Ez egy hirtelen felindulásból elkövetett könyvkölcsönzés volt (bár amíg csak ötszáz forintba kerül egy ilyen, túl sok veszedelem nincs a dologban); az előző nap olvastam a szerzőről, előtte életemben nem hallottam róla, aztán már ugrott is a kosaramba a Budapest Protokoll. A sztori röviden annyi, hogy van egy Angliából jött srác, aki Magyarországon él, a nagyapja a második VH-ban üldözött zsidó volt, majd ellenzéki lett, most pedig megölték (még valami közhely? Van még, ne aggódjatok). Mindezzel egyidőben fura dolgok kezdenek történni mind az országban, mind Európában, a szélsőjobb előretör, és fura robbanásos merényletek veszik kezdetüket. Politikai hovatartozáshoz függően most lehet azt mondani, hogy de szar / de kurvajó, én meg mindjárt kifejtem a dolgot.



Kezdjük a konklúzióval: a könyv jó. Frei után ez a második olyan manapság, ami relatíve aktuálpolitikai problémákkal foglalkozik valósan (Bárdost nem venném ide, mert az ő figurái annyira súlytalanok, hogy szinte lebegnek); és jó stílusban megírva. Sajnos a helyzet és a város adta lehetőségeket a szerző itt sem dolgozza ki, kábé Budapesten belül be vagyunk szorítva a Nyugati-Blaha-Ferenciek tere közötti háromszögbe, bár a végefelé már kezd egy jó kis disztroj kialakulni, de ide csak a könyv utolsó lapjain jutunk.

A karakterek nagyon jól megírtak, teljesen életszerűek, csak úgy, mint az események, amelyek történnek. A könyv maga politikai thrillerként jellemezhető leginkább, és ennek tökéletesen eleget is tesz, nagyon olvastatja magát, egyszer sem fullad unalomba, és többé-kevésbé a kliséket is elkerüli, sőt, a maga módján még fordulatokat is tartalmaz, bár ezek nagyrésze a zsánerben otthon lévő olvasók számára azért sejthetőek. Mindemellett ez egy érdekes vízió egy érdekcsoport hatalomra kerüléséről, és annak gyakorlatilag csak véletlenszerű bukásáról: mindenkinek ajánlom elolvasásra.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr962656490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.