Idén tavasszal egy kedves meghívásnak köszönhetően Németországban volt szerencsém tölteni a húsvétot. A sztori úgy nézett ki, hogy egy volt kolléganőm egy csehországi kiránduláson összeismerkedett egy kedélyes német társasággal, aztán össze is jöttek onnan egy sráccal, és így megy az oda vissza utazgatás, melybe idén én is meghívást nyertem, A-nak köszönhetően. Ha elolvassatok a következő postokat, akkor számotokra is kiderül, mit csináltak a ledér lányok Niederalteichban, hogyan történt kézi I love you a fekete Mercedesben, és mit tett Münchenben a domina amikor ellent merészeltem mondani neki.

A vonatunk péntek délután háromkor indult a közkedvelt Keleti Pályaudvarról. A 29 euro egy út árú Railjetet választottuk, és már akkor láttuk, hogy ez nem lesz egy rossz választás, amikor felszálltunk rá. Európai módon nem kabinok hanem kettes és négyes ülések, akkora lábtérrel, hogy az még magának Thornak is elég lenne. Természetesen a székek is baromi kényelmesek voltak, mindenhol konnektor, külön bőröndtartó, és gyerek játszólépcső (ezt mondjuk nem igazán értettem, ugyanúgy azt sem, hogyha a kis pöcsös fasz módon üvölt, a szűlője miért nem szól már rá, valamint mi a jó abban, hogy valaki százszor (nem túlzok) rohangászik el tíz méteren oda vissza). Pontosan indultunk, a vonat Hegye shalomnál hagyta el az országot, majd következett Bécs, az előréből itt hátra lett, majd Salzburgon áthaladva este fél tizenegyre elértünk Münchenbe. Itt már fáradtak voltunk, megtörtek nem, úgyhogy gatyába ráztuk magunkat, körbenéztünk (ennek hamar vége szakadt, mert a pályaudvar kijáratánál olyan szar alakok álltak, hogy inkább visszamenekültünk bentre), megcsodáltuk az ICE-t, mely sajnos kimaradt anno az Amszterdam-Brüsszel távon, aztán felpattantuk a háromnegyed éjfél körül induló vonatra, ami elvitt minket Plattlingig.

Ide kábé háromnegyed egyre értünk, majd itt felszedett a fentebb említett Andi és Michael minket, és irány haza: Niederalteich, ahol Michael szüleinek óriási házának pincéjében kaptunk szállást. Itt egy rettenetes mesebeli szörny kezdett el rémisztgetni, de túlzottan ekkor már nem érdekelt, kidőltünk elég hamar.

Másnap reggel hatalmas terített asztal fogadott odafenn, valamint megérkeztek a többiek is: Peti (szintén exkolléga, a Starcraft mestere), Kinga, aki egyenesen Svájcból érkezett, valamint Wolfgang, ő volt az előbbiek szállásadója; illetve Michael random családtagjai. A beszélgetés felváltva folyt angolul, németül, magyarul, kinek, mikor hogy sikerült. A helybéliek már reggelihez bontottak egy sört, de én még tartottam magam, csak egy órával később, a vonaton estek el bástyáim. Miután gyorsan ráeszméltünk, hogy fél óra, és megy a vonat, kocsiba vágtuk a seggünket (odakinn két sörig vezethetsz), és irány a vasútállomás (nem Plattling, ez még később fontos lesz). Itt ismertetett meg Michael egy fantasztikus zenével.

A vonatot pont elértük (itt az a népszokás van, hogy öt ember utazhat egy harminc eurós jeggyel), és hamarosan át is értünk Passauba (Batavia). Alig mentünk egy klicket, befutottunk a főutcára (amúgy félelmetes volt a hasonlóság ez, és Speyer közt), ahol az első helyen rögtön le is cövekeltünk, ahol sört mértek (a búzasör fut errefelé). Délelőtt tizenegy, sörpad, napsütés, ivás, jó társaság - mi kell még?

Miután bevertük az adagot, indultunk tovább, templomok, szuvenírek, miegyéb, Michael baromi sokat tudott, csak sajna a sörök hardresetelték az emlékeket, wikin el lehet olvasni. Kiérve a parta, ahol egybefolyik a Duna, az Inn és az Ilz (ezért is hívják a három folyó városának), és szemben már látszik Ausztria, úgy éreztük, le kell pihenni kicsit, mert kifogyott a sörraktár. Be is verettem még hármat vagy négyet, már nem emlékszem, mondtam is Michaelnek, hogy nem kell pusholni, nem vagyok én semmi jónak az elrontója.

Időközben megérkezett Martin is, egy újabb srác a társaságból, vele pedig két Grúziából érkezett diák volt. Ezen a ponton csak én maradtam magyar a társaságból, a többiek elkóricáltak ide-oda, úgyhogy néha már szólnom kellett, hogy a némettudásom elég alacsony szinten van, bár, mint kiderült, a beleesett egy légy a levesembe is bennem volt, igaz, csak passzív módon.

Időközben iszonyat meleg lett (délután három körül járunk), a pia, meg az evésnélküliség is kezdett beütni, a városkép pedig baromi szép volt. Ezek után úgy döntöttünk, hogy bár relatíve későre jár, mégsem skippeljük terveinket, és átmegyünk Regensburgba is, úgyhogy visszacsapattuk a pályaudvarra, vettünk még sört, és felpattantunk a vonatra, mellyel olyan fél hat felé, három sörrel később oda is értünk. Ekkor már kezdtem fogalmatlanná válni.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr362884255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.