Támad a Montenegroi Gurman

2010.11.16. 09:38

Egy ideje már be akartam térni a címben említett, már máshol is megénekelt helyre, de mióta elköltöztem a Tobacco Strasseról, igazából már nem is járok arra túl sokat. A minap viszont végre sikerült útba ejteni a helyet, és beválasztani egy sima illetve egy Montenegroi Gurman módra elkészült hamburgert.

A hely maga nagyon fasza, ahhoz képest, hogy milyen környéken van, punkok és csövesek közt (amúgy 7-es busz megállója, fAstoria felé); teljesen jól leválasztották kis növényekkel az utcafrontról. Belépve jobbra kis pult fogad, ahol gyorsan fel is vették a rendelést, majd 5-10 perc múlva meg is érkezett a kaja. Minden frissen készül, ezért is kellett kicsit várni, mindemellett amit furcsállottam, hogy szinte egyáltalán nem volt kajaszag. A benti hely pedig tényleg nagyon kultúrált és kényelmes, a falfestmény is baromi hangulatos, szóval ezt tök jól megcsinálták, el kell ismerni.



Miután kijött a kaja, beleharaptunk, és a szánkat a következő mondat hagyta el (szó szerint idézem): “hát ez valami kurva jó”. A sima hambiban volt a husi, négyfajta zöldség, meg a csipős, ami szintén nagyon adta. Persze a zsemle sem sima, hanem inkább ez is valami ciabatta-szerű, ropogós, friss cucc. A Gurman burger húsa tartalmazott még némi sajtot, bacont, és paprikát is a borjú mellett, és a fentebbi hozzávalók itt is szintúgy megvoltak. Természetesen itt sem maradhatott ki a speed-féle “szedd-szét-a-burgered-megmondom-ki-vagy” teszt, úgyhogy fentről megbontotva a végén a korábban említett sorrendet találtam. A zöldségek meg a szószók közül nem tudnék semmit kiemelni, átlagos volt (kivéve a simában ugye a csípős, mert az nem tudom mi, de bazijó); viszont a hús isteni, és a lepény is csillagos ötös.

Ezért a két kajáért olyan ezerhetet fizettünk, ami kicsit több, mintha veszel random helyen két gyrost, viszont sokkal finomabb is, kajautalvanyt elfogadnak, úgyhogy arra bíztatnék mindenkit, ne kövesse el azt a hibát, hogy addig vár, mint én, hanem irány hamar a hely. Ja, és ha még nem mondtam volna, non-stop, valamint kilóöt fölött a házhozszállítás is ingyenes. Én pedig már csak azt várom, mikor jön el az a nap, amikor betolom a 600g húst tartalmazó Kevert tálat.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr382448786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marvlev 2010.11.26. 21:53:36

Hello, ettem egyszer én is ott és nagyon finom, hasonlít a belgrádi ízekre.
A szósz valószínűleg ajvar volt, vagy ljutenica, a déliek pljeskavicához használt lepényét pedig somun-nak hívják. Igazából ez pljeskavica szerintem, csak hamburger néven könnyebb eladni, vagyis én így gondolom. Ettől függetlenül 5/5 simán!

stevie-w 2011.03.12. 20:41:07

Montenegróban simán hamburgernek nevezik a pljeszkavicát, olyannyira, hogy amikor Podgoricában egy ilyen helyen pljeszkavicát kértem szépen szerbül, nem is nagyon értették. (Na jó, azért persze rájöttek gyorsan.)