Egyszer azt álmodtam
fekve a kanapén,
nézve szemben ki figyel
-tán csak nem egy szőke lány az-,
hogy egy vaskos számlatükör
légycsapóvá tekerve
az udvaron kerget.

Az mondta, hogy amíg
nem tanulok meg tizenkettő
gazdasági eseményt, akkor
üldözni fog, és a fejemre csap.
Én ettől megijedtem, és
gyorsan felébredtem;
reggelit csináltam.

A HÉV-utazok, de nem tudok
gazdasági eseményekkel
foglalkozni, mert a makro-
ökönómia vizsgám közelg.
A teremben egy szopóálarc fogadott
amit a rollerhez kaptam
ajándékba.

Szoros volt a csatja, de
a vizsga után levettem fejemről,
s az eszköz és forrás-
oldalakra szigorú tekintettel
néztem, nézegettem.
Már világos volt, hogy mit
kell megtennem.

Hallgatóbarát iskola.
Ezt mondták róla, de nem
voltam meggyőződve, hogy tényleg
így van-e. Eljött egy óra,
nem Rolex volt, de be kellett menni
a terembe, és beültettek
a padba.

Nyitni kellett legelőször.
Ezután (ez sejthető volt, hogy)
események sorozata zajlott:
értékcsökkenés, ó mily csodás
húsz százalék fél évre, számold ki
hát mennyit jelent! Végül jött
A bérszámfejtés (amit elbasztam).

Nem mondtam, de volt
beruházói szállító
is, meg belföldi árbevétel.
Pénzkivétel, bank, és pénztár
minden, ami szem-szájnak
ingere, magamra vettem, mert volt
ingem; azalatt pólóm.

Ötös számlaosztályról zárunk
nyolcasra, azután pedig a kilences
következett. Jött a tanár,
nézi-nézi, nézdegéli
azt mondja, hibás.
Éreztem: oda az ötös.
De már nem írtam újra.

Utólag megtudtam: meglett
a hármas. Jó az nekem most,
gondoltam, és akkor abban
a helyzetben kiléptem a hidegbe.
Ráfagyott a dér az orromra és a
hallgatóbarát főiskola környezetét
gyors léptekkel elhagytam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.