Kóboroltunk az utcákon, és szépen lassan úgy éreztem, hogy a töltöttség hetven százalék, és nő. Időközben kijutottunk a Rathausplatzhoz, előtte volt egy meki, ahol próbáltam intézkedni, de annyian voltak, hogy el is ment a kedvem az egésztől, szóval mentünk tovább. A…


Tudvalevő, hogy utoljára 2005 májusában jártam Bécsben, mégpedig egy Húsvét vasárnapot megelőző szombaton Beke Putyival (az Iván és a Parazol együttes kiváló billentyűsével), valamint Gazsival. Sok érdekes kaland esett meg arra, kezdve a szétszakadt Tescos vegetáriánus…


A reggeli étkezés még gyorsabb ütemben volt kénytelen lezajlani, melyhez a szűk keresztmetszetet a csak fél hétkor kinyitó zabaszekció adta, de végül elértük a nyolckor visszainduló buszt a Hahn reptére (fun fact: így hívják a Linkin Park dj-jét is, és ha már itt tartunk,…


A pályaudvaron elvileg háromnegyedkor jött volna a vonat, de késett néhány percet, ami helyzetünkben azért volt kritikus, mivel időre ment Mainzból a vonat tovább Frankfurtba (csak éppen másik, pályaudvaron rohangászás, jegyvétel, etc... kellett az idő). Erre mi történt? Mire…


A soron következő túra,melynek megírását idáig halogattam, és inkább a GTA IV-et forszíroztam, valamint chipset zabáltam és bekómáltam (ez meg tegnap este volt). Szóval most megérkeztünk szeptember elejére, néhány nappal a születésnapom elé, amikor este munka után…


Szováta

2010.09.23. 07:10

Végül, miután elszürcsöltük teánkat, melynek egyetlen pozitívuma a melegsége volt, átkeltünk a szemben lévő már említett óriási buszpályaudvarra, ahol, mint kiderült, volt váróterem is, mely teli volt alvó emberekkel. Itt tett jót velünk egy atyafi, mivel fogta, levetette…


Félsziget Fesztivál

2010.09.22. 04:46

Remélem az elmúlt egy hét elég volt ahhoz, hogy feldolgozzátok Marosvásárhelyi postom első részét, hiszen most jön a második darab, rögtön egy videóval megtápolva. Ha még emlékeztek, ott hagytuk abba, hogy szépen lassan elindultunk a fesztivál felé, ahová olyan 20-25 perc…


Plastik Józsi egyik postját nézegetve indult el az egész ötletfolyam, kábé másfél héttel a konkrét események előtt. Mivel még nem voltam Romániában, főleg nem fesztiválon külföldön, úgy döntöttem, hogy akkor ideje megnézni, odakint mi fán terem az ilyesmi. Gyorsan…


süti beállítások módosítása