Amikor a Városligeten átvágva meghallottuk az előzenekar Omen Kurva vagy angyal c. számának taktusait, még magasabbra hágott bennünk az izgalom, amivel ezt a koncertet vártuk, hiszen az Omen számunkra a Pokolgép-életmű keményebb részének egyenes folytatása volt. Aztán amikor még közelebb érve megpillantottuk a PeCsa körül hömpölygő rockertömeget, már azon kezdtünk aggódni, hogy maradt-e még jegy a kasszában, mert ezúttal nem vacakoltunk az elővétellel. Ez volt az utolsó aggodalmas gondolatunk aznap este.

res2014-06-07 21.23.jpg
Mintha egy furcsa álom lett volna, álom egy 90-es évekbeli rockfesztiválról, ahol a tömeg egy része öregebb egy pár évtizeddel az indokoltnál. És bár még csak este hat óra volt, a PeCsa szabadtéri színpada elé érve sem csökkent a népsűrűség, ott is mindenkin a régi Gép, Ossian, Maiden pólók vagy felvarrós bőrdzsekik. A mostanában ismét magára találó Omen épp a Padlón vagyok-ba kezdett bele, amikor a látványtól és a hallottaktól megrészegülve az este folyamán először előkaptuk léggitárunkat.

res2014-06-07 18.17.jpg
Nincs nagy titok amögött, hogy miért sikerült ilyen könnyen euforikus állapotba kerülni: egy igaz forró nyári napon a lemenő nap sugarai alatt rockkoncerten headbangelni eleve nem tartozik az élet legrosszabb dolgai közé, és a helyzet könnyen válhat a lehető legjobb dologgá akkor, ha fiatalkori idoljaink állnak a színpadon. Egyébként érdekes belegondolni abba, hogy mit jelent a 30 éves jubileum egy zenekar és rajongói életében. Amikor az Illés 1990-ben a híres visszatérő koncertjét adta, épp 25 éves volt a klasszikus felállás, és 45 éves Szörényi Levente. Pedig milyen marha öregnek tűntek már akkor is! Ehhez képest már a Metallica is túl van az XXX bulikon, és most itt van a Pokolgép a maga nettó 30 évével, Kalapács Józsi pedig már az 52. életévét is betöltötte. Az Illés-párhuzam persze több helyen sántít: egyrészt köztudomású, hogy a rockerek nem öregszenek, másrészt pedig a Pokolgép az elmúlt években is folyamatosan aktív volt, csak történetesen nem a klasszikus felállással, hanem a stabil alapember Kukovecz Gábor mellett folyamatosan cserélődő tagokkal.

Így teljesen helyénvalónak tűnt az a megoldás, hogy az ünnepi Pokolgép koncerten mindkét felállás a színpadra lépjen: a jelenlegi és az évek óta nem látott klasszikus is. Mégpedig ebben a sorrendben, másfél-másfél órát játszva. A közönség pedig - bár javarészt a régiekre volt kiéhezve - a jelenlegi bandát is lelkesen várta, nem vonultak át tüntetőleg a pultokhoz, épp ellenkezőleg. Ez is mutatja, mennyire hitelesen oldotta meg Kukovecz a kontinuitást ennyi éven keresztül. Rudán Joe-val túlélték a 90-es évek második felét, amikor a metál köztudomásúlag tetszhalott volt, és az új frontemberrel, Tóth Attilával most is meg tudtak maradni a színtéren, pedig már bőven vannak trónkövetelők. A közönség viszont nem csak nosztalgiázni kívánó harmincas-negyvenes-ötvenesekből állt, voltak bőven tizen-huszonévesek is, ami mindenképp jót tett az összhatásnak. És természetesen el lehet sütni azt a közhelyt is, hogy az egykori rajongók most már gyerekeikkel és ükunokáikkal együtt érkeztek a show-ra. És ha ez sem volna elég, ott csápolt mellettünk a magyar Jane Fonda, az egykor Metál Lady-ként ismert Bíró Ica is, aki ismét tetőtől talpig bőrbe öltözött a jeles alkalomra, és boldogan fotózkodott az érdeklődőkkel, riszpekt.

