünnepelve, hiszen a zenéket, amiket eddig csak a hard.fm -en hallottam, itt élőben mentek, egyik a másik után, öröm!!!

A kisteremben kemény techno ment, volt lufispult is az egyik kis beugróban, a WC egész jól tartotta magát, és ennyi. A nagyteremben az elrendezés sem volt rossz, mert a középső tánctér lejjebb volt, mint a két oldalán lévő magasított rész, így fentről le lehetett tekinteni. Körülbelül hajnali háromig húztuk, én maradtam volna még (nanáhogy), de T azt mondta, hogy menjünk inkább haza, szóval taxirendelés, és gohome.

A kocsiban én ültem az anyóson, de amikor Tüsi a sofőr mögül eleresztette a közismert „valaki leszopott egy lovat..." kezdetű mondását, azért vártam, hogy fogja a taxis lereagálni. A legjobban tette: sehogy. Hazaértünk, kidőltünk, és boldogan konstatáltuk, hogy ez is egy fasza buli volt. Az évvégi ivászat pedig ezzel elkezdődött...


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr621174658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sümü 2008.12.30. 16:51:36

Ha híres lószopás...:D Ma este is lohálás...
süti beállítások módosítása