Max Payne - The movie 2008

Ez a játék az egyik kedvencem volt mind a két részével, és abban az időben, illetve még most is hihetetlen módon magával tud ragadni. Fotórealisztikus textúráival, film noiros sötét, depressziós hangulatával az örök kedvencek között van. Kevés olyan játék van, melyben ennyire együtt tudunk érezni a főhőssel, annak emócióit átélni, és ez még nem is minden. Annak idején ez volt az első olyan gamma, amelyben alkalmazták az úgynevezett időlassítást (bullet-time), melynek következményeként akciófilmeket megszégyenítő szituációk következhettek be akár egy szimpla lövöldözés során is. Mindez ráadásul nem értelem nélkül volt jelen, hiszen az ellenség olyan hullámokban tört ránk, melyet másképp nem is lehetett túlélni. 

Érthető volt mindezek után, amikor felcsillant a szemem a mozifilm láttán. Talán nem Mark Wahlberg volt az a szereplő, akit tökéletesnek el tudtam volna rá képzelni, de a trailerek alapján minden okunk megvolt arra, hogy várjuk a legjobb játékfeldolgozást ever. A végeredmény egy szóval, ismét: csalódás. 

Talán nem élek akkora spoilerrel, ha elárulom, hogy a sztori röviden egy zsaruról szól, akinek a nulladik pillanatban megölik a feleségét és a  kisbabáját. A tettesek egy újfajta drog hatása alatt álló junkiek, de a történet hamarosan elmélyül, és a kormányszintű összeesküvés, sátánizmus, északi mítoszok csak a dísz a főhős vendetta-tortáján. 

Ezek után tegnap délután sikerült megtekinteni a filmet, és ezt az egészet, ahogy volt, vághattam a sutba, mivel kaptunk egy közepes akciófilmet, mely főként azért volt Max Payne, mert ezt a címet adták neki. Kezdjük ott, hogy a játékhoz kábé annyi köze volt, hogy a sztorivonalat nagy vonalakban vitte ugyan, de azok az apróságok, nüanszok, melyek zseniálissá tették, ki lettek belőle herélve. A játék nagyon jól megírt forgatókönyvvel rendelkezett, melyet kábé elég lett volna filmbe átültetni, és tökéletes lett volna. Ehelyett minden bizonnyal azt tartották szem előtt, hogy egy jól eladható mozifilm legyen, de ez sem sikerült, mivel annyira fogalom nélküli volt helyenként. Megidéz jeleneteket, helyszíneket, szereplőket, de minek? Vinnie Gognitti, a kisstílű olasz, Lem, az orosz maffia fullosan hiányzik; de beszélhetnénk akár a Prison Breakes Sucre alakította Jack Lupinoról is, aki bár benn van, de le lett butítva egy nevetséges őrült gyilkossá. 

Szóval ott tartunk, hogy a történet nyomokban mogyorót tartalmaz, és emlékeztet az eredetire, helyszínek megvannak nagyjából, és a hangulatból pedig a NY+sötétség+hóesés oké, de ezen felül semmi. Ugye a játékban a legtöbbször Max belső monológjai ütöttek nagyon oda, illetve a dialógusok, a visszatérő mondatok (Jack Lupino was crazy, all right, You are a real angel, Max, The flesh of fallen angels, és hasonlók). Na, ezekből semmi sem volt meg, csakúgy, mint a bullet-time is csak kétszer tűnt fel, ebből az egyikre mondom azt, hogy teljesen oké. A Valkyr drog is teljesen átalakulva jelenik meg, hiszen sem az alkalmazása nem volt annyira oké, másrészt pedig ez a köré kreált szárnyas angyal szitu is túl volt spilázva. 

Mindent összevetve tudnám még mesélni, hogy mit és hogyan basztak el, de a lényeg az, hogy a megváltó ismét nem jött el, mi pedig egy csalódással gazdagabban mentünk haza. Sebaj, türelmesen várunk arra, hogy a Half-life filmet mikor veszik elő, de ha azt is elrontják, én fogom a pajszeromat, és Hollywoodig meg sem állok...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.