Kevésbé figyelmes olvasóinkhoz szólok most: ezt a postot nem én, hanem a mostanában ugyan kissé visszavonult, ám alkalmanként megvillanó mtomi írta; fogadjátok tehát ezt is sok szeretettel, ha tetszik akkor pedig likeoljátok, és talán lesz még több is tőle (speed)

Dogville. Lars von Trier kultfilmjének hazánkban 2009-ben bemutatott színházi adaptációját az idei évadban is mûsorra tûzte a Bárka Színház, és nem bántam meg, hogy rászántunk egy hideg téli estét. Kultfilm ide vagy oda, az eredeti Dogville-t még nem láttam, de a Bárkában futó, a mai magyar közegbe helyezett darab jól sikerült, Anger Zsolt - aki legtöbbünk számára a szerintem kissé túlértékelt A nyomozó címû film címszereplõjeként lehet ismerõs - bátor rendezése pörgõs, modern, hatásos, kissé vulgáris, de nem alpári.

Ez utóbbi kitétel azért fontos, mert manapság a színpadon megmutatott testiség vagy a verbális és az ábrázolt erõszak gyakran sajnos öncélú, a Dogville-ben azonban nem az, hanem a mondanivaló súlyos illusztrációja. Így pedig semmi kifogásunk nem lehet azon ábrázolási mód ellen, amit látunk, de azért olyan igazán durva dolgokra nem kell gondolni, tévében 18-as karika nélkül is lemehetne.

Azon sem kell fennakadni, hogy a darab kissé didaktikus, hiszen szándékoltan komoly társadalomkritikáról van itt szó, méghozzá annak igen egyszerû, már-már magától értetõdõ formájáról: egy társasházi közösség az azt idillivé tenni igyekvõ, idegesítõ álértelmiségi srác minden mesterkedése ellenére megmutatja a modern társadalom emberének igazi, önzõ, pusztulásra méltó embertelen arcát.

A végkifejlet a nézõt nem éri feloldozásként, a megoldás egy igazi antikatarzis, mégis mindannyian úgy érezzük, hogy minden a helyére került. Addig azonban sokminden történik, kezdve a spontánnak szánt interaktivitástól, a szereplõk lassú bemutatásán és az egyre pörgõsebb jeleneteken át az utolsó táncig. 

Apropó, interaktivitás. Nincs annál idegesítõbb, mint amikor a játékba aktívan és erõltetetten bevonják a közönséget, az iskolában is utáltam, ha váratlanul rámbökött a tanár, és hülyeségeket kérdezett. A Dogville viszont sajnos így kezdõdik: Kálid Artúr - a szerepébe bújva - bárgyú kérdésekkel (pl. milyen lény az ember?) bombázza a be nem avatott nézõket, és erõltetett párbeszédeket provokál velük. Ami azon túl, hogy fölösleges, olyan vérciki és kellemetlen jelenetekhez is vezethet, midõn Kálid Artúr megkérdezi a jól szituált, idõsödõ férfit a jól karbantartott, de vele egykorú partnerére mutatva, hogy õ a felesége-e. Kínos "muszáj ezt?" a válasz, ami helyett mi szívesen vágnánk a modoroskodó színész képébe, hogy "nem bazdmeg, õ a szeretõm", ettõl viszont nyilván õ érezné kínosan magát. Jobb az ilyet elkerülni. 

Ezután viszont a színészek végre elkezdenek játszani is, és a szünettel együtt kb. háromórás darab szerencsére egyáltalán nem válik unalmassá, a klipszerû rendezés és a koreográfia profi (csak a féltéglányi mikroportok voltak zavaróak), a színészek - akik közül Kálid Artúron kívül mi csak a remek Mucsi Zoltánt és a Blaskó Péter helyett beugró Anger Zsoltot ismertük - kevés kivételtõl eltekintve természetesek és ügyesek. Sajnos épp a nõi fõszereplõt alakító Szorcsik Krisztina az egyik kivétel, de mivel nem egyszereplõs a darab, igazán zavaróvá nem válik az összhatást illetõen.

A színpad minimalista berendezése mellett felértékelõdik a jelmezek szerepe, melyek jól eltaláltak, e tekintetben a füves raszta bringásfutár srác outfitje mindent visz, de a kevésbé kiszámítható karakterek megjelenítése is jóra sikerült.

A Dogville nézõtere két részre van osztva, középen a színpaddal, a nézõk pedig egymással szemben ülnek, ez az elrendezés a másik emberrel való szó szerinti szembenézést segíti elõ, talán ezzel is a darab lényegét támogatva. Nagy értéke a rendezésnek, ezért ki is kell emelni, hogy a darab során végig ügyesen játszanak a fényekkel és a sötétséggel, a jelenetek között pedig Kiscsillag és Kaukázus dübörög nagy erõvel. A legvégén aztán a Bijou Tánc címû száma úgy belemászik a fülünkbe, hogy másnapra sem akar kijönni onnan.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr362717421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.