Spec Ops: The Line

2012.10.22. 01:52

Erről a játékról először a Gamer365-ön hallottam, és ott is nagyon pozitívan írtak róla, szóval gondoltam adok egy esélyt a dolognak, a Dirt 3-at meg az új Ghost Recont vagy mit úgyis skippeltem (utóbbi amúgy milyen volt?). A Dubaiban játszódó alaptörténet először sok jót nem ígért, de a telepítés utáni kezdőképernyő a nyomorultul sistergő amerikai himnusszal, és a hontalan katonával elkezdett egy olyan érzést dolgoztatni bennem, hogy van itt még esély a jóra.

Kezdésképp egy helikopteres üldözésbe dobnak bele, aztán kezd kiderülni, hogy mi is a konfliktus: a 33-as hadosztály (vagy 32-es, mi vagyok én, Rejtő Jenő?) benn rekedt a sivatagban, nekünk hármunknak (Captain Walker és népi bandája) kell kimenteni őket. Nagyon hamar kiderül, hogy kicsit más a helyzet, és saját honfitársaink ellen kell majd küzdeni a CIA-vel megspékelve. Ez már alapból egy olyan húzás (ti., hogy nem arabok, vagy más KK-i népek az ellenfél), hogy egyre inkább kezdett tetszeni a dolog.

A játékmechanika itt is cover-based jószerivel, Unreal Engine 3 a motor, nekem nagyon tetszett a grafika. Dubai ugye az Istenek Városa (vagy az egy másik…?), akkora terek vannak időnként, hogy rosszul leszel, ha lenézel (Burj Budai, akarom mondani Dubai), csak sajnos ez annyira nincs kihasználva, mert mindig csak pár szinten mész lejjebb, aztán bevisz a játék zárt térbe. Vannak különböző viharok, na az még keményen élethű, illetve amikor száguldozás van, az elmosás, illetve a fókuszálás is plusz adrenalinlöketekre képes.

A sztori a továbbiakban nem gyenge, szóval ide kiírom, hogy SPOILER.

Nem elég, hogy már a játék egyharmadától morálisan elég szar döntéseket kell hoznunk, kis kétfős csapatunk valamelyik tagjának (kivételesen rohadtul jogosan) ez általában nem tetszik, hiszen azért fehér foszforral felégetni az embereket nem szép dolog, csakúgy mint ártatlanokat kivégezni, vagy egy város ivóvízkészletét tönkretenni, csak azért, hogy vélt célunkat elérjük. Persze, egy ideig ezt még meg lehet magyarázni, de azért egy pontoon túl elég rosszul fogjuk magunkat érezni.

Mindeközben a háttérből egy őrületre hajazó valaki narrál minket, zseniális ötlettel, az egész városban elérhető hangszóró-rendszeren keresztül, így magyarázza a játék például az egyes harcok alatt felcsendülő, amúgy zseniális zenéket. A rendszer amúgy fegyver+gránát, van belőle sokféle, a harmadik egérgombbal pedig parancsot tudunk adni a csapatnak, hogy kit támadjanak, akik amúgy kommunikálnak is egymással, közepesen nagy szókinccsel, amiből szerencsére a tökös beszólások és a káromkodások sem maradtak ki.

A játék végére viszont kezd felgyülemleni szépen a feszültség, csakúgy, mint a rossz döntések következménye, így az első fájó pont, hogy hirtelen csak ketten leszünk, elkezdünk hallucinálni is, és a végére, mire elérünk a város legmagasabb pontjára, egyáltalán nem lehetünk abban biztosak, hogy nem bolondultunk-e meg végleg. Tegyük fel, hogy nem, de a sequelben, amikor jönnek kimenteni, egy zseniális húzással az addigra már kiírtott Dubai hadura is lehetünk, ami szintén nem feltétlen a “happy ending” befejezéseket gyarapítja (bár ez is csak nézőpont kérdése).

A SO:TL egy hihetetlen jó játék, a kikacsintásokkal (töltőképernyőn személyes üzenetek, vagy amikor a helikopteres szekvenciához érünk újra, amiről fentebb írtam, Walker felüvölt, hogy nee, ez már volt egyszer, micsoda?, mindegy, hagyjuk…), és azzal, hogy saját honfitársainkat, és egy lényegében ártatlan népet kell halomra lőnünk, olyan környezetet hoztak létre a fejlesztők, amivel mindenképp érdemes volt játszani idén nyáron.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr764862001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.