Hegy vs. speed - 1:0

2011.08.16. 06:12

Kb. egy hónapja biciklivel járok, Edittől kaptam, neonzöld Magellan jószág. Attól a pillanattól kezdve úgy gondoltam, hogy akkor most fasza biker boy leszek, és pokolba a BKV bérlettel. Nos, ez a gondolat tegnapig tartott.

Lefelé még vidáman legurulok, reggel annyira nem para, bár ha már hétkor 25 fok van, úgy mire beérek, már meg is izzadtam, de az egész hazafelé mókásodik meg, amikor az Erzsébet hídtól egyrészt végig emelkedik hazáig, másrészt meg a szél is szembefúj. A Déliig még bírom, aztán onnan felszopni a Böszörményin már rohadt szar (és a Kékgolyó-Németvölgyi kombó sem jobb, sőt), aztán mire eljutok az Aporra ott szokott elfogyni minden, és simán feltolom a picsába. Igen, gyenge vagyok Uram.

Szóval arra jutottam, tekintettel arra, hogy ezzel az időpontban egyetemben (bár igazából csak főiskolában) futni is elkezdtem, meg mint a minap kiderült, lesz egy Iberian Trip is novemberben, és azt hallottam, hogy a spanyolok szeretnének Vin-nel találkozni; szóval a büszkeségem félreteszem, és jöhet újra a bérlet, egyrészt bármikor jó az, másrészt meg a Fogason szépen fel tudok vele menni, aztán a Mártonhegyin meg legurulok, fönt még egy bolt is van, ha vásárolni szeretnék, szóval teljes a Kánaán. Az, meg hogy a hegy leggyőzött, különösebben nem presztizskérdés perpillanat, majd a következő, tavasszal kezdődő évadban visszatérünk rá.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr773157030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.