Másfél hónap az élet

2010.05.11. 19:13

Volt már néhány próbálkozásom arra, hogy valamicskét lefogyjak, ez hol sikerült, hol nem. 192 centihez tény hogy nem sok a 94 kiló, de sajnos mivel ez nem mind izom, így azért meglátszik, és én ezt nem szeretem. Most jött el annak az ideje, hogy ezzel kapcsolatban valamit tegyek…


Szentendre+Római

2009.05.30. 21:57

Szentendrén utoljára minimum tíz éve voltam, tehát igazán időszerű volt, hogy újra menjünk. Nem számítottam volna rá, hogy ilyen éles a határ, de alighogy kiértünk Bp határain kívül (értsd Békásról kigördült a zöld szerel-vény), rögtön két sokkot is kaptunk. Az egyik…


Preface: a receptet a Főzés tudományán láttam, és mivel tegnap sikerült a Csarnokban beszereznem egy nokedliszaggatót is, semmi sem állhatott annak az útjába, hogy elkészítsem a címben szereplő kaját. Még az sem, hogy este nyolcra értem haza. Szóval röviden. Húsos szalonnával…


Az elmúlt évek legendái szóltak a pörcös lángosról, interneten eldobott félmondatok jelezték az útját annak a csodának, ami csak kevés - tudtommal egészen pontosan egy - helyen materializálódik fővárosnak kikiáltott településünkön. Tavaly, egy kora őszi napon sikerült…