Blind Myself 18. szülinap (+Idoru, Zeropozitive, Cadaveres, Slaves Strike Back) @ Dürer Kert, 2013. március 2.
2013.03.06. 07:34
Amíg szombat este ByeAlex az M1-en hipszterkedett a Dalban, egy korábbi klipjének főszereplője, Tóth Gergő ugyanekkor a Dürer Kertben ünnepelt és koncertezett 18 éves bandájával - további hét (!) zenekar társaságában. Bizony, egy komplett kis metalcore fesztivált szerveztek a Blind Myself szülinapjának megünneplésére, melyen a Dürer mindkét termében váltották egymást az ismertebb és kevésbé ismert együttesek. A koncepció bevált: elég sokan jöttek el a tartalmas programhoz képest baráti 1000/1400 forintos jegyárért.
A nagyteremben a Turn Of Mind után érkező Till We Drop-ot már meg akartuk nézni, de lecsúsztunk róluk, holott még bőven játszaniuk kellett volna negyed 11-kor a kiírás szerint. Sajnáltuk a dolgot, mert a netes tartalmai alapján ígéretes bandának tűnik, talán majd legközelebb.
Novemberben már viszonylag hosszabban írtunk az Idoruról, mely ezúttal igazán jó húzással éppen akkora helyen játszott, amekkorát jelenlegi támogatottsága mellett meg is tudott tölteni, és ez történetesen a kisterem volt. Ehhez persze az is kellett, hogy a másik színpadon épp nem játszott senki. De így legalább nem csak az Idoru okos zenéjének hideg profizmusa, hanem a banda tagadhatatlan energiája is érvényesülhetett, és erre egyre nagyobb szükségük van most, hogy külsőségeikben is egyre inkább a hardcore irányába tartanak a dallamos metalcore felől. A szépen összegyűlt tömeg végig vette a lapot, szóval ezen az estén nem lehetett hiányérzetünk velük kapcsolatban.
Következett a születésnapos Blind Myself a nagyteremben. Az ő érdemeiket nehezen lehetne elvitatni, hiszen akkor kezdtek, amikor épp igazán nehéz helyzetben volt a műfaj itthon, és mind a mai napig ott vannak a modern metál fősodrában. Míg korai zenéjükben valahogy mindig túl sok volt az öncélú keménykedés, újabban magyar szövegekkel és majdhogynem popos dalszerkezetekkel próbálkoznak, de ez a megoldás sem túl meggyőző. (Sajnos a Megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért is csak mérsékelten eredeti dalcím.) Közönségük az továbbra is van, és ami kifejezett pozitívum, hogy a koncerten igyekeztek felölelni minden korszakukat, elhangzott a Káin is az első lemezről, elkötelezett rajongóik láthatóan jól érezték magukat. Mi viszont a koncert kétharmadánál átmentünk a kisterembe, ahol épp kezdett az igen ígéretes Zeropozitive, így nem vártuk meg, hogy elhangzik-e a Blind Myself 2008-as, annak idején általunk is dicsőített zseniális klipdala, a Téglás Zolival közösen felvett Lost In Time. (Nyilván elhangzott.)
A Zeropozitive az este kakukktojása volt, hiszen ők más műfajban játszanak - de nem feltétlenül másik ligában. Bár igen fiatalok, így is volt már A38-as tévéfelvételük, mégsem a tipikus gagyi MR2 divatbandák sorát gazdagítják. Zenéjükről egyértelműen az Incubus ugrik be, mind a hangzás, mind az énektémák erre az alternatív, mérsékelten keménykedős, egyben szellősen dallamos vonalra vannak belőve. Ők még hisznek az angol nyelvű szövegekben, és jól is áll nekik, csak kérdés, mire mennek itthon a rádióbarátnak nem nevezhető számaikkal. Mindenesetre élőben is nagyon jók voltak, a hangjával ügyesen bánó énekes hunyorított szemmel nézve egészen hasonlított a fiatal Eddie Vedderhez, és a hangszeres teljesítmény is meggyőző volt.
Az egyetlen gond, hogy kicsit túl vannak matekozva a számaik, valószínűleg még túl sokat akarnak fogni egyszerre, remélhetőleg idővel majd letisztul a kép. Vicces volt, hogy a maroknyi közönség követelése ellenére sem játszották el kvázi slágerüket, a So High-t, mert "ez nem kívánságműsor". (A legjobb klipjük amúgy a Don't Use című számra készült, és a csodaszép Káli-medencében forgatták, érdemes megnézni.) A Zeropozitive valószínűleg őszintén járja a saját útját, és meg is érdemelnék a sikert, csak hát az ebben a műfajban ritkábban kopogtat az ajtón, mint jobbikos pártvezető az ortodox rabbinál. De azért előfordul néha.
Már éjfél után járt az idő, amikor a Cadaveres lépett a nagyterem színpadára. Ők jelentős múlttal rendelkeznek, ezen a néven is már nyolc éve zenélnek, de az előd Cadaveres De Tortugas még a hőskorszakbeli Metal Hammerekben is sokat szerepelt. Nekem sokkal inkább bejön a Cadaveres zenéje, mint a Blind Myself-é, erre a groove-os Sepultura-alapú metálra bármikor szívesen ugrál egy jót az ember. Nem vitték olyan sokra, mint az Ektomorf (róluk itt írtunk), de hazai szinten még mindig egy kiemelkedő koncertzenekarról van szó, és kifejezetten jó volt a koncertjük, a végén a Soul Of A New Breed nagyot szólt.
Utána még benéztünk a kisterembe, ahol az este utolsó fellépője, a Slaves Strike Back csapatott. Hiába hozta jól az énekes a műfaj manírjait, kőegyszerű hörgős hardcorejukban nem volt átütő erő, keveseket is mozgattak meg, és nem tudtak hozzátenni semmit az estéhez, de levezetésnek elment.
Összességében ismét jól éreztük magunkat a Dürerben, főleg azért, mert örömteli volt látni, hogy a szép számú, teljesen vegyes összetételű közönség mennyire nyitott volt az összes bandára. Úgyhogy a hazai metalcore szcéna büszke lehet magára, és mi is büszkék lehetünk arra, hogy ilyen kitartó bandáink vannak. Közben pedig ByeAlex is elnyerte az Eurovíziós Viccfesztivál indulási jogát a bennfentes popmamutok futószalagon szállított favoritjai elől. Tanulság nincs, de lehet, hogy a szakáll lesz az új bajusz?
Mobiltelefonos fényképeink a helyszínen készültek.
Szerző: mtomi
2 komment
Címkék: koncert idoru blind myself cadaveres dürer mtomi zeropozitive byealex slaves strike back
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.