Postcrossing

2009.03.24. 10:28

A mai postom két különböző esemény apropóján íródott. Az első, hogy felfedeztem magamnak a Postcrossing nevezetű csudajó dolgot, mely, mint oly sok minden más dolog, az élet feledhető apróságai közé tartozik. A téma röviden az hogy beregelsz, és random módon tudsz küldeni képeslapot akárkinek. Beállítható, hogy országon belül is játsszon, vagy csak kívül, és onnantól indul a móka. Te küldöd az elsőt, és onnantól már fogadhatsz is, természetesen csak a küldöttek arányában.

Felmerül a kérdés, honnan tudja a rendszer, hogy ki kap kitől. A küldési kérés generálásakor kapsz egy kódot, amit rá kell írni a képeslapra, és ha a címzett megkapja, visszaírja a rendszerbe, így kerül összekapcsolásra a két ember. A képeslapra meg írhatsz bármit, kezdve onnan, hogy mit főztél vacsorára, odáig, amit a címzett profiljában olvastál, hogy érdeklődik iránta.

Pénzügyileg sem egy megterhelő dolog, 2-300 forintból megvan az egész, és cserébe egy idő után igazán szép gyűjtemény fog kialakulni, már gondolkodom is a beszerzendő parafatábla nagyságán, amire majd szépen kirakosgatom őket. Mindenképp ajánlom tehát, mert igazán jó játék, ezen felül még van néhány fasza funkció is benne (képfeltöltés, térkép, stb.); és ugye a Facebook, miegyéb világában még ki tudja mi lehet egy-egy lapból...

Idáig kettőt kaptam, az egyiket Taiwanból, a másikat pedig USA-ból, ide ki is rakom őket máris.

A másik ami pedig kapcsolódik a témához, hogy kedves Katus hazajött Svédországból, Örebroból, így tőle is kaptam egy képeslapot, ami pedig itten látható. Amúgy ennek örültem a legjobban, nyilvánvalóan, na meg annak, hogy több mint fél év után újra láttam, még ha csak negyed órára is (az én időhiányom miatt persze). Szóval postcards for life.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr391174714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.