A Carmina Burana hangjaira tehát a jelenlegi Pokolgép lépett színpadra, és szerencsére nem csak a resztlit játszhatták el az életműből, bár a hangsúly kézenfekvő módon a Kalapács-éra utáni számokon volt. A kezdés viszont nagyot robbant: a Pokolgép c. speed metal tételt elementáris erővel énekelte végig a harcosmetál-ikon fizimiskájú Tóth Attila, a végén még a magas C-t is kivágta. Így nem sok kételkedni valót hagyott senkiben sem afelől, hogy az elődeitől eltérő stílus ellenére méltó helye van egy ilyen neves banda élén. Az pedig nem egy túl nagy tragédia, hogy ezzel a külsővel simán lehetne a Manowar vagy a Hammerfall tagja is, vagy akár Lorenzo Lamas helyére is beugorhatna bármelyik 20 évvel ezelőtti szerepébe.

res2014-06-07 20.32.jpg
A folytatás sem volt rossz, a Pokolgép életművének utóbbi bő két évtizede is tele van jó dalokkal (Győzd le a gonoszt, Így szép az élet, A harang értem szól). Az új számot (Metálbomba) most inkább nem veszem górcső alá, a Kukovecz által énekelt Tiszta szívvel c. József Attila-megzenésítésért viszont egyértelmű dicséret jár. Amikor Rudán Joe vendégként a színpadra lépett, már biztosak lehettünk abban, hogy a Szökevény után jön majd a Hol van a szó, és így is lett. Fantasztikus, hogy mennyire beleég egy ilyen ikonikus szám eredeti énekesének hangja a fülünkbe, pontosan lehetett érezni, hogy ez a szám Joe-val a legjobb, ez az ő hangján lett a miénk. (A világnak meg ott a Hammerfall-verzió.)

res2014-06-07 20.17.jpg
Amint vége lett az Újgép-shownak, pár perc átszerelés után érkezett a régi banda, a klasszikus Pokolgép. A kezdés pedig itt is hihetetlen erős volt: a megjelenése óta mellőzött 1990-es Metál az ész lemez címadó dalával indítottak. (Azt a hanglemezt egyébként 94 körül vettem meg 20 forintért a Rózsavölgyiben, mostanában azért magasabb az árfolyama.) A folytatásban pedig kivétel nélkül hatalmas kedvencek hangzottak el: Pokoli színjáték, Kár minden szó, ítélet helyett, Vallomás, az überelhetetlen ballada Itt és most, Tépett madár, Gép-induló, A háború gyermeke, Bon Scott emlékére (a régi időkhöz hasonlóan térdelő villanegyeddel).

res2014-06-07 20.43.jpg
A közönség mérhetetlenül hálás volt, Kalapács József pedig kiválóan teljesített: a fellépett négy énekes közül messze ő rendelkezik a legtöbb színpadi karizmával (a legnagyobb karizommal meg Tóth Attila), ő volt képest a közönségből a leginkább kihozni a maximumot. Igen, nem három, hanem négy énekes lépett fel összesen az este folyamán, mert az említetteken kívül mindenki Paksi Endréje is kapott két számot, nem is akármilyeneket: a korai kislemezes Maszk nagy kedvencem, a Mennyit érsz bakancstaposós középrésze pedig úgy üt, mint kevés Gép-szám.

res2014-06-07 22.14.jpg

Az Éjféli harang - amikor a zsoltár metálba váltott - utáni ráadást a koncert minden Pokolgép-fellépője együtt tolta el, és a vendégek (Jung Norbert, Szilágyi Ede) is megjelentek. Ekkor a két dobos is együtt ütötte a két cájgot. és itt kell kiemelni a fiatal Veress Mártont, aki nagyon éretten, de megfelelő tisztelettel dobolta végig az új banda koncertjét, majd egyetlen ütemet sem tévesztve hozták le a ráadást az őstag Tarca Lászlóval, akinek még mindig igen jól megy a duplázás. De ami még jobban megfogott, az a koncert végi lezárás volt Tarca részéről, az még a Metallica koncertekhez szokott fülemnek is remek volt, amit abban a pár percben csinált a ritmusszekció.

res2014-06-07 22.26.jpg
A koncert hangos volt, de ez nem jelentett tökéletes hangzást is egyben. A lábdob azért pont ott dübörgött, ahol kell: a mellkas közepén. A színpadkép visszafogott volt az alacsony felbontású ledfalon, de kulisszának egyébként is fontosabb volt a telt házas színpad látványa és a hamisítatlan nyári feszthangulat.

Ez volt tehát a Pokolgép ünnepi koncertje, minden színpadra lépő odatette magát, a közönség nem kevésbé. Ez az este tényleg a magyar heavy metal ünnepe volt, úgy áradt ugyanis a flow a színpadon és az előtt is, hogy nagyon gyorsan elrepült ez a négy óra.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr546289903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.