Első hét a diéta

2010.05.17. 21:40

Mint már említettem, az első hét elmúlt a diétából, és egészen korrektül sikerült tartanom, úgyhogy nézzük is meg, hol állunk éppen.

A súlyom 93 és 94 kiló között ingadozik perpill, erre én nem mondanék semmi változást, ez a bázispont. A reggelire nem zabálunk sokat pontban nagyjából tartottam magamat, máskor nem is nagyon ettem péksütit, bírtam rendesen, nincs vele gond. Ami alapvető gondként felmerült, az már régebben is megvolt, nevezetesen, hogy túl sokat készítek mindenből. Rá kell jönnöm, hogy a leves sem bírja ki egy hétig, még a saláta sem, és a csirkés kaják sem guszták már a negyedik napon. Igen erősen rá kell állni arra, hogy maximum egy két napra előre készítsek el mindent.

A másik amit észrevettem, hogy hajlamos vagyok a szénhidrát bevitelt úgy lecsökkenteni, hogy akár szarul is legyek. Nem direkt, de egyszerűen jól elvagyok simán zöldségeken, stb, és mire odajutok, hogy enni kéne baszki, hát nem szarul vagyok? Fura, és remélem ez semmilyen betegséggel nincs kapcsolatban, de általános gyengeség, valamint ami a legérdekesebb, hogy olyan, mintha lázam lenne, pedig frankón nincs. Ezek a gondok általában némi normális kaja után meg szoktak szűnni, de kicsit ijesztőek, és állítom, hogy nem is kellene találkoznom velük, csak valamit tuti elszúrok. De mit és mikor?

Ha már a kajánál vagyok: némi kilengés a két skót menüben volt (de hozzá nem egy harmadikat ettem, hanem egy salátát), aztán volt chinese meg gyros, de az whatever, hétvégén egy kis dödölle (de akkor tegyük hozzá, előtte kb. 28 órán keresztül semmit sem ettem), két büfés hamburger, meg ma egy rántott hús. Lehetne jobb is persze, de ettől maradunk emberek. Semmi csoki, semmi chips, semmi pizza.

Mindezen felül úgy érzem, fog ez menni. Holnaptól pedig kezdődik az edzés, a héten nagy valószínűséggel két aerob és két sima, csak, hogy belerázódjak, aztán majd emeljük a tétet. Megpróbálom nem rögtön az elején túledzeni magamat, sem megrándítani a kevéssé bemelegített izületeimet, szóval semmi olyan mókát csinálni, amitől aztán rottyra kéne mennem. Toljuk, és meglesz.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr862011370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.