Ha máskor nem is, gyermekkorában tuti mindenki olvasta Gárdonyi klasszikusát, az Egri Csillagokat, ami annak ellenére, hogy kötelező volt, egy fantasztikus könyv. Amúgy ez egy csomó másik kötelezőre igaz, és áldom annak idején az eszemet, hogy időben rájöttem arra, hogy attól még, mert kötelező, nem feltétlenül szar, és nem (feltétlenül) azért adja a tanár, hogy kibasszon velünk, but I digress.

Szóval a könyvet Szélesi Sándor és Pierrot írta, előbbi híres magyar tudományos-fantasztikus író, utóbbit pedig szerintem mindenki ismeri a magyar popzenei életből. Nos, a könyv már egy ideje megjelent, de hozzám csak most jutott el, és az elolvasása után biztosan állíthatom, hogy nagyon jó művel van dolgunk. A sztori alapja szerint Jonathan Hunt magyar számazású NY-i újságíró hazajön valami miatt Egerbe, ahol nyomozni egy régi hagyaték alapján. A sztori nagyrésze a jelenben zajlik, de visszautazunk az 1900-as évek elejére, ahol is Johathan nagyapja, a feltaláló Ábray Pál, valamint maga Gárdonyi is szerepelnek, sőt, eljutunk még a fentebb említett regénybe is, az 1500-as évek közepére.

Maga a történet nekem nagyon tetszett, az időugrálásokkal, és az egyéb fantasztikusnak tűnő, ámde úgy-ahogy megmagyarázott dolgokkal is. A végén kissé ugyan belegyorsít a történet, de annyi dolgot bedob, hogy arra simán lehetne folytatást, vagy akár spin-offot is készíteni. A karakterek remekül kidolgozottak, és látszik a történelmi háttér teljes mértékű feltérképezése is emellett, szóval mindenképp hihető dolgokkal állunk szemben. Aki szereti a valós alapokon nyugvó, ámde ilyen elemekkel dúsított könyveket, annak mindenképp ajánlom ezt a kötetet. Kapcsolódik hozzá egy játék is (pl. Ganxsta Zolee is szerepel benne), erről további infók itt találhatóak.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr402928488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.