Az LGT arénás koncertjei kapcsán nagyon sok szó esett a fotósok szerződéséről és a főpróbán bulizó Gyurcsány Ferencről, végül a bevételekről is. Pedig érdemesebb lett volna inkább a lényeggel foglalkozni, ha már több tízezer ember gondolta úgy, hogy 2013-ban jegyet vesz egy ilyen alkalomra. Milyen is volt tehát maga a koncert?

resIMG_8566-crc.jpg

Elöljáróban, a személyes viszonyulás tisztázása végett fontos megjegyezni, hogy nem voltam már a 70-es években is LGT-rajongó, mivel akkor még meg sem születtem, viszont később sem váltam azzá. Amikor pedig kamaszkoromban elkezdtem megismerni a régi nagyokat, az Omega beatkorszakos lemezei (különösen a zseniális Tízezer lépés album) és az Illés életműve jóval nagyobb hatással voltak rám, mint a később induló LGT nagyon rádióbarát és egyedi, de engem kevéssé megmozgató slágerei. Igazából egyetlen olyan LGT-szám van, ami erősen megindít bennem valamit, ez pedig az eredeti felállással készült Presser-Adamis jegyezte Ezüst nyár. (Még úgy is, hogy a Deep Purple Hush című dalának a nyilvánvaló koppintása. Ettől még jó.)

Az évek során az Illést, az Omegát és a Metrót is sikerült megnéznem élőben, de az LGT eddig rajongás hiányában kimaradt. A mostani koncertre, mégpedig annak utolsó, vasárnapi felvonására így nagyobb várakozások nélkül, alapvetően kíváncsiságból és egy lehetséges utolsó lehetőség kihasználása céljából érkeztem. Ami rögtön megdöbbentő volt, az a közönség összetétele: ha három Schmuck Andor és két Dávid Ibolya veszett volna el bennem, akkor szépkorúnak nevezhetném az összegyűlt társaságot. A legtöbben tehát nosztalgiázni jöttek, ami teljesen érthető igény, ők ezáltal fiatalodtak meg erre az estére - én meg a köztünk lévő korkülönbség miatt. Az LGT végig igyekezett kiszolgálni a nosztalgiát. Olyannyira, hogy a mai világban is teljesen otthonosan mozgó Presser Gábor is visszafogta magát a felkonfokban, és úgy tűnt, tudatosan vigyázott arra, hogy semmi trendi mondat ne hagyja el a száját, minden megnyilvánulásával tekintettel volt a hallgatóság összetételére.

resIMG_8591-crac.jpg

Presserrel kapcsolatban már az első számoknál feltűnt, a későbbiekben pedig nyilvánvalóvá vált, hogy ő az, aki a jelenlegi LGT-felállás megszólalását egyedül felismerhetővé és egyedivé teszi, aki nélkül itt most nem volna miről írni, és aki nélkül a koncert nem sokat ért volna. A többiek csak az ő kísérőzenekarának tűntek még olyankor is, amikor Karácsony János a nézőtéren egyszálgitározott, és ennek nem az az oka, hogy Presser tolakodóan előtérbe helyezte volna magát, hanem az, hogy ha ő nem vitte volna a hátán a bandát, akkor semmi megjegyezhető nem maradt volna az egészből. Ez a felelősség pedig nem nyomta agyon, hanem elképesztő teljesítményre sarkallta: ilyenre valóban csak az képes, aki tehetsége, múltja és magabiztossága teljes birtokában van. Előzőleg nem tudtam, hogy Presser ennyire jó élőben, de az biztos, hogy sajátos orgánumát úgy tudja használni a suttogástól kezdve a spoken word szerű szövegelésen át a kieresztett énekig, ahogy itthon igazán kevesen tudják és merik. És ezt jó volt tapasztalni. A többiekről nem nagyon lehet hasonlóakat állítani annak ellenére sem, hogy Somló és Karácsony sem voltak hamisak, a közös vokálok is jól szóltak. A hangszeres teljesítményt nehéz megítélni úgy, hogy a megszólalást a legtöbb számban három fúvós, néhány kiegészítő gitáros, egy billentyűs, egy kongás meg még négy teljesen fölösleges vokalista is súlyosbította. (Nem szóltak nekik, hogy ennyi zenész folyamatos jelenléte a színpadon megöli a rock and rollt?) A hangerő nem volt túl nagy, de az arányok jól el voltak találva, a tökösen telt pergőhangzásért pedig külön dicséret jár. A színpadkép nem lett túlságosan kidolgozott, a tematikus vetítéseket viszont nagyon erőltették. Ezek közül a legtöbb túl magától értetődő volt, és emiatt fölöslegesnek bizonyult. Lehet, hogy jobb lett volna a teljes puritánság, de azt is megértjük, hogy megpróbálták kihasználni az Aréna adottságait, ezúttal e tekintetben kevesebb sikerrel.

