Odakint már egy ideje megy személyes kedvencem, Jamie legújabb sorozata, melyben talán az eddigi leghasznosíthatóbb ötletét vitte képernyőre, miszerint konkrétan harminc perc alatt főz meg valamit; de annyira, hogy háztáji Jack Bauerként még az óra is ketyeg nála, a feszültség kézzel fogható. Mielőtt valaki felhúzná az orrát: sajnos nekem még mindig úgy tűnik, hogy egy átlag konyhában/boltban nincs meg annyi cucc, amit Jamie használ, és ha megvan, az is drága. Ezekben a kajákban viszont nincs meg az idő arra, hogy sokat baszakodjunk, mert letelik az idő, szóval itt is vannak extra cuccok, de sokkal inkább érzi úgy az ember, hogy “a fene vigye el, ezt én is meg tudom csinálni”. És valóban a példám reprezentatív, hiszen megvan egy két Jamie könyv, de például a vidéki kalandosból idáig max terv szinten jutottam el a főzéshez, ez meg úgy inspirált, hogy rá egy nappal meg is csináltam.

Mielőtt mindenki rohanna, hogy “bazmegénis”, azért mondom, hogy egyrészt a konyha a főzés után még soha nem volt ilyen káoszban, mint most, másrészt pedig, hogy oké, hogy fél óra (ez nálam reálisan ¾-1 volt, ami még mindig kurva kevés, hiszen meglátjuk majd az eredményt a végén); de Jamienek azért hatalmas tapasztalata van, ami rólunk nem mondható el, és amikor mind a négy főzőlap csúcsra van járatva, na akkor odafigyelni mindre, plusz még valamit csinálni - frankón nem egyszerű.

Nem szeretném viszont a fentebb említett könyv magyarországi megjelenésétől elvenni a kenyeret (ami kb egy év múlva lesz itthon), viszont mégiscsak bemutatnám, hogy mit is sikerült alkotni, szóval úgy-ahogy leírom, aki meg szeretné a többit az vár (vagy keres). Ja, és a leves, az pedig egy mandulás sajtos brokikrém volt, de az máshonnan. Az a legegyszerűbb, szóval vele kezdem: broki felvág, megfőz, utána leturmixoljuk, felöntjük alaplével (szintén az elején csináltunk olyan egy liter, na ide a fele fog kelleni) bele a sajt meg az időközben megdarált mandula, só-bors-szerecsendió, aztán meg is vagyunk. Tálaláskor a tetejére egész mandula kerül, valamint tökmagolaj (ami szintén nagyon jól megy hozzá).



A nagy kajakészítés előtt a tuskóban még vettem hozzá két jó kis cserepes-fűszernövényt (rozmaring és kakukkfű), ezekből összevágtam egy keveset, aztán jött még zsálya is, és ezekbe beleforgattam olyan fél kiló csirkemell-filét, majd odatettem sülni is őket. Közben természeten nem maradhatott el némi vízforralás, a turmix és a robotgép előkészítés, valamint a sütő feltekerése 220 fokra. Mindezek után jön a krumpli, amiből hat nyolc kisebbet jól megmosok (inkább újkrumpli jellegűek legyenek), majd apróbb darabokra felvágtam őket. Ezután beledobtam őket a forrósodó serpenyőbe, pár másodperc kapatás, majd sóztam és meleg vízzel beborítottam őket. Így főnek sacc nyolc tíz percig, amíg puhák nem lesznek. Eddigre a húsok is megvannak, őket kiszedjük, alufóliát teszünk rájuk, és egy konyharuhát is, így melegen maradnak.

A répákat is megmossuk, ha kell, levágjuk a végüket, aztán forró víz, bele cukor, répa, kis kakukkfű, meg só, aztán fedő alatt hadd főjön. Ez kábé a kaja végére lesz meg, utána leöntjük, és kis vajat adunk mellé, majd összerázva szétolvasztjuk, hogy kapjon egy kis fényt is.



Közbevetőlegesen megcsináljuk a gnómokat is: fogjuk a turmixot, belemegy egy pohár liszt, egy pohár tej, és egy tojás. Ezután kiöntjük a muffinsütőbe (nekünk plasztik volt, de ha leragadós, akkor kiolajozzuk vagy valami, mert lehet, hogy beleragad), és bemegy a sütőbe. Onnan vesszük majd észre, hogy kész, hogy baromira megdagad, és szép barna is lesz.



A krumplit leöntjük, visszatesszük a serpenyőbe, olívaolaj, rozmaring, reszelt citromhéj és só társaságában, majd elkezdjük lepirítani, aminek két következménye lesz: kissé le fog kapni, akármilyen serpenyőnk is van, valamint iszonyat finom lesz. Erre így figyeljünk, mert a finom részét nem a serpenyőből szeretnénk kinyalakodni, amúgy viszont nem lesz semmi gond. Ha már nagy királynak érezzük magunkat (fő a leves, a répa, sül a krumpli, de a negyedik főzőlapon semmi? Nosza!), akkor jöhet a mártás: felvágunk egy fej lilahagymát, melynek egyik felét kockázzuk, és kis olívaolajjal rottyantsuk egyet a húsos serpenyőben (nem törültük ki, mostuk el, semmi sületlenséget nem követtünk el, ugye?), majd egy teáskanál liszttel elkeverjük, és hozzáöntünk egy kevés vörösbort. Amíg ez rotyog közepesen, salátát (én ilyen vegyes fajtát vettem, de nem a defa mindenki által használtat, szóval faszán is néz ki) kivesz, de előtte még egy tálban alámegy némi borecet, só bors, cukor, és olívaolaj is; majd rátesszük a salátát, és a másik fél kockázott lilahagymát is - de csak a tálaláskor keverjük majd össze.



Elvileg most már minden kész lassan, jön az asztalnál helyet foglalás, a jóízű zabálás, majd a rádöbbenés, hogy ha nincs mosogatógépünk, akkor egy nagy pippen jön kajálás után, mivel a konyhánk a Rettenet Birodalmának képét vette föl, ez szinte garantált. A kaja viszont fasza lett, mindenki megnyalja után a tíz ujját is, valamit valamiért. Köszönjük Jamie.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr132482289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jancsa 2010.11.30. 15:55:46

a kettes és ötös számú képek nem valami szívmelengető-étvágygerjesztőek.. :D
deamúgy elhiszem h fasza volt csak már biztos éhes volt a food stylist :)

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2010.11.30. 15:59:11

elégtelen fény + mobil fénykép, sajos ja :(
de torekszunk szebbre!