A két killa, másnéven Tirpa a Baltás, és Yaki Yayo itt van az első közös albumukkal, ami ismét elég magasra tette a mércét, de hát a Scarcity már csak ilyen. Körülbelül fél éve jelentek meg az első szárnypróbálgatások a duó részéről közösen, és már akkor látszott,…


Isamu Fukui – Truancy

2009.03.18. 10:47

„Ebben a városban ölnöd kell” – ez a mottója a regénynek. Karácsony ajándék volt, de már a borítójával felkeltette az érdeklődésemet, hiszen vörös és fekete (stand-áll), valamint kontúros jappó figurák állnak rajta, jó lesz ez. A belső fül azt ígéri, hogyha a Battle…


Talán még emlékeztek az előző Shadowrun könyvem ajánlójára, melyben megpróbáltam a figyelmet felkelteni ezzel a cyberpunk univerzummal kapcsolatban. Egy újabb könyv érkezett nemrég hozzám a sorozatból, mégpedig a címben is szereplő, 2006-os, itthon a tavalyi év folyamán…


Slumdog Millionaire ajánló

2009.02.06. 10:30

Danny Boyle. Kinek mi jut eszébe? Trainspotting, 28 days later, Sunshine. Mind a három helyes megoldás, de mostantól még egy olyan alkotás bekerült a neve mellé, amivel kapcsolatban a jelzőket szintén csak felsőfokúan tudjuk megnevezni. A Slumdog Millionaire egy mese felnőtteknek, mely…


Eljött az ideje annak, hogy bemutassam az egyik személyes kedvenc bandámat a turntablism világából. Tudjátok, ez az a műfaj, ahol a DJ-k odaállnak néhány lemezjátszó és keverő elé; és a zenéket alkotóelemeire bontva valami egészen újat alkotnak. Ennek van egy nemzetközi…


Nigel Findley - LX-IR

2009.01.12. 12:20

Régen volt már utoljára könyvajánló, sokan szerintem ki sem nézik belőlem, hogy az ivás és a gépezés mellett olvasni is szoktam, szóval nekik most egy virtuális kesztyűs arculcsapásként a következő írás. Ja és ha már itt: felejtsük el a Müller Péter-féle bohócokat. Csak…


Valami Amerika 2 filmkritika

2009.01.06. 12:00

A Valami Amerika második része egy jól sikerült, lendületes, valóban szórakoztató magyar vígjáték. Röviden: jó magyar vígjáték. Ilyet pedig nemigen írhattunk volna le új filmről az elmúlt tíz év során. A Valami Amerikát, azaz az "első részt" sosem szerettem. Ennek legfőbb…


A tököm kivan már a hangzatos ajánló szövegekkel, amik aztán úgy vernek át nagyrészt, ahogy azt csak lehet. Nem elég, hogy az első egy-két mondatban lévő dolog nemhogy irreleváns, ez így ki sem derül, Ed Hoffmann sem mondja meg, hogy honnan jön a golyó. A hazugságokról, és az…


A napokban megjelent Metallica maxi, az All Nightmare Long apropóján közlünk írást a Metallica szeptember óta kapható, Death Magnetic című albumáról, mivel ősszel ellógtuk a dolgot. De most - egy kis visszatekintéssel körítve - bepótoljuk elmaradásunkat! A Metallica a 80-as…


A Kaméleon

2008.12.16. 19:03

Új magyar film a mozikban, Johnnynak ezernyi hamarosan lejáró kultúra utalványa van, és e két esemény konstellációja lett az, hogy a moziban kötöttem ki kedd este (tanulás helyett). Gondolom már mindenki izgatottan várja, hogy indul a fikahalom, a szardobálás, ismét egy fos magyar…