Csicsóka Mester

2010.11.01. 06:54

A héten megismerkedtem egy új növénnyel, melynek a neve: csicsóka. Kezdődött ez úgy, hogy Orosz Péter kirakta a tumblijára, hogy kicsit túltermelték magukat belőle, és eladnának néhány kilót. Kaptam is az alkalmon, hogy egy mikro-celebritás konyhakertjéből fogyaszthatok, és gyorsan le is dealeltem két kilót (egyik ment Editnek, másik meg magamnak). Közben azért gondoltam utánanézek, mi is az, mert jó volna tudni, mit is fogunk megenni. Hát, kiderült.

Péntek délután találkoztam is Péterrel az Andrássyn, ahol kis csomagolási szerencsétlenkedés után sikerült is megszerezni a cuccot, rá egy nappal pedig megfőzni. Konkrétan ugyan nem tudom, hogy külföldön a csicsóka milyen néven fut (cheechow’? Jerusalem Artichoke, thx2OP!), de amint láttam, eléggé minőségi szintet foglal el a gasztrópalettán, mint alapanyag. Elsőnek kóstolva érdekes az íze, kicsit édeskés, de nagyon sok árnyalat van benne, nem is tudnám így hirtelen mihez hasonlítani.



Gumós növényről van szó, először jól meg kell mosni (nem is kellett kefélni, igaz, nem is volt, szóval egy jó alapos szivacsozás is lehozta róla a földet), meghámozni viszont isten őrizz, nem szabad. Miután ez megvolt, kétfelé ágazott a process, hiszen szándékoztam készíteni egy csicsókakrémlevest, valamint egy sajtos-tejszínes köretet. Előbbihez vettem a csicsóka 40%-át, még három fej krumplit, és mind összevágtam kicsire. Közben másfél fej hagymát megdinszteltem kicsit vajon, meg feltettem főni olyan másfél liter alaplevet.



Amikor a hagyma meglett beledobtam a krumplit, és rá az alaplevet; öt perc rottyanás után mehetett is rá a csicsóka. Mindeközben serpenyőben kisütöttem olyan negyed kiló bacont (akik sülés közben előszeretettel játszották a “ki tud nagyobbat ugrani a kilövellő zsírtól” című igen vidám, konyhai játékot).



Időközben a másik fogást is elkezdtem: itt hosszában felvágtam a csicsókát, elterítettem egy serpenyőben, sóztam, fokhagymáztam, és olívaolajjal összeforgattam (már ezen a ponton olyan kurvajó íze volt, hogy elfilóztam, így bezabalom az egészet). Amikor ez megvolt, ráküldtem némi tejszínt, és tizenöt deka reszelt füstölt sajtot a tetejére. Így ment bele a sütőbe, kábé húsz percre, olyan 180-190 fokon (a sajt olvadási foka volt a mérvadó, de ne tévesszen meg a hamari barnulás, hiszen füstölt sajtról volt szó).



A leves elkészült, megpuhult benne minden cucc, tehát jöhet egyik legjobb barátunk, a botmixer, és pürésítjük a matériát. Ha ez megvan, bele némi (főző)tejszín (aki habtejszínt rak bele, meg is érdemli), pár kavarás, és meg is vagyunk. Beleszórjuk a ropogósbacont, és tetejére még kis olívaolaj, valamint szardíniai csípős paprika kerül.



Pár perccel az elfogyasztása után elkészült a második fogás is, amely proletár módon halrudacskákkal lett tálalva, de ez természetesen semmit nem vont le az értékéből.



Két érdekes dolgot figyeltem még meg: elsőre a leves kicsit híg volt, de egy éjszakát ha állva hagyjuk, a benne lévő tartalom keményítője kioldódik belőle, és sokkal sűrűbb lesz. A köret pedig másnapra kis levet eresztett, és gondolom a csicsóka miatt, konkrétan beszürkítette a tejszínt (ízben semmi változás, csak ilyen érdekes színt sem láttam még kajában).



Értékeléséről szólva a leves az öt csillag, szerénység nélkül mondhatom, hogy minimális modifikációval étteremben is el tudnám képzelni ezt a setupot, a köret talán csak négy és fél, de ott is finoman átsült a csicsóka, és jól elvolt a füstölt sajttal meg a tejszínnel. Érdekes újdonság volt ez hétvégére, megismertem új dolgokat, már nem keltünk fel hiába.

Jó étvágyat.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr322412840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.