Számos remek őszi koncerten lehetnek túl a hazai rockfanatikusok: néhány héten belül nálunk járt a gót csoda, a Cure, aztán az ausztrál vintage rock Wolfmother, majd az örök teenage angst lelkiállapotát lemezekre vivő Placebo is. A legkülönlegesebb koncertélményt mégsem ők, hanem a Sepultura két…


Sosem voltam The Smiths vagy Morrissey rajongó, és a tekintélyes életművet sem ismerem betéve, de azért azzal tisztában voltam, hogy Morrissey nélkül az egész indie szcéna nem lett volna az, ami. Úgyhogy érdekelt, hogy mit tud mutatni Morrissey élőben 56 évesen egy nagyváros kis…


A 2000-es évek hazai rockszínterének megkerülhetetlen bandája szombaton a Dürer Kertben elbúcsúzott a közönségétől, és ez alkalomból még egyszer utoljára igazán odatette magát, az aktuális felállás mellett a régi tagok is fő szerephez jutottak. Röviden ennyi volna a…


A Hangmás két évvel ezelőtt jött ki új albummal, az akkori lemezbemutatóról mi is beszámoltunk. Azóta a Merlin bezárt, az akkori előzenekar Haunebu sokkal jobb lett, a MOME-s lányok meg befejezték tanulmányaikat. Mi viszont természetesen mit sem változtunk, úgyhogy ismét…


Az utolsó éjjel blog feltámad, és mivel mással is tehetné, mint zenével! Eddig mtomi adott rockot, most tőlem techno érkezik. Nem is akármilyen, három szinte az elejétől a végéig tökéletes mix következik. 1) - 2013.08.25. Klaudia Gawlas @ Technokunst pres. Klaudia…


Egy Placebo-státuszú banda esetében már mindig kérdés, hogy mikor jön el az a lemezük, ami már egyértelműen és mindenki által érzékelhetően jóval gyengébb és fantáziátlanabb, mint a korábbiak. Ami után már leszálló ágról beszélhetünk. Nos, a négy évvel a Battle For…


Opus Jazz Club

2013.04.25. 06:00

Nem is olyan régen volt szerencsém meglátogatni, és bővebben megismerkedni az Opus Jazz Clubbal, illetve annak étterem részével. Szakmai blogunkon hamarosan megtudhatjátok, milyen ott a burgerek élete, de addig is elmesélem, milyen az, amikor nem burgerről van szó. Az Opus Jazz Club…


Nem sok minden változott...

2012.12.21. 16:00

Akkezdet Phiai, 2002 Magyarország...mi a fasz van veled? Én már nem tudom, mi a fasz van. Mindenki feszeng a kamura. Mindenki gengszter. Mindenki modell. Mindenki tökéletes.  Tankcsapda, 2012 Magyarország mi a fasz van veled mondd csak? Beteg vagy vedd észre felment a lázad. Semmi…


Look at me now

2011.12.07. 20:35

 Odateszi a kis köcsög elég rendesen, szóval bármennyire is utáljuk, ezért nuff respect.


Baj van

2011.11.28. 20:54

Lenne kurva sok élmény, de nincs kedvem róla írni. Lenne, de annyi időt elvinne, amit meg most nekem nem ér meg a dolog. Tök jó lenne, ha itt is meglenne, de minek. Nem állok olyan jól az életemmel, sőt, sehogy sem. Mindenki csak basztat. Igen, te is. Nem, nem te (annyira).


süti beállítások módosítása