Főzőiskola XIX. - Grillparti

2011.09.07. 08:53

Eljött a nyári kiadás ideje, így most Editnél gyűltünk össze, hogy Főzőiskolázzunk egy jót. Ez alkalommal nem bonyolítottuk túl, lightos kis grillezést terveztünk. Persze Maszat és Manó a két pacni macska most sem kerültek terítékre.

Először is a húsok kerültek felvágásra, majd egy fokhagymás keverékkel bepácolásra. Mindeközben felvágtuk a krumplit, valamint görög saláta is készült, uborka, paradicsom, feta, olívaolaj felhasználásával. Mondtam, hogy nem lesz itt semmi meglepetés.

A krumpli bekerült Edit új szuperkütyüjébe, melynek Actifry a neve, és az a különlegessége, hogy gyakorlatilag egy kanál olajjal képes megsütni a cuccot, mert oda meg vissza kevergeti benne a levegőt, űrkísérleteket hajt végre, és hasonlók.

Mindeközben az erkélyen Gee elkezdte kisütni a húsokat, miután megküzdött a grill életre keltésével, de szerencsére ez is összejött, és sacc félórára rá már tudtunk is kajálni. Ja, ami kimaradt, hogy pár szelet jófajta parasztkenyér is ment a rácsokra, csak úgy köretképpen még.

A végére jutott még kis desszert is (természetesen én nem fogyasztottam, hiszen ekkor már tartott a program), valamint az alkoholizálásból is kimaradtam, ellenben bőszen csinálgattam a kis limonádéimat. Az értékelés 9-9,5/10 lett, ezzel nagyon nem is lehetett mellényúlni.

A következő Főzőiskola lesz a 20., melyet vissza a gyökerekhez jelleggel nálam fogunk rendezni, mégpedig az őszi szezonban, olyan október vége környékén.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr683199157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.