"Csak az gyüjjön Akelára, aki ilyet szeret!" - így szól a rigmussá vált sor a Földi örömök lemezről, és ez valóban így működik immár több mint két évtizede. Akelára ugyanis sosem lehetett divatból járni, hiszen még a metálközönséget is mindig megosztotta a banda: sokan a mai napig primitívnek, legalja viccnek tartják az egészet. Szerintem viszont a 90-es években a Pavelka-Pálvölgyi duó olyan hibátlan thrashszámokat hozott össze jól eltalált riffekkel, amire egyetlen másik hazai metálcsapat sem volt képes mind a mai napig, és mindezt Katona "Főnök" Lászlónak az adott korra önironikusan reflektáló szövegei szerves és egységes keretbe illesztették. Nem mellékesen pedig kialakítottak a közönségükben egy olyan közös identitást, amit a mai közösségi médiás és PR-módszerekkel sem lenne egyszerű megteremteni.

utakela1.jpg

A sok feloszlást és összeállást megélt Akela szokásos Farkas-napi koncertjére ismét megtelt az ex-Wigwam Club 202, mégpedig láthatóan csupa olyan emberrel, akik valóban szeretik az Akelát, hipszterek vagy progmetálos arcok itt nem jöttek szembe. A banda régi közönségaránya (80% szakadt rocker - 20% egyéb metálos) mára csak annyiban módosult, hogy a 80% fele is már bőven harminc fölött jár, de a mostani fiatal generáció körében is láthatóan népszerű lett az Akela. Annak ellenére is, hogy az eredeti felállásból csak az a Főnök maradt meg, aki a zenéért a legkevésbé sem felelős, ellenben a szövegekért és a jól eltalált farkas-imidzsért annál inkább.

Ez a mostani koncert a Farkastörvények címen 1993-ban megjelent ikonikus lemez második bemutatója volt, a húszéves jubileum apropóján az egész albumot végigtolták az elejétől a végéig egyetlen szám, a Bolhacirkusz kivételével, ennek okát ebben az interjúban olvashatjátok. A setlist első felét ennek megfelelően a Farkastörvények lemez tette ki, tele hibátlan számokkal, ezeket tényleg csak sznobságból tudja lefitymálni az, aki szereti a kemény zenét. A folytatásban vegyesen fordultak elő klasszikusok (Fekete Bárány, Fáklyával a pokolban), a kísérletező korszak jobb darabjai (Félúton, Nyomás), és az újabb éra korrekt, de a korábbi dalszerzőpáros együttes kreativitásának jegyeit nélkülöző dalai (Botocska, Forradalom). A ráadás végén pedig következett az Akela 2013-as új klipdala, a Nagy az Isten állatkertje, amely valószínűleg a legjobb dolog, amit a mostani felállás el tud követni, teljesen vállalható Akela-szám.

utakela3.jpg

Az a helyzet, hogy már a 90-es években is megfordultam jó néhány Akela-koncerten (ezen a remek felvételen még látszom is), és legutóbb két éve mentem el a szokásos október 31-i falkagyűlésre, de ilyen jól még sosem hallottam őket szólni, mint most csütörtökön. Mondhatnám, hogy olyanok, mint a jó kannásbor, végre élőben is beértek. A gitárok döngöltek, a dobsound is el volt találva, Főnök éneke, üvöltése, kántálása, recsegése pedig olyan volt, amilyennek mindig is lennie kellett volna élőben. Mert hát nem volt mindig ilyen: annak idején rendre úgy állt ki a színpadra, ahogy a Ki ad nekem pénzt? refrénjében is hallható: totális részegen. Most viszont nem voltak szövegtévesztések, 50 éves korára végre a színpadon is profi előadóvá vált, így nem csak az ösztönös szuggesztió működött, hanem zeneileg is rendben volt az egész produkció. 2013-ban pedig csak így éri meg folytatni egy csaknem befejezett életművet.

Ha Főnököt dicsértem színpadi teljesítménye miatt, akkor ez kijár a többieknek is: remekül játszottak, és a dobossal is kezdek kibékülni, az egyik számba beleszőtt Sad But True-téma pedig kifejezetten vicces volt. És még az is belefért, hogy a másfél-két óra során ezúttal nem hangzott el a Fenevad és a Rockernek születtem sem, de nem baj, ez így is egy nagyon állat koncert volt, kösz az élményt, farkasok!

Telefonos fotóink a koncerten készültek.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr675611359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.