Fruccola

Egy remek hely a Váci utca közvetlen szomszédságában a Deák tér mellett. Reggel fél nyolcra érkeztünk, megcsodáltuk a belső kialakítást, majd rendeltünk egy lazacos omlettet sajtkrémmel, kaporral, plusz egy kávét, illetve egy mangós-ananászos-narancsos gyümölcslét (igazi, és friss volt!) . Közben kiültünk, igazán lélekemelő volt, sőt, mondhatnám nagypolgári. A flesst csak a közelben lévő tekerős kútnál félmeztelenre vetkőző csöves bácsi rontotta kicsit.

Mihelyst megjött a kaja, már ő sem tudta a figyelmemet elvonni, mivel iszonyat finom volt a lazacos omlett, hozzá friss bagett, ahogy azt kell. Azt mondom, reggelizőhelynek kiváló a Fruccola, ketten három pénzt hagytunk ott azt hiszem, ami ezért teljesen megéri.

Dzsem

Következő állomásunk (természetesen egy más időpontban) a Dzsem pékség volt a Vigyázó Ferenc utcában, ami mókás módon csak egy sarokkal van lejjebb, mint a második általános iskolám, a Hild. Itt a belső tér szűkebb volt, de ügyes kialakítással itt is elfér 6-8 ember. Volt egy rész, melyben friss péksütik sorakoztak, a pultban bagelek, szendvicsek, másik pultban Cserpes termékek, gyümölcsválogatások - fel volt adva a lecke.

Vettünk egy-egy kis kosárkát, azt hiszem kéksajtosat, meg csirkéset- mennyeien omlós leveles tésztából volt, be tudtam volna verni még ötöt kb. Jött egy kis gyümölcs, joghurt, kávé, meg egy emlékeim szerint tojáskrémes bagel, melyet kérésre meg is ropogósítottak, hát ez is adta nagyon. Az ár mindezért olyan 2800 környékén volt, ami szintén elfogadható ennyi mindenért.

A végére pedig egy kép bájos reggelizőtársnőmről, Bogikáról, én köszönöm az élményt.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr713234255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.