resIMG_8595-cr.jpg

És hogy a számokról is essen szó: volt sok klasszikus sláger (Fiú, Szólj rám, ha hangosan énekelek, Mi lesz velem, Boksz, Ő még csak 14, Álomarcú lány, Gyere ki a hegyoldalba, Annyi mindent nem szerettem még, Egy elfelejtett szó, Kék asszony), de szerencsésen ki is maradt néhány jól megírt, de mára már elcsépeltté vált darab (A Kicsi a Nagy az Artúr és az Indián, Mindenki máshogy másképp csinálja, Rádió). Jó tálalással idézték meg Barta Tamás emlékét (Szabadíts meg, Szeress nagyon) a kezdeti időszakból, ez is igazi csúcspont volt. Az utóbbi két albumról egyedül a Magyarország című szám került elő, amit én Presserrel szemben sosem kedveltem igazán. (Ha már generációs önvizsgálatról van szó, akkor sokkal inkább Hobo legutóbbi lemezét ajánlom.) Méltatlanul mellőzték a koncerten az 1997-es Mozdonyopera albumot, pedig az Ígéret földje vagy a 424-es csatahajó igazán elfért volna. Főleg azért, mert sajnos - főleg az elején - előfordultak megmagyarázhatatlanul hosszúra nyújtott, a jammeléssel együtt sem túl sok izgalmat hordozó tételek, amelyek közül számomra a mélypontot a modoros És jött a doktor jelentette. Amikor már kezdett unalomba fulladni a dolog, érkezett a lehető legjobb fordulat: Presser, Karácsony és Somló néhány szám erejéig - szándékuk szerint a Tabán közvetlenségét megidézendő, azaz Miénk itt a tér - a küzdőtér közepén felállított kisszínpadon, a közönségtől körülölelve nyomott le pár számot, és ez valóban sallangmentes és működőképes volt. Nem fanyalgásból jegyzem meg, de ugyanilyen húzást láthattunk már ugyanitt a Rammsteintől is. Erre az Engel arcú lány nagyon rossz szóvicc? Most már mindegy.

resIMG_8604-crac.jpg

Az LGT hosszú koncertet ígért, és a két, nem túl fantáziadús, kötelező körnek tűnő dobszólóval is tördelt, a színpadon rohangáló fiatalok fölösleges látványával nehezített program valóban kegyetlenül hosszúra nyúlt, a ráadásokkal együtt meghaladta a három órát. Ezáltal legalább a közjátékok alatt pihenhettek egyet a banda tagjai, egy szót sem szólhatunk ezért, de attól még az élvezhetőségen jelentősen rontottak az üresjáratok, egy feszesebb program mindenkinek jobb lett volna. Ahogy a fentiekből kiderült, így is voltak igen jó részei a koncertnek, főleg a rockosabb vonal kevésbé agyonjátszott számai működtek igazán. És azt is a javukra kell írni, hogy mindig jókor jött egy olyan dolog, ami megmentette az unalmasabb periódusokat. A közönség részéről nem volt általánosan önfeledt megőrülés, volt viszont kitartó figyelem és a végén őszintén hálás vastaps. Megértem, ha azok, akiknek az LGT generációs élmény volt, lelkendezve írnak erről a showról. Én sokat tapasztalt, hozzájuk képest viszont fiatalabb koncertlátogatóként csak azt tudom mondani, hogy összességében nem volt ez egy kimagasló, mai szemmel a reveláció erejével ható produkció. (Érdekes módon az utolsó Illés koncertek ebből a szempontból is aktuálisabbak és frissebbek voltak.) Ellenben a tisztességes helytállás megvolt, és ezt nem csak kiegyensúlyozásképpen vagy kötelező fordulatból lehet leírni, ez tényleg így történt. Összességében tehát mindenki megkapta azt a zenei élményt, amiért kitalálták az élőzenét, és amelyet ennyi idősen sem ciki játszani. Ezzel komolyabb elvárások híján én is megkaptam azt, amiért mentem - egyetlen szám kivételével. Hol van már az ezüst nyár?

resIMG_8606-crac.jpg

A fényképek a szerző felvételei.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr295094899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikárd 2013.02.21. 14:56:04

Sajnos későn születtél és így az első két nagylemezük neked talán nem jelent sokat. De annak, aki ezekért pártolt hozzájuk mint: A semmi kertje(www.youtube.com/watch?v=hqjwPHfmNz0) vagy a Lincoln Festival Blues (www.youtube.com/watch?v=C5YCuMQrRNE) és nem a slágerek miatt, annak a későbbi "rádió barát" számok érdektelenek. Én ezért nem megyek el egyetlen koncertjükre sem. Ma már teljesen kommersz zenét játszanak.

SarahConnor 2013.02.21. 16:33:12

A koncertek előtt sorra nyilatkozták, hogy kihívás lesz arénában játszani, és nem értettem, mire gondolnak. Csak aznap este értettem meg: kihívással küzdöttek arra való tekintettel, hogy a közönség nagy része ült. Egy LGT koncerten. kicsit fura egyveleg... néha komolyan, mélyen megbántam, hogy nem kiemelt állójegyet vettem, de bele se gondoltam, hogy ez ennyit számít. És az ülő közönségben még nagyobb számban voltak olyanok, akik csak nosztalgiázni, belehallgatni jöttek. Ez volt a kihívás.

