mtomi hétközben sem nyugszik! (speed)

Pár hete egész véletlenül bukkantam a keddi Hopes Die Last koncert virtuális flyerére, és azonnal tudtam, ott a helyem. Ugyanis egy kellemes post-hardcore bandáról van szó, melynek olasz tagjai dallamos, de azért igazi HC-jegyeket is magán viselő zenét játszanak, és mindig öröm nem túl ismert külföldi bandákat látni nálunk, főleg olyan jó helyen, mint a Dürer. A beugró (1000/1500) is igazán baráti volt ahhoz képest, hogy az árban összesen négy zenekar koncertje volt benne.

clapsforvalentine.jpg

Claps for Caroline

Az első előzenekart (Diamond Edge) még kihagytuk, ez az idő még az előtérben italozásé volt. Már ekkor feltűnt viszont az indokolatlanul sok piercing és fültágító a környéken, de mindegy. A Claps For Caroline műsorát már végignéztük, és igen elégedetten nyugtáztuk, hogy a dallamos, kicsit emós beütésű, de azért keménységtől sem mentes stílust a mai generáció magyar képviselői igazán jól tolják. Volt még annak idején az Angeldust nevű csapat, már ők is ügyesen ötvözték samplerekkel az ennél kissé dallamosabb zenéjüket. Nos a Claps For Caroline hasonló hangulatú, de keményebb témákat játszik remek vokálokkal és szimpatikus hozzáállással. Már az ő koncertjüket is egész sokan nézték, láthatóan sok fiatal csak miattuk jött el, és ez biztató rájuk nézve. A tipikusan emós hajviseletükről ugyan eszünkbe juthatott a Barbárfivérek Úthenger című számának egyik nyomdafestéket nem tűrő sora, de ez legyen a legnagyobb bajunk, a műsoruk teljesen rendben volt, és hát a közönség részéről is sose rosszabb kedd esti fogadtatást egy fiatal magyar csapatnak!

fallagainstfate1.jpg

fallagainstfate2.jpg

Fall Against Fate

A harmadik support banda a londoni Fall Against Fate volt. Ők már vegytiszta HC-t toltak, felemelő volt látni a lelkesedésüket. Bár az ő műsorukra kicsit megfogyatkozott a közönség a Dürer kistermében, egy percig nem estek kétségbe: az énekes és a gitárosok a koncert nagy részét a közönség között tolták végig, a színpadon percekig csak a dobos volt látható. A sokoldalú énekes ellen a true HC-arcoknak sem lehetett kifogásuk, a dinamitlábú dobos kegyetlen tempóban pakolta a témákat, áradt belőlük az energia, és ez a jelenlévőkre is átragadt, tényleg nagyon jó volt! Amikor a végén összefutottam a fiatal dobos sráccal az előtérben és gratuláltam a teljesítményükhöz, elmondta, hogy ez a negyedik show-juk volt a turné során, és ugyan London sem rossz, de az európai fogadtatástól el vannak ragadtatva, ilyenben még nem nagyon volt részük.

hopesdielast1.jpg

hopesdielast2.jpg

hopesdielast3.jpg

hopesdielast4.jpg

Hopes Die Last

Éjfél körül érkezett a főműsorszám, a Hopes Die Last. Ismét jobban megtelt a kisterem, az első pár sort teljesen elfoglalták a rajongók, és kezdődött a móka. Ők voltak az este legdallamosabb fellépői, a basszeros srác olyan tiszta énektémákat pakolt a frontember vokáljai mögé, hogy öröm volt hallgatni. Kicsit furán festettek amúgy az aprótermetű tagok, pár percig szokni kellett az inkább metálos, mint HC-s/metalcore-os látványt, de a zenével semmi gond nem volt. Egymás után jöttek a slágereik, a közönség fanatikusabb része minden szöveget betéve tudott, és Daniel Tofani énekes hagyta is őket kibontakozni: gyakran nyújtotta a közönség felé a mikrofont, egyeseknek sikerült is megkaparintaniuk egy-egy refrén erejéig. A rendes program után a ráadás egyetlen számból, az eddigi legnagyobb slágerükből, a Thanks For Coming-ból állt, majd fények le, és az énekes máris a merch pultban fogadta a dicséreteket. Meg az én 10 eurós bankjegyemet is, mert hát csak muszáj volt vennem egy pólót, az ilyen bandákat és turnékat érdemes támogatni, hadd jöjjenek legközelebb is Magyarországra. Már éjjel 1 is bőven elmúlt, amikor elindultunk hazafelé a csaknem nyáresti hangulatot idézően enyhe éjszakában.

https://www.facebook.com/clapsforcaroline?fref=ts

https://www.facebook.com/fallagainstfateuk

https://www.facebook.com/hopesdielastofficial

A fényképek a szerző felvételei.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr644932749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.