Jövőfigyelő

2011.01.20. 20:01

Sokszor megkérdezik tőlem, hogy ha meglesz a diploma, akkor majd több fizetést kapok-e? Ezen emberek nagy része vagy a)nem dolgozik még b)valamely maradvány állami cégnél, kvázi közalkalmazotti, vagy hasonló gondolkodással c)kompletten elveszett manapság. Persze lehet, hogy csak én vagyok túl jó helyzetben a multinál, de ahogy észreveszem, itt sem a diplomáért fizetnek, ahogyan nem is azon múlik semmi, ahhoz észt nem adnak (lengyelt, sőt, csehet se); de amíg ez papírország, addig ez van. Szóval akinek ez még nem világos, nem azért tanulok, hogy azzal majd hú, de sokkal több pénzem lesz.

Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy maximum egy év, és a kezemben lesz a diplomám. Ez magával vonja azt a kérdést is, hogy mivel addigra bőven negyed évszázados korba érek, mit akarok kezdeni magammal. Több opció is lehetséges, és igazság szerint más most el kéne rajta gondolkodnom, mert fiatalabb sem leszek már, és így is éppen elég időt basztam el (igaz, megélhetéssel csak). Opció A, hogy maradok itthon, csinálom azt amit, ahol éppen, és megpróbálok valami olyan karriert építeni, hogy a nettó 3-400 ne csak álom legyen, hanem valóság, mondjuk pár éven belül. Ehhez jelen pillanatban ami tippem van, az valami könyvvizsgáló cég, vagy ilyesmi, ahol a jó eszű, fiatal János tud feljebb lépkedni a ranglétrán miután napi 10-12 órában kidolgozta a belét.

Opció B, karrier kicsit lightosabb, és mellette beindítunk egy második pénzhozó szálat. Most legesélyesebbnek az iPhone programozás tűnik, lehet távban, részmunkaidőben csinálni. Senkit se tévesszen meg a tény, hogy programozáshoz annyi közöm van, hogy Mr. Pascal köszönt a világnak, valamint a Comenius Logoban a maci megette a málnást. Ez a programozási terv akár lehet az írás is, az a lényeg, hogy hozzon annyit, ami miatt megéri csinálni, és ne vegyen el sokkal több időt, mint az A opció zusammen. Ebben a lehetőségben benne van az is, hogy a mellékrész időközben kinövi magát.

Opció C, lelépni külföldre, valahol Európában. Itt megvannak azok az opciók, főleg a jelenlegi mozgáskörömben (pénzügy), amelyek talán lehetővé teszik azt, hogy ne lángossütőnek menjek ki akárhová, hanem szakirányban, és ott keressek sokkal jobban, mint itthon (melyet aztán sokkal jobban el is tudok költeni). Ide jön a cons oldalra az, ahogy Józsi is említette (és gondolom nem ok nélkül), hogyha csak kimész akárhová külföldre, komolyabb segítség, neadjisten zsírozott állás nélkül, akkor szaros kis bevándorló leszel, egy senki. Én pedig ezt kurvára rühellném, és engem nem érdekel, hogy kalandvágy, meg lesz mit mesélni. Azt vallom, hogy aki tud májer lenni, az egyrészt itthon is tud, nem kell ezért külföldre menni, viszont itthon sokkal nagyobb az esélye a májerségnek, egészen egyszerűen azért, mert itt nőttél fel, és érzed a témát, yo.

Opció D, elhúzni Amerikába, Kanada, USA, Dél-Amerika. Ide nagy valószínűséggel hidegen mennék, ergo nem lesz senki ott. Nagy kérdés, hogy az ember ezért mennyit vállalna be, mert ez felér egy restarttal, és kurva könnyű lehet elbaszni, messze vagy, egyedül. Épp ezért úgy lehetne, hogy már van valaki kinn segítségnek, vagy már jártál ott, stb, de ezáltal, mivel iszonyat messze van, nem árt ha az embernek van némi alaptőkéje arra, hogy adott esetben párszor oda-vissza utazgasson, ami viszont, mint tudjuk, nem két fillér. Ugyanez a helyzet az opció E-nek nevezhető Távol-Kelettel is, ezalatt mondjuk Japánt érteném főleg. Fene se tudja,

Persze vannak még lehetőségek mindezek mellett, illetve után, itthon összegyűjteni valami tőkét, abból egy vállalkozást kezdeni, elmenni kóser hentesnek, utcaseprőnek, ilyesmi. Az adott helyzetben most ott vagyok, hogy a következő fél évben valamit határozni kell, akár ezt, akár azt, de valamit.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr232600964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.