A kijelzőt, fényeket, extra énekeseket felhánytorgatni: mind bullshit. Szubjektív bullshit. Pengék még mindig, igaz, idő közben megöregedtek, de még mindig ők osztják a lapokat. A Tízezer lépés, amit annyira éltet a poszter, Presser-album. Presser zenéje, Adamis szövegei. Merre akarunk lépni, hogy kikerüljük az LGT-t? És miért nem lehet azt mondani, hogy tisztességesen megcsinálták, amit vállaltak? Mert erről van szó. A fárasztó mellébeszélés a LEDfalról meg a fényekről mind csak azt mutatják, te tényleg lemaradtál az LGT velejéről, barátom.

mtomi · http://utolsoejjel.blog.hu 2013.02.21. 18:10:38

@Rikárd: Teljesen megértelek.
@Fenimore: Persze, hogy Presser album, de Adamis az LGT-nek is jobb szövegeket írt, mint Dusán. A tisztességes helytállás emlegetése pedig nyilván elkerülte a figyelmedet, szóval te meg a poszt velejéről maradtál le, de nem sokat vesztettél, az tény:)

SarahConnor 2013.02.21. 19:49:48

Nem hinném, hogy lemaradtam, csak nem értem a mellébeszélést jelentéktelen dolgokról. Nem érdemlik meg. Az egyetlen mondanivaló az, hogy siker volt, minden tekintetben.
Nyilván ezt egy saját bevallása szerint sem LGT-rajongó/ismerő embernek nehéz, de talán nem lehetetlen.

ganxta77 2013.02.21. 20:13:18

Poszter hangsúlyozott fiatal korára való tekintettel elnézem, hogy a Rammsteint emlegeti a közönségből való éneklés kapcsán.
Szeretném azonban megjegyezni, hogy valami LGT nevű zenekar a Nyugati Pu.-on tartott koncertjén (mely filmként is visszanézhető) 1992-ben már eljátszotta ezt a trükköt, hogy egyszercsak a közönség közepéről (ha jól emlékszem, a keverőpult elől) játszott egy 3(?) számos blokkot, benne a Mijénkitta tér-rel.
Én már öreg vagyok, de nem felejtek. Ja 92-ben voltam 19. ;-)
És azt a koncertet amíg élek nem felejtem. Pedig annyira már nem is rajongok értük...

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.02.21. 20:36:45

@Fenimore: azert hogy az LGT osztaná a lapokat 2013-ban... na ne vicceljünk már :D

isssti 2013.02.21. 20:41:58

Bírom, ahogy kevéssé hozzáértő és az adott témában kevéssé informált (lásd "Rammstein-utánérzés" kontra Nyugati pu. koncert /amit magam is tanusíthatok/..de sajna több példa is volt a cikkben az alulinformáltságra) szóval hogy megismételjem: kevéssé hozzáértő és hiányosan informált emberek írnak erősen szubjektív, ámde magabiztos "kinyilatkozatás" erősségű cikket -most pl. LGT kapcsán..
De hát ez egy ilyen ország: ki kinek a kicsodája -csak ez számít, semmi más!

Dani77 2013.02.21. 21:03:52

A Hush nem Deep Purple szám. Ők is játszották, de nem az ő daluk. A LGT dal címe pedig: Mindenki másképp csinálja. Egyébként én is az első 2-3 lemezüket szeretem, többek között ezért sem mentem el a koncertre.

mtomi · http://utolsoejjel.blog.hu 2013.02.21. 22:25:25

@Dani77: igazad van, nem tudtam, köszi: en.wikipedia.org/wiki/Hush_(Billy_Joe_Royal_song) de attól még eléggé hasonlít.
másik hiba javítva.

SarahConnor 2013.02.22. 08:04:57

@speed: Szerinted ki osztja a lapokat most, 2013-ban a könnyűzenében?

Átfogalmazhatom amúgy, ha ez zavar: az LGT/Presser megkerülhetetlenek a mai napig, egy olyan ellenpólust képviselnek a mainstream hulladékkal szemben, ami magasan kiemelkedő.

ledo76 2013.02.22. 22:07:15

@Fenimore: Nem kérdés, hogy megkerülhetetlen, nem is érdemtelenül, de azért abban igaza van a posztolónak, hogy az LGT a maga zseniális módján, de az első nagylemezeit leszámítva kissé modoros volt és nem volt benne az a lendület mint pár másik magyar zenekarban. Mondom ezt úgy, hogy nagyon sok számukat imádom és a Loksi az egyik kedvenc magyar lemezem. Ráadásul ezt tovább rontották, hogy a koncertjeiken a sok vendégzenésszel és áthangszereléssel kiölték a dalaik nagyrészéből az erőt. Ez a koncert nem tudom milyen volt, de nekem a 2007-es kimondottan nem tetszett (a 2002-es sokkal jobban).