Tudvalevő, hogy utoljára 2005 májusában jártam Bécsben, mégpedig egy Húsvét vasárnapot megelőző szombaton Beke Putyival (az Iván és a Parazol együttes kiváló billentyűsével), valamint Gazsival. Sok érdekes kaland esett meg arra, kezdve a szétszakadt Tescos vegetáriánus pizzával a Rathaus előtt, odáig, hogy miután az újonnan átadott ótópályán átmentünk Pozsonyba, fostunk, hogy nehogy tönkretegyék a Szekeret a parkolóban a dühös kedvű szlovákok a magyar rendszám láttán. Persze a Tesco polcai le voltak ürítve, alig kaptunk pár szelet utolsó pizzát a ~ Hutban, aztán majdnem el is tévedtünk az ottani részén még nem teljesen megépült autópályán, és egyszer csak a dzsindzsás állított meg minket a totális őrülettől, melyben a helyi táblák összekeverték a főutat a földúttal. Emlékezetes momentum az is, amikor este tizenegykor egy feka prosti taurint akart eladni Gazsinak a Praternél, hogy hajnali egykor alig találtunk nyitva lévő helyet, ahol ihattunk volna egy jó sört, vagy amikor hajnali négykor elszakadt testkábelt szerelünk a Nyúl nevű település határában, a Balaton-felvidéken.



De ez a múlt, nézzük a jelent. Az Orange Ways-szel mentünk, öt rongy volt oda vissza fejenként, ami igen baráti árnak mondható, még az országon belüli közlekedés árait nézve is. Igaz, a fritz disznók fél órát (!) tartottak fel minket a határ után tíz klikkel, nem tudni miért, de legalább szemtanúi lehettünk annak, hogy milyen, ha egy vihar a messziből a közelbe ér. Tíz után megérkeztünk a Südbanhofhoz, fél óra séta, és benn is voltunk a Naschmarktnál ahol első pofonként ért az, hogy drága sógoraink bizony magasból basznak az ezüstvasárnapra, és ott bizony még mindig megpihennek vala, tehát semmi sincs nyitva (biztos az amolyan unter dolog lenne arrafelé). Szóval megnéztük milyen szép üresen a piac, majd indultunk tovább (persze bolhapiac sem volt, igazuk van, minek is, legalább megmarad az euró).



Továbbhaladva Karlsplatz, majd Opera jött, a Sacher cukrászda előtt is ezren álltak, ezáltal még jobb kedvünk lett. Mentünk a sétálóutcára, ott gyorsan toltunk valamit a mekiben, örültünk a kódos WC-nek, aztán irány a St Stephan Kirche, ahol felmásztunk a tetejére (majd bele is döglöttem, éljen az általános kondíció teljes mértékű hiánya), de sajnos csak a toronyba lehetett felmenni, nem volt lehetőség arra, mind öt éve, hogy a gerincen sétálhassunk. Régen minden jobb volt...



Utána konstatáltuk, hogy bizony a máshol már faszának beharangozott Julis Meinl óriásbolt sincs nyitva, miért is lenne, szóval mentünk vissza a Figlmüller Wollzeile felé, ami egy kis sikátor-szerű utcában volt, előtte nagy sorral. Na mondom, mi foglaltunk, leszarom én mennyien állnak, irány be, ahol a jókedélyű, bajszos pincérünk máris a helyünkre vezetett minket. A placcról annyit kell tudni, hogy a legrégebbi és elvileg a legautentikusabb bécsi szeletező egész Bécsben, 1905 óta. Mostanra már nyitottak még más egységet is, de ez a legősibb, ez a berendezésen is látszott, valamint azon, hogy rottyantani csak kinn lehet (értsd: elkéred a kulcsot, bemész kicsit vissza a sikátorba, és külön ott van a véce).



Máris leadtuk a rendelést, természetesen a legnagyobb közhellyel: bécsi szelet, tökmagolajos krumplisaláta, valamint Almdudler. A kaja hamar megvolt, kábé nyolc-tíz perc után meg is jött- A hús hatalmas volt, lelógott a tányérról, de gondoltam nem lesz itt gond, megbirkózunk vele. Nos, ez meg is történt, de nem minden küzdelem nélkül, ugyanis valami varázslat lehetett a dologban, mivel ettem-ettem-ettem, de nem fogyott. A krumplisaláta is kiváló volt, kis lilahagyma nagyon aprón, snidling, tökéletes főtt burgonya, madársaláta, ecer, és tökmagolaj kiváló kombinációja. Mindeközben folyamatosan cserélődtek az emberek, a rendelés felvétel-kihordás ennek ellenére nem lassult le, és az ajtó elől a sor sem tűnt el. A pincér tartotta a ritmus, kiválóan elkommunikáltunk német-olasz-angol keveréknyelven, a maradék kaja elcsomagolásához járt zsírpapír plusz szatyor, majd pedig két személyre 44 euró (borravalóstul) otthagyása után mentünk is tovább...

folytatása következik!


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr32516397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.