A soron következő túra,melynek megírását idáig halogattam, és inkább a GTA IV-et forszíroztam, valamint chipset zabáltam és bekómáltam (ez meg tegnap este volt). Szóval most megérkeztünk szeptember elejére, néhány nappal a születésnapom elé, amikor este munka után megcsináltuk kis szendvicseinket, és a budapesti tömegközlekedést megtámadva elindultunk a Ferih1re.

A terminálon szerencsére a visszaminősítés ellenére sem voltak ezren, úgyhogy remek sebességgel tudtunk áthaladni, majd repülőre fel, repülőről le (ezek az újabb fajta Airbusok voltak a Wizz kínálatában, melyek sacc egy hónapja álltak működésbe, és ez a szűkebb lábtérnél látszott meg - néha elég szenvedős volt a 192 centimmel, hogy hová tegyem a lábaimat, néha gondolkodtam azon, hogy a Gee nyakába, de ezt végül elvetettem).



Fél tíz körül érkeztünk meg Frankfurt-Hahn repülőtérre, melynek a nevével ellentétben semmi köze sincs a jó öreg Frankfurt am Main-hoz, maximum annyi, hogy jó messze van tőle. Itt beszereztük az egyórányi távban lévő Mainzba a buszjegyünket, majd leültünk, megzabáltuk a fentebb említett szendvicseket, és vártunk tizenegyig. Közben még megtámadtuk a szemközti parkolóház tetejét is, ahonnan elég tuti kilátás nyílt a reptérre, és a szél is majdnem lesöpört minket a fenébe.



Busz indul, busz megérkezik, mi éjfél körül burzsujkodunk, és fogunk egy taxit, amely elröpít a kb. öt kilométerre levő szállásra (Etap), ami a szokásos képet festi, mint az összes Accoros hotel. Egyetlen különbség talán az eddigiekhez képest, hogy itt van éjszaka félszoft/félhard pornó is.

Másnap reggel az étkezést helyben oldottuk meg, szerencsére itt már jobb koszt volt, mint mondjuk Stokeszban, mert volt ilyen kis májkrém-kenőmájas jellegű dolog is, ráadásul többféle is. Ja igen, és mivel természetesen svédasztalos “zabálj-annyit-amennyi-beléd-fér” jellegű dolog volt, így a pokol is elszabadult, és nem volt ritka a zsömlét eszek sajttal, nutellával, és hozzá kakaóval nyakonöntött háromfajta müzlit iszok című történet sem.



Miután minden rendben lezajlott, indultunk utunkra, azaz vissza a főpályaudvarra, ahová előző este beérkeztünk, hiszen onnan indult a vonatunk Speyerbe, ahová szintúgy egy óra múlva meg is érkeztünk (mint a későbbiekben is észrevehető, a túra folyamán kb. egy utazásunk sem volt több, mint egy óra...). Az időjárás kellemes meleg volt, Speyer pedig egy kellemes élhető kisvárosnak nézett ki, szép sétálóutcával, meg egy hatalmas dómmal, és persze a Technik Museum-mal, aminek a kedvéért mentünk végtére is.



Ez egy közepesen nagy területen lévő hatalmas hangárokból és szabadtéri installációkból álló múzeum, melyben kb. minden megtalálható, ami mozog, kezdve a vasutaktól autókig, repülők, de volt tengeralattjáró, és űrsikló is. A legnagyobb nevezetességek közé való a Boeing 747-es, a Buran szovjet űrcsoda, illetve az U9.

Óriásiak voltak, mind bejárható volt, úgyhogy az élmény úgymond elmesélhetetlen. A Buranban például annyi kábel, meg minden szar volt, hogy már csak belegondolni is durva, hogy ez repülhetett anno, vagy ha elromlott, ki szerelte meg. Az U-Boot hasonlóképp - olyan szűk helyek voltak benne, hogy csak néztem, és ha belevesszük, hogy ez az egész 15-20 fős legénységgel, a tenger alatt... szép teljesítmény.

Kábé három óra alatt, délután kettőre végeztünk a cuccal, utána vissza a pályaudvarra (közben beszereztünk egyet mást, ennek köszönhetően lesz egy spezielle Vorschrift is a későbbiekben), és irányba vettük ismét Mainzot...

folytatása következik!


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr172345712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.