Az előző rész tartalmából: "Időközben iszonyat meleg lett (délután három körül járunk), a pia, meg az evésnélküliség is kezdett beütni, a városkép pedig baromi szép volt. Ezek után úgy döntöttünk, hogy bár relatíve későre jár, mégsem skippeljük terveinket, és átmegyünk Regensburgba is, úgyhogy visszacsapattuk a pályaudvarra, vettünk még sört, és felpattantunk a vonatra, mellyel olyan fél hat felé, három sörrel később oda is értünk. Ekkor már kezdtem fogalmatlanná válni."

Ott is nézelődtünk össze vissza, voltak nagy templomok, meg ilyesmi, aztán háromnegyed hét felé odaértünk a folyó partjára, ahol egy legendás helyi kolbászozó volt (Michael itt is tanult azt hiszem, szóval ezeket is tudta elég jól). Itt volt némi nézeteltérés, hogy hét után van-e a kaja, vagy nincs, az egyik tenyeres-talpas pincérnő meg is próbált átinvitálni minket egy másik helyre, de itt már a fejemet is alig bírtam tartani, úgyhogy rendeltünk, és maradtunk. A menü nagyon finom volt, kis kolbászok, alá káposzta (ezt a fene se kérte, de hozták), iszonyat jó édes bajor mustár, valamint kis péksütemények, amit meg felszámoltak külön, noha ki volt rakva kis kosárkákba (szarrágás). Olyan 16 eurót hagytam így itt a nap utolsó sörével együtt.

A kaja után átsétáltunk a hídon, odaát semmi extra nem volt, kis Hegyalja feeling a parton fetrengő jóemberekkel, szóval úgy döntöttünk, hogy megyünk vissza, vonat, gohome. A téren még volt egy kis időnk, két helyi béna breakes csávót, és egy egészen megkapóan táncoló csajt néztünk, amikor történt egy kisebb "ki tudja jobban elveszteni a másikat" movement, a korporét mobil is azt mondta, hogy odakinn ne akarjak telefonálni, szóval sikeresen lekéstük a kilences vonatot. Nosza, üljünk be valahová. Michael természetesen tudott egy fasza koktélos helyet, ami valóban nem volt rossz, csak belépve olyan kibaszott büdös ütötte meg az ember orrát, amit leírni talán úgy lehet a legjobban, hogy láb, izzadtság, cigi, pia bűze egybegyúrva és hatványozva. Itt én már csak limonádét kértem (az meg szénsavas volt, mint a fene, de legalább nem alkohol), míg a többiek kikérték a koktélt, ám baj volt, mert kiderült, hogy Michael már túl sokat piált és nem tud vezetni, így Petire fog a nemes feladat maradni. Mikor ez kiderült, és mobilizáltuk az általa kikért rózsaszín koktélt, Michael azért biztos ami biztos alapon azt is benyomta.

Innentől visszafelé már túl sok izgi nem történt, szenvedős vonatút haza, ott A. a csomagtartóban utazott, mert eggyel többen voltunk, mint a kocsi befogadóképessége, majd végre hazaérés, és kidőlés.

Másnap reggel majd dél körül érkezett a reggeli, húsvét vasárnap jelleggel, sütibáránnyal és nyúllal, sonkával és tojással. A kaja után A-val biciklizni indultunk, le is tekertünk a partra, ahol pár euróért a kapitány a komppal átszállított minket a túloldalra. Ott egészen fantasztikus tájakon kerekeztünk, csak az volt a gond, hogy elég hamar elértünk arra a helyre, ahol megpihenni gondoltunk. Persze a késői ebéd után sem éhesek, sem szomjasak nem voltunk, így indultunk tovább az orrunk után. Minden út tökéletes volt, elvétve közlekedtek arra autók, és gondtalanul tudtunk száguldani a szép napsütésben a kis bajor falvak között.

Talán túl szép is volt a napsütés, mert olyan délután fél három felé észrevettem, hogy távolról bár, de elég csúnya felhők gyülekeznek. Messze vannak, nem para. A természet olyan 75%-os kussolásba bocsátkozott, néhány madár még visítozott miközben egy kis eldugott tavat találtunk. Hőség, víztükör, zöld - túl szép, hogy igaz legyen. Mire visszaértünk a komphoz, egészen testet dörgések és villámlások zajlottak odaát a niederalteich-i templomnál, és mire átértünk, le is szakadt az eső (itt láttuk amúgy a nap nevezetességét, a quadon utazó, bukósisakos kutyát). Bár a kecó nem volt messze, sikerült szarrááznunk a jégesőben, ami amúgy aztán egy óra múlva elmúlt, felszáradt, és újra tűzött a Nap is.

Hazaérve megszárítkoztunk, kianyáztam magam, többiek elmentek Rolandért (aka Szuri), mi meg elkezdtünk a teraszon sörözni. Mikor újra mindenki egybegyűlt, betettük sülni a vacsit, a leberkäse-t, amit autentikusan, egy ráütött tojással fogyazstottunk, egy jó üveg bor, és további sörök mellett. Már kezdtünk emelkedett állapotba kerülni, úgyhogy akár el is indulhattunk a Danubia Soundra, egy, a helyiek által rendezett illegális bálra.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr382884263

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kutas József - A TERMÉSZETRŐL 2011.05.13. 09:51:52

A véletlennek tudomásom szerint nincs istene vagy istennője, ahogyan a balsorsért Até (Hellasz), a jó szerencséért viszont Laksmi (India), Benten (Japán) vagy Fortuna (Róma) felelős. A régiek talán nem tartották fontosnak vagy jellemzőnek? Hitük szerin...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.