Fogas kérdés

2009.01.21. 11:00

Az egész ott kezdődött, hogy kábé fél éve a fogam elkezdett érzékenyebb lenni. Persze mindemellett lehet, hogy az ínyem, vagy akármi más fáj, de mivel olyanban annyira még nem volt élményem, hát erre szavaztam. November elején el is jutottam egy fogorvoshoz, aki szedett fogkövet, illetve betömött egy minimális lyukat jobb felül. 

Utána vártam, hogy hú, fasza lesz ez, mert előtte főleg az édesség evésekor (pontosítsunk: ami tartalmazott cukrot) iszonyatosan elkezdett fájni, pontosabban sajogni, és ez kitartott sokszor öt tíz percig is. Utána mindig megfogadtam, hogy akkor soha többé édességet nem fogyasztok, mert ez valami hatalmas szívás. 

Szóval a fogdokker után vártam néhány napot, és akkor hajrá. Hajrá volt, de nem úgy ahogy én vártam: ez az érzékenység kicsit lejjebb jött, de ugyanúgy szar volt néha, sőt, ami még jobb, úgy néz, ki mostanra, hogyha mondjuk bevágok egy erősen töltött nutellás palacsintát, akkor random módon az egész fogsoromban elkezd egy baromi erős fájdalom terjedni, és sejtésem szerint ott is marad amíg az alkotórészei el nem távoznak onnan. 

Mostam szépen Sensodyne-vel, öblögettem egy palack Corsodyllal, mindent csináltam, de semmi. Mostanra már ott vagyok, hogy inkább nagyon kevés édességet eszem, és ha igen, azt is óvatosan, de ez akárhogy is nézzük, nem állapot. Kaptam már tippeket az ínyemet illetőleg, de akár 3D röntgent is... igazából tényleg nem tudom, hogy mi lehetne a megoldás, így szeretném a segítségeteket kérni: Ti találkoztatok-e már ilyennel, hasonlóval, akárhol, és mit lehetne vele vajon tenni, ami hatásos is? 

Amúgy meg ha már fogas: az Ikeából kábé egy éve vonták ki azt a fogasfajtát, ami tökéletes lett volna nekem: fejjel lefelé elnyújtott U betűt formáz két lábbal, amire remekül lehetne tenni pólókat, pulcsikat... de nem. Szóval azt is benéztem.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr161174